Zacher: Felelőtlen volt az az ígéret Orbán Viktortól, hogy mindenkit meg fogunk gyógyítani
A kórházi állapotokról is beszélt. Elmondása szerint már volt egy-két alkalom, amikor náluk is bekövetkezett a "Bergamo-dilemma", azaz dönteni kellett, hogy ki maradjon életben.
- mondja a beszélgetésben.
Zacher beszélt arról is, hogy a náluk lévő 120 covidos betegágy most nincs telítve, kevesebb a kórházban kezelt páciens. De az egészségügyi dolgozók nagyon túlterheltek és fáradtak. Ez pedig a teljesítményükre is kihat. De nem tett jót a március elején bevezetett új egészségügyi jogviszony sem. Ő maga is dolgozik más helyen, mentőzik a kórházi feladatai mellett, így jöhet össze márciusban a kb. 380 órája.
A sajtó szerepéről is szó esett. Zacher szerint nem jó, hogy nem engedik az orvosokat nyilatkozni és a sajtó munkatársai nem mehetnek be a kórházakba. Fontos lenne ugyanis, hogy lássák az emberek a valóságot, hogy emberek meghalnak, hogy van, akin nem tudnak segíteni, és azt is, hogy az ott dolgozók mennyire kifáradtak.
A beszélgetést itt lehet teljes egészében meghallgatni: