Beoltatta magát az orosz koronavírus-vakcinával a moszkvai polgármester és az orosz védelmi miniszter is
Gyenyisz Logunov, a vakcinát kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese a Rosszija 24 televíziónak azt mondta, hogy
az intézet a tervek szerint szeptember 11-12-én kaphatja meg az engedélyt a vakcina polgári forgalmazására. Ezután megkezdődhet a veszélyeztetett lakossági csoportok - orvosok, pedagógusok - önkéntes alapú, tömeges oltása.
Orosz hírügynökségek szerint a The Lancet című orvosi folyóirat publikálta a Szputnyik V tesztelése első és második szakaszának eredményeit. A közlés értelmében
a beoltott személyekben mintegy másfélszer annyi antitest alakul ki, mint azokban, akik átestek a Covid-19 betegségen.
Ez a tájékoztatás szerint jobb eredmény, mint amit a brit AstraZeneca gyógyszergyár ért el, amelynek esetében a gyógyult betegek és a beoltottak esetében az antitestszám hozzávetőlegesen azonos.
Szerdán Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy az oroszok választhatnak a hazai és külföldi oltóanyag közül. "Az embereknek meg kell adni a választás lehetőségét. És itt senki sem fog senkire nyomást gyakorolni, hogy milyen védőoltást csináltasson".
Közölte: 27 ország jelentette be igényét arra, hogy kipróbálhassa a kereskedelmi megrendelést megelőzően. Közölte, hogy több helyre kétezer dózisig terjedő mennyiségben már szállítottak belőle.
Manturov szerint Oroszország az év végéig havi másfél millió adagra tervezi felfuttatni a termelést, amit a későbbiekben tovább bővíthetnek. A Szputnyik V oltóanyagot a Binnopharm, a Generium és az R-Pharm gyógyszergyár állítja majd elő.
Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay