/hirek/elbarikadoztak-magukat-az-szfe-hallgatoi-az-epuletben-nem-engedik-be-az-uj-vezetoket/
hirdetés

HÍREK

Elbarikádozták magukat az SZFE hallgatói az épületben, nem engedik be az új vezetőket

Zajlik az élet a Vas utcában.
hirdetés

A Színház és Filmművészeti Egyetemnél (SZFE) tartott hétfő esti tüntetés után az intézmény több hallgatója letáborozott az épületben, majd blokádot állított – tudósít az eseményekről az ATV.

Szurdi Panni, az egyik diák azt nyilatkozta a Start című műsornak, hogy a diákok döntik el, milyen vezetőket és oktatókat engednek be, illetve kiket tartanának távol az intézménytől.

Mint arról beszámoltunk, a Színművészeti Vas utcai épületénél hétfő este tartottak újabb demonstrációt, amiért az intézmény szeptembertől alapítványi formában működik tovább.

Az alapítvány újonnan kinevezett kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila lett, aki ellen az egyetem több munkatársa és a diákság is tiltakozott.

hirdetés

A tüntetés előtt lemondott az SZFE szenátusa és a vezetése is, mivel szerintük az autonómia minden lényeges elemét felszámolták. Vidnyánszky erről később azt mondta: nem örül neki, illetve reméli, hogy "lecsillapodnak a kedélyek és nagyon hamar érezhetővé tudjuk tenni a pozitív változási folyamatokat".

Az ügyben Karácsony Gergely is megszólalt, szerinte az Index után az Színművészeti is megmutatta, hogy nem kell mindig megalkudni.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk