Gyurcsány Ferenc a választás eredményéről: Dobrev Klárával győztünk volna
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, szombaton tartott tanácskozást pártjával az ellenzéki vereséget követően, amelyet Facebook-oldalán élőben közvetített. Az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét szenvedte el az ellenzéki oldal – ismerte el, majd a gyurcsányozásról hozzátette: több akar lenni, mint tüske a köröm alatt.
„Zavaros hetek jönnek, ez kikerülhetetlen. Jönni fog a bunkósbot, jön egyik oldalról a kínos csend, másik oldalról a bűnbakképzés. Nem hiszem, hogy ilyen megrendítő vereség után ezt meg lehet úszni” - értékelte az eredmények utáni helyzetet Gyurcsány.
Mint mondta, vérlázítónak tartja azt a felvetést, miszerint az ellenzék nem is akart győzni. Jó példaként említette Karácsony Gergelyt, aki „ment és csinálta”, és Jakab Pétert is. A pártelnök úgy gondolja, most a legfontosabb feladatuk megvitatni, mi vezetett a kudarchoz.
Gyurcsány Ferenc kifejtette, hogy az Orbán-kormány több ok miatt is ostromzár alá vette oldalukat és fojtogatja őket. Ennek több eszközét is felsorolta, de kiemelte az anyagi és infrastrukturális különbséget a kormányzati és ellenzéki oldal között. Valamint, hogy a magyar köznyilvánosság (állami televízió és rádió) nem demokratikus, hanem a hatalom érdekét szolgálja. Említette még a választási törvényt is, amely nem az egymással küzdő felek közös megállapodását, hanem a kormányzó fél érdekeit képviseli.
A dilemma, hogy lehet-e egyáltalán győzni? – tette fel a kérdést Gyurcsány. Ő azonban hisz benne, hogy ezt csinálni kell és ki akarnak törni az ostromgyűrűből. Egyértelművé tette azt is, hogy nem fognak lemondani mandátumaikról, folytatják a küzdelmet.
A Gyurcsány kifejezés a politikus szerint már nemcsak főnév, de egy megölhetetlenül kitartó magatartás is:
Ez alapján a DK elnöke kiemelte, hogy a Fidesz gyurcsányozása és narratívája egyértelműen azt jelenti, hogy ellenfélnek tekintik és haragszanak rá. Arra kérte a szimpatizánsait, hogy küzdjenek, tartsanak ki, merjenek gyurcsányok lenni, ne hátráljanak: "Legyetek Gyurcsányok!"
A politikus élesen bírálta Márki-Zay Pétert is, bár a volt miniszterelnök-jelölt nevét egyszer sem mondta ki. Először arról beszélt, hogy „olyan a Földön nincsen, hogy egy alapvetően baloldali politikai centrumú közösség magának jobboldali jelöltet választ”, mert „ez az önazonosságnak a megtagadása, az identitás feladása, ez a választók lelkének, álmának elárulása”. Mint mondta mondta, hogy az ellenzék már az előválasztás éjszakáján elvesztette a győzelmi esélyének nagy részét "abban a helyzetben és szerepben, amiben volt".
- fogalmazott.
Hozzátette azt is, hogy ha egy leendő miniszterelnök-jelölt le akarja váltani azt az ellenzéket, amelynek az élén győzni, majd kormányozni kellene, akkor azt öngyilkosságnak hívják. Azt mondta, a DK mindezt tudta, mégis támogatta Márki-Zayt.
- jelentette ki Gyurcsány.