KULT

„Egy 7 éves gyerektől elképesztő koncentrációt igényel a filmezés” – interjú a Szia, Életem! rendezőjével

Az új magyar film társrendezőjét, Rohonyi Gábort többek között arról kérdeztük, milyen kihívásokkal jár, ha a főszereplő gyerek. De beszéltünk arról is, milyen volt Geszti Péterrel mint producerrel együtt dolgozni.

Link másolása

Augusztus 25-től került a mozikba Thuróczy Szabolccsal és Pásztor-Várady Mórral a főszerepben a Szia, Életem! című vígjáték. Ebből az alkalomból beszélgettem az egyik társrendezővel, Rohonyi Gáborral (Konyec, Brazilok).

– Egy interjúban arról beszéltél, hogy manapság egészen másképp folyik a forgatókönyv-fejlesztés és a filmkészítés, mint régen. Kifejtenéd kicsit, hogy mi változott?

– Régen, ha egy rendezőnek megfelelő reputációja volt, amit senki nem kérdőjelezett meg, akkor elég volt beadnia valamit, és rábólintottak, mehetett gyártásba. Ma nem egészen így van. Bárkiről legyen szó, végig kell mennie egy fejlesztési folyamaton, ami szerintem nagyon jó dolog, mert ad egyfajta szakmai kontrollt, amire mindenkinek szüksége van.

Nyilván vannak zsenik, mint Quentin Tarantino vagy a Cohen testvérek, de még róluk is el tudom képzelni, hogy átnézetik ezzel-azzal a forgatókönyveiket.

Ezek a visszajelzések azért nagyon fontosak, mert aki benne van egy sztoriban, nem biztos, hogy képes azt objektíven látni. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy több fázisban egy négy-öt fős kreatív csapat olvassa a forgatókönyv-verziókat, és elmondják, hogy ők mit látnak, mit gondolnak. Mindezt anélkül, hogy bármiféle nyomást gyakorolnának az íróra. Tehát nem azt mondják neki, hogy így vagy úgy írja tovább, csak adnak új szempontokat. Ezután készül egy újabb draft, és ez így megy akár 3-4 körben. Fontos, hogy erre persze van finanszírozás, ezt nem ingyen csinálják az alkotók. Ez a filmfinanszírozás első fázisa. Ha ezek után elfogadják a forgatókönyvet, következhet az előkészítési fázis, erre megint külön lehet pályázni, és harmadik körben pályázhatunk a gyártási költségre, ami már a nagy pénz.

– A Szia, Életem!-et társrendeződ, egyben a forgatókönyvíró, Vékes Csaba álmodta meg saját életélményei alapján. Te mikor kerültél a projektbe?

– A forgatókönyv már körülbelül 80%-ban kész volt. Teljesen szűz szemmel olvastam el, ami szerintem jól jött abban a fázisban. Én mindig úgy olvasok forgatókönyvet, amivel dolgoznom kell, hogy közben már elképzelem, hogyan néznek majd ki azok a jelenetek. Így végigolvasva találtam néhány részletet, ami vagy a humorában, vagy a ritmusában lehetett még jobb, de ez inkább már csak polírozás volt.

Nem kellett az alapokhoz nyúlnunk, csak bizonyos dolgokat kihagytunk, bizonyos ritmusokat, hangsúlyokat megváltoztattunk.

– Volt casting, vagy tudtátok, hogy kikkel szeretnétek dolgozni?

Básti Julit például nyilván nem hívja az ember castingra. Vannak színészek, akikben biztosak lehetünk. De próbafelvételt mindenkivel készítettünk, mert kíváncsiak voltunk például, hogy ki melyik partnerrel tud jobban együttműködni. Így jóformán mindenkivel találkoztunk már a forgatás előtt, de igazi castingot csak a kisebb szerepek igényeltek, és persze Samu, a gyerekfőszereplő. Ez utóbbi valóban hosszú folyamat volt, rengeteg srácot megnéztünk. Egy gyermekben észrevenni a tehetséget nehezebb, mint egy képzett színész esetében.

A gyerekeknél nagyon sok múlik azon, hogy milyen éppen a hangulatuk.

Ha az adott szituációban rosszul érzi magát, meg sem mukkan, pedig lehet, hogy oldott hangulatban zseniális lenne.

– A castingon megpróbáltatok olyan szituációkat kialakítani, amiben kiderülnek az adott gyerek kvalitásai?

– Igen. Ilyenkor érdemes a filmből kivett jeleneteket próbálgatni. Akkor egyrészt már együtt ismerkedünk az anyaggal, és az is kiderül, hogy mire mennek egymással. Két legyet ütünk egy csapásra.

– Nagyon más volt a forgatás attól, hogy a főszereplő gyerek?

– Maga a forgatás nem annyira. Nyilván nem lehetett annyira hosszú és nehéz forgatási napokat tervezni, mint felnőtt színészekkel. De meg kell mondanom, hogy Momó nagyon jól bírta a gyűrődést. Soha nem hátráltatta a munkát. Motivált volt, és nagyon komolyan vette a szerepét. Pedig

egy 7 éves gyerektől elképesztő koncentrációt igényel, hogy ne csak a szövegét tanulja meg és tudja, hanem benne legyen a szituációban, figyeljen az instrukciókra, tudjon reagálni a másik színészre, és mindezt napi 6-8 órában.

Arra is ügyeltünk, hogy két forgatás között pihenhessen, kikapcsolódhasson. Volt egy kollégánk, Márfi Márk – maga is színész –, akinek egy kisebb szerep mellett végig az volt a feladata, hogy Momóval foglalkozzon. Indiánoztak, bicikliztek, és közben játékosan készültek a következő jelenetekre. Az iskolában is azért fontos a szünet, hogy a gyerekek bírják a következő órát, erre nagyon figyeltünk.

Ami igazából különleges volt, az a felkészítési időszak. Momóval az egész forgatókönyvet elejétől a végéig átvette Balázs Ágnes, a kitűnő színész, drámapedagógus. Ha Momó valamit nem értett, Ági elmagyarázta neki, elemezték, és sokszor el is próbálták a jeleneteket. Mire elkezdtünk a színészekkel közösen próbálni, Momó már teljesen képben volt. Rendkívül intelligens kisfiú. Tudta, hol tartunk, simán lehetett a történetben előre-hátra ugrálni a kronológia felborításával, tisztában volt vele, hol tartunk, és az ő karaktere hol tart a saját belső útján.

– A szülők nem tudnak problémát okozni ilyenkor?

– Tudnának, de Momó szülei semmilyen problémát nem okoztak. Sőt! Hol az egyikük, hol a másikuk jött a forgatásra, de a háttérben maradtak, és a forgatás vége felé már az is előfordult, hogy nem is jöttek, mert olyan bizalom alakult ki. Márk elment Momóért, este pedig hazavitte. Egyetlen rossz élményünk volt, egy sajtónap, ami nagyon rosszul sült el, mert annyit kínozták az újságírók szegény gyereket, hogy kiborult. Lökdösődtek, arcába tolták a telefonjukat, elég rémes volt. Ettől eltekintve azt gondolom, semmilyen negatív élmény nem érte.

– Érdekessége a filmnek, hogy Vékes Csabával közösen rendeztétek. Laikus szemmel ez kicsit két dudás egy csárdában helyzetnek tűnik. Hogy működött?

– Én már csináltam hasonlót korábban, hisz a Brazilok is így készült M. Kiss Csabával. Az embernek félre kell tennie az egóját.

Nem az a lényeg, hogy kié egy jó ötlet, hanem hogy minden jó ötlet a filmet erősítse.

Ha a film érdekeit mindketten a saját egónk elébe helyezzük, akkor ez csodálatosan működik és értéket teremt. A „több szem többet lát” egy közhelyes mondás, de éppen ezért igaz. Forgatás közben is jöhet bárkinek olyan ötlete, ami előrevisz és jobb lesz tőle a jelenet.

– Felváltva forgattatok, felosztottátok a filmet egymás közt?

– Nem. Az előkészítést én irányítottam, mivel Csaba Franciaországban él a családjával, és pont akkor tört ránk a Covid első hulláma. Nem tudott hazajönni, mert nem akart olyan hosszú időre elszakadni a családjától. Persze közben folyamatosan egyeztettünk minden fontos dologról. De a forgatáson végig ott voltunk mindketten.

– Soha nem volt konfliktus abból, hogy ki a „főnök”, ki instruál?

– Nem. Ha voltak vitás kérdéseink, azt előre, négyszemközt tisztáztuk, és akkor mentünk csak a stáb és a színészek elé, amikor már közös álláspontot tudtunk képviselni.

– A filmgyártást ma már Magyarországon is a produceri rendszer határozza meg. A producerekkel indul el egy film élete. Esetekben mennyire szóltak bele a kreatív kérdésekbe?

– Négy producere van a filmnek, ami az egyeztetések szintjén egy kicsit bonyolultabbá teszi a folyamatokat. Minden fontos döntésre mindenkinek rá kell elvileg bólintania, de ez nem okozott komoly nehézséget. Látták, hogy rendben mennek a dolgok, és megbíztak bennünk. Geszti Péterék a marketingszempontokat is mérlegelve nyilván azon voltak, hogy a film minél inkább közönségbarát legyen.

Voltak vitáink, de sosem vérre menők, senkiben nem maradt rossz szájíz.

Akadtak véleménykülönbségek, ez teljesen természetes, de azok is inkább az utómunka során. A végeredmény, úgy gondolom, mindenki megelégedésére szolgált, és ezt a tesztvetítések is igazolták. Tehát voltak vitáink, de nem kellett olyan kompromisszumokat kötnünk, amit bánnék, és jeleneteket sem kellett különböző verziókban felvennünk, azzal, hogy majd a vágásnál meglátjuk, melyik a jobb.

– De gondolom, előtte elpróbáljátok többféleképpen.

– Persze. Már csak azért is, mert a próba arra is jó, hogy a színészek hozzátegyenek vagy elvegyenek. Ha van jó ötletük, vagy valamit másképp mondanának, kipróbáljuk, és ha jobban működik, mint a forgatókönyvi változat, elfogadjuk. Fontos, hogy mindenkinek lehessen jó ötlete, mert az építi a filmet. Bármelyik stábtagnak lehet jó ötlete.

Az egyik felvétel után például az egyik kellékesünk figyelmeztetett egy dramaturgiai ellentmondásra, ami addig senkinek nem tűnt fel.

Teljesen igaza volt, és jó, hogy szóvá tette, így elkerültünk egy utólag nehezen orvosolható hibát.

– Amikor egy filmbemutató kapcsán beszélgetünk egy alkotóval, az számára tulajdonképpen már a múlt. A munka véget ért. Van-e új projekt a láthatáron?

– Egy tévéfilm előkészítésén dolgozom, és remélhetőleg ősszel le is tudjuk forgatni.

– Valami közelebbit nem árulsz el róla?

– Még nem. Már csak babonából sem. Csak akkor fogok beszélni róla, ha tényleg leforgattuk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Új klip: Megjelent Kulka János legelragadóbb dala az érkező lemezéről
Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak és a nyüzsgés megszűnik.

Link másolása

Különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi a zene segítségével, mert megérkezett „a Hold a párkány szélére ül”.

Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült - Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt - az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett” – osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

A napokban Kulka János további örömhírt jelentett be hivatalos Facebook-eseményében, ugyanis az előadó személyesen is dedikálja a hallgatók frissen megszerzett fizikai példányát október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az albummegjelenés további fejleményeiről bővebb infók ITT

VIDEÓ: Kulka János - Esti dal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk