„Debrecenben megpróbálták széttrollkodni a rendezvényünket” - Gyurcsány reagált a hétvégi fórumon történt incidensre
A politikus csak egy fiatal nő védelmére szeretett volna kelni, ezért kiabált az idősebb férfivel.
Az eset után nem sokkal, saját szavaival is elmesélte mi történt a Facebook-oldalán közölt videóban.
Tegnap Debrecenben egyébként tényleg rendre utasítottam valakit, aki megpróbálta széttrollkodni a rendezvényünket. De nemcsak széttrollkodta. Voltak valakik, akik egész végig kiabáltak, káromkodtak, és melegebb éghajlatra küldték el a mieinket, akikkel beszélgettünk az ország dolgairól. Mi több, volt, akibe annyira belemásztak, helyes, fiatal nő, sírva otthagyta a rendezvényt, mert ezt nem viseli el. Kérem, szépen: ilyen viselkedés nincs! Ez disznóság. Ezt nem szabad hagyni. Meg kell védenünk magunkat, és vissza kell utasítani. Ez az egyetlen módja, hogy érezzék, nem csinálhatnak ebben az országban azt, amit akarnak, mert ez a mi országunk is. És ezt fogom tenni legközelebb is. Ez a legkevesebb.
Kapcsolódó
Tényleg ekkora orra lenne Gyurcsánynak? És miért nincsen még börtönben? - A politikus ma is felrobbantotta a Facebook-ot
Követőinek kifejezetten tetszett az önirónia, aminek egyik apropója az őszödi beszédről készült film plakátja.
",
type: "GET",
success: function(response) {
$("#galleryContent-0").html(response);
},
error: function(xhr, status, error) {
console.error("Hiba történt: " + error);
}
});
});