A Zeneakadémia 10 meglepő titka

92 éves korában meghalt Barry Newman színész, akit Magyarországon a legtöbben a Petrocelli című bűnügyi sorozatból ismerhettek. A színész még

Barry Foster Newman 1930-ban született Bostonban, szülei első generációs bevándorlók voltak. A középiskola után a Brandeis Egyetemen tanult antropológiát, de komolyzenei képzést is kapott: kiválóan játszott szaxofonon és klarinéton is.

Az egyetem után bevonult a seregbe, majd miután leszerelt a Columbia Egyetemen kapott ösztöndíjat, hogy megszerezhesse a doktori címet antropológusként. Miután New Yorkba költözött egy barátja meghívta egy órára a legendás Lee Strassberg színiakadémiájára. Itt szeretett bele a színészetbe, és mindössze öt hét után ott is hagyta az egyetemet, hogy Strassbergnél tanulhasson.

Anthony Petrocelli szerepét 1974-ben kapta meg, az NBC-nek készített sorozat három évada alatt összesen 44 részt forgattak le. A szériát Magyarországon azonban csak a '80-as években mutatták be, így

A sorozatot követően több híres filmben is kapott kisebb szerepeket, de ezek nem hozták el számára az igazi áttörést.

Newman utoljára 2009-ben forgatott filmet, ezután már inkább producerként tevékenykedett.

(Forrás: Blikk, The Hollywood Reporter)

Jelenleg is a Netflix sorozat-népszerűségi listájának 1. helyén trónol Arnold Schwarzenegger új streaming-sorozata, a Fubar, ennek apropóján elmeséljük a világsztár életttörténetét.

Arnold Schwarzenegger nevét mindenki ismeri. Talán a legismertebb színész világszerte. Persze nem csak a neve, a karrierje és az élete is rendkívüli, hiszen a hírnév elérése és pályájának korai évei a legkevésbé sem voltak egyszerűek. Még talán a megrögzött rajongói közül sem tudja mindenki, mennyit küszködött az egykori testépítő azért, hogy sikeres legyen.

Álmodozó volt. Nem egy boldog családban nőtt fel, és még a karrierje elején is szorongott, azonban nem engedte, hogy a korai rossz tapasztalatai megakadályozzák abban, amit eltervezett magának: a világ figyelmét, a sikert, a csillogást, és hogy bármibe is fog, abban ő legyen a legjobb.

Családi tűzfészek

Arnold Alois Schwarzenegger 1947. július 30-án született Ausztriában, azon belül is egy Thal nevű kis mezővárosban, Stájerországban. Olyan szülőkkel nőtt fel, akik a „kemény szeretetben hittek”, ahogy egyszer Arnie mesélte. Az édesapja, Gustav Schwarzenegger egy alkoholista rendőrfőnök volt, és szigorú katolikus neveltetésben részesítette a fiait. Azt sem titkolta, hogy a két gyermeke közül az idősebbik Meinhardot részesítette előnyben, és a fizikai büntetésektől sem riadt vissza: gyakran megverte Arnoldot.

„Akkoriban Ausztriában egészen más világ volt. Ha valami rosszat tettünk, vagy nem engedelmeskedtünk a szüleinknek, bizony nem kímélték a vesszőt” – emlékezett vissza a színész.

– mondta később Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Központ munkatársa, akit Arnold azért keresett fel, hogy többet tudjon meg apja kapcsolatáról a náci párttal. „De Arnold nem az apja, őt annak alapján kell megítélni, aki” – tette hozzá a rabbi. A színész emiatt elhidegült Gustavtól, éveken át nem kívánta tartani vele a kapcsolatot.

Iskolásként a kis Schwarzeneggert nem nyűgözték le a különféle tudományok, nem is jeleskedett bennük, a fitnesz azonban mindig is izgatta. A beszámolók szerint a kemény otthoni körülményei ellenére lelkes és vidám gyerek volt, akit kifejezetten vonzott a foci, és végül a testépítésben találta meg élete célját.

 

„Nem szerettem, amikor megnyertünk egy meccset, és nem kaptam személyes elismerést” – magyarázta később Arnold, hogy miért döntött a testépítés mellett a csapatsportokkal szemben. Ki akart tűnni a tömegből, és nem félt keményen megdolgozni érte. Amikor elkezdett súlyokat emelni, a szülei értetlenkedtek, nem igazán értették fiuk megszállottságát. Schwarzenegger válasza egyszerű volt: erős és izmos akart lenni, nem mellesleg pedig a legjobb abban, amit csinál. Azt a vágyát sem titkolta sokáig, hogy átköltözne az Egyesült Államokba, és világszerte ismert színészként csillogna. Az apja úgy gondolta, hogy a fiának túl élénk a képzelőereje, amiért ilyen álmokat dédelget, ez viszont nem állította meg Arnoldot, aki keményen dolgozott a testén, minden egyes nap órákon át edzett a neves testépítővel, Kurt Marnullal.

Ez végül a javára vált, hiszen őt hirdették ki győztesnek, a meglógása miatt azonban azzal riogatták, hogy börtönbe kell vonulnia néhány napra. Arnold elmondása szerint végül azért engedték el, mert a magas rangú tisztviselők együtt éreztek vele, és támogatták a testépítés iránti szenvedélyét.

Tragédiák sora

Az 1971-es év pokoli volt a Schwarzenegger család számára. A színész idősebb testvére, Meinhard ugyanis elhunyt egy autóbalesetben, Ausztriában. Ekkor Arnold már az USA-ban élt (túl volt első filmjén, a nem mellesleg minden idők egyik legrosszabb mozgóképeként emlegetett 1970-es Herkules New Yorkban-on is), ám állítólag az apjával való feszült viszonya miatt nem utazott haza, kihagyta a fivére temetését. Gustav pedig éppen egy évvel Meinhard halála után halt meg, 1972 decemberében egy grazi kórházban agyvérzést kapott. Arnold ezúttal is távol maradt a búcsúztatástól. Később elmondta, hogy amikor az édesanyja, Aurelia megkérdezte tőle, részt vesz-e a temetésen, azt felelte: „Nem, már túl késő. Meghalt, és már semmit sem lehet tenni.”

A jelenség

Schwarzenegger mindössze 20 éves volt, amikor megnyerte a Mr. Universe-megmérettetést, majd utána még négy alkalommal övé lett a cím, sőt, többször bezsebelte a Mr. Olympia-címet is. Ez utóbbiról úgy tartják, hogy az egyik legfontosabb kitüntetés, amit egy testépítő kaphat. Ahogyan azt saját életrajzi könyvében (Életem hihetetlen, de igaz története) megírta, a testépítés szerinte pózolás, a pózolás pedig színház. „Én ezt megértettem, és szerettem is” – vallotta, majd hozzátette, sok testépítő nem igazán tudja, hogyan kell pózolni, és emiatt veszítenek a versenyeken. Innen pedig tehát számára egyenes volt az út a színészkedés felé.

A karrierje elején természetesen főként az alkatából adódó testépítős szerepeket kapott, mint például az 1976-os Maradj éhen!-ben Jeff Bridges és Sally Field partnereként.

Az 1979-es Kaktusz Jack című westernvígjátékban (a Kengyelfutó Gyalogkakukk nem hivatalos élőszereplős feldolgozásában) még a jámbor, nem túl agyas és naiv jófiút alakította a csibész Kirk Douglas ellenlábasaként, három évvel később, 1982-ben pedig már egy hatalmas karddal kaszabolta a gazokat, hiszen John Milius író-rendező őt választotta ki a Conan, a barbár címszereplőjének, így megvolt a színészi áttörés is. Innen pedig nem volt megállás, a nyolcvanas évek akciófilmes szcénáját Sylvester Stallone mellett teljesen leuralta. Conan, a pusztító (1984), Terminátor – A halálosztó (1984), Vörös Szonja (1985), Kommandó (1985), Piszkos alku (1986), Ragadozó (1987), A menekülő ember (1987), Vörös zsaru (1988), Az emlékmás (1990), valamint karrierjének megkoronázása, a Terminátor 2: Az ítélet napja (1991)… Csodás időszak volt ez Arnie számára, ráadásul a nyolcvanas évek végén az Ikrekkel (1988) elindította a vígjátékos karrierjét is, amiből szintén kijött több sikeres darab is (pl. Ovizsaru – 1990, Hull a pelyhes – 1996).

Mivel korábban nem volt lehetősége arra, hogy az oktatására koncentráljon, Arnold arra használta fel az Egyesült Államokban töltött időt, hogy befejezze a tanulmányait. A harmincas éveiben arra összpontosított, hogy távoktatásban szerezzen diplomát a Wisconsin-Madison Egyetemen. Az intézmény blogja szerint a színész a fitnesz nemzetközi marketing és üzleti adminisztráció szakon szerzett alapdiplomát 1979-ben, 1996-ban pedig tiszteletbeli doktori címet is kapott az olyan sporteseményekhez való hozzájárulásáért, mint pl. a Speciális Olimpia.

Még a kilencvenes években is abszolút eseményszámba ment, ha kijött egy friss Schwarzengger-film (Az utolsó akcióhős, True Lies: Két tűz között, Végképp eltörölni, Ítéletnap stb.), még akkor is, ha esetleg egy-egy darab gyengébben sikerült (pl. Junior, Batman és Robin, A hatodik napon). Az ezredforduló, pontosabban a 2003-as Terminátor 3 – A gépek lázadása után azonban új kihívás elé nézett.

Politika, botrány…

Arnold 2003-ban lépett be a politika világába Kalifornia állam megválasztott kormányzójaként. Egészen 2011-ig maradt hivatalában, ez idő alatt pedig távol maradt Hollywoodtól, maximum cameo- vagy mellékszerepeket vállalt csupán, azokból sem sokat, főszerepben legközelebb csak a 2013-as Erőnek erejével-lel jelentkezett.

A politikai pályafutására azonban nem egy átütő sikertörténetként emlékeznek majd. Az állami alkalmazottak sem nagyon kedvelték őt a bércsökkentés miatt, a demokraták sem tartották sokra az új adókról alkotott véleményét, a republikánusok pedig agresszívebb fellépést kívántak tőle.

Mire leadta a hivatalát, a népszerűsége 22%-ra esett vissza, és 28 millió dolláros költségvetési hiányt hagyott maga után. Pedig amikor belevágott, rendkívül népszerű volt, egyesek még azt is felvetették, hogy miatta alkotmánymódosítást hajtanak majd végre, hogy Európa szülötteként is indulhasson az amerikai elnökválasztáson.

Egy szétesett házasság

Arnold Schwarzenegger kétségkívül legnagyobb magánéleti botránya az volt, amikor bevallotta, hogy megcsalta a feleségét, Maria Shrivert a házvezetőnőjükkel. A színész ezt a lépését élete "legnagyobb kudarcának" tekinti. 2011-ben fedte fel, hogy gyermeke született a házvezetőnőjükkel, Mildred Baenával való kapcsolatából, pedig ekkoriban még Shriverrel volt együtt. A pár útjai így 34 év együttlét után váltak el egymástól, a hivatalos válásukat azonban csak 10 évvel később, 2021 decemberében mondták ki. A Kennedy-család tagjával, az újságíró-szerző Maria Shriverrel még 1977-ben jöttek össze, 1986-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent, és négy közös gyermekük született: Katherine (1989), Christina (1991), Patrick (1993) és Christopher (1997).

A színész később egy interjúban így nyilatkozott: „Voltak személyes kudarcaim, de kétségkívül ez volt a legnagyobb mind közül. Minden kétséget kizáróan.” A színész azt is elárulta, hogy bocsánatot kért Shrivertől és a gyerekeiktől, és hozzátette, hogy az exneje még mindig nagyon fontos a számára. „Szeretem a feleségemet. Ő és én nagyon jó barátok vagyunk, közel állunk egymáshoz. Büszkék vagyunk arra, ahogyan a gyerekeinket neveltük. Annak ellenére, hogy volt ez a dráma, együtt töltöttük a húsvétot, az anyák napját, a karácsonyt és az összes születésnapot. Mindent együtt csináltunk. Ha járna Oscar-díj azért, hogyan kell kezelni egy válást, Mariának és nekem kellene megkapnunk, mert a legkevésbé voltunk hatással a gyerekekre” – nyilatkozta a Terminátor-filmek sztárja, aki egyébként 75 évesen is nagyon boldog, hiszen épp tíz esztendővel ezelőtt, 2013-ban újra megtalálta a szerelmet a nála 27 évvel fiatalabb gyógytornász, Heather Milligan személyében.

És mi a helyzet a karrierjével? Nos, a kormányzóság óta eltelt időszak természetesen nem tudja felvenni a versenyt egykori sikerszériájával (dacára annak, hogy azóta leforgatott két újabb Terminátor-filmet: a 2015-ös Genisyst és a 2019-es Sötét végzetet), de azért továbbra is aktív maradt, nemrég például élete első sorozatfőszerepével kedveskedett rajongóinak a FUBAR című netflixes akcióvígjátékban, amellyel a True Lies-os idők kapcsán nosztalgiázik egy kicsit. Ráadásul jó ideje tervezi már az idős barbárról szóló The Legend of Conant is, ami csodás bekeretezése lenne egy súlyzókkal, töltényekkel, izgalmakkal, könnyekkel és nevetéssel teli karriernek.

Mióta létezik a horror műfaja, sokszor elítélték az emberekre és a társadalomra gyakorolt pusztító hatása miatt. Bár a modern pszichológia óvatosan bánik a filmek kapcsán felmerülő, úgynevezett morális pánikkal, számtalan olyan brutális bűntény megesett, amelynek mintája a filmvásznon látható horror volt.

Sikoly

A lynwoodi Mario Padilla a Sikoly (1996) és a Sikoly 2 (1997) után eldöntötte: ölni fog, és 14 éves unokatestvérét, Samuel Ramirezt is bevonta a tervébe. A fiúk úgy látták, hogy a filmbeli mészárlások „klasszak” voltak, és ez a tökéletes módja a gyilkolásnak.

A 17 éves Padilló 1998-ban négy késsel és egy csavarhúzóval esett neki az anyjának, miközben Ramirez lefogta az asszonyt.

„A fiam megkéselt. Vérzek, jaj, vérzek” – mondta az anya a mentőknek a telefonba, de már nem élte túl a támadást. A fia 45-ször vágta bele a kést, miután az anyja megkérte, hogy segítsen valamit a ház körül.

A bíró a tárgyaláson megtiltotta, hogy bármilyen vonatkozásban is megemlítsék a Sikoly-filmeket.

Padillát életfogytiglani börtönre ítélték, feltételes szabadlábra bocsátás lehetősége nélkül. Bűntársa is életfogytiglanit kapott, amiből legalább 25 évet kellett rácsok mögött töltenie.

„A másoláshoz szükség van egy mintára, ami ebben az esetben a Sikoly volt. Számtalan oka volt, amiért ezt elkövették, de a film volt a minta” – mondta a szörnyű esetről Madeline Levine pszichológus.

Péntek 13

A 19 éves Mark Branch egy élelmiszerboltban dolgozott, és szabadidejében szeretett horrorfilmeket nézni. 1998-ban egy októberi napon Jasonnak öltözött a Péntek 13 (1980) című filmből, és megölt egy 18 éves egyetemistát Greenfieldben. Miután felmetszette Sharon Gregory hasát, mellkasát és fejét, a maszkos gyilkos eltűnt az éjszakában.

Mint kiderült, a lánynak az egyetemen írnia kellett egy pszichológiai elemzést, aminek alanyául Branchet választotta, aki meg akarta szerezni tőle az anyagot.

A nyomozók kiderítették, hogy a videókölcsönzőből Branch szigorúan véres filmeket vett ki: „minél véresebb, annál jobb”.

Hajtóvadászatot indítottak Branch ellen, de már csak az autóját találták meg, mert addigra felakasztotta magát egy fára.

Bár az idegenkezűséget kizárták, ma is él az a mendemonda, hogy Greenfield lakói szolgáltattak igazságot.

Rémálom az Elm utcában

Az 1984-ben debütált filmmel új ikonikus horrorszereplő született: Freddy Krueger. A londoni Daniel Gonzalez elhatározta, hogy ő is olyan lesz, mint Krueger. Szintén hatást gyakorolt rá a Freddy vs. Jason (2003) című horror, ami után eldöntötte, hogy mindkét gyilkos karakterét megpróbálja magában egyesíteni. Pár hónappal később hosszú késeket és egy hokimaszkot szerzett be.

2004. szeptember 15. és 17. között az akkor 24 éves Gonzalez négy idős embert késelt meg, és két másikkal is megpróbált végezni.

Miután elfogták, a nyomozóknak bevallotta: szerette volna kipróbálni, milyen egy napra Freddy Kruegernek lenni. Gonzalezről később megállapították, hogy skizofrén, bár az ügyész azt mondta, ezzel szerinte csak a büntetést akarja elkerülni.

Gonzalez anyja állította, hogy a támadások előtt több hónapig nem részesült a fia orvosi ellátásban. Még kétségbeesett segélykérő levelet is írt a brit egészségügyi hatóságnak:

Az NHS később elismerte, hogy nem tettek meg mindent Gonzalezért, és bocsánatot kértek. A férfi életfogytiglani börtönbüntést kapott, amelynek második évében öngyilkosságot követett el egy CD-tokkal.

(Via ATI, Sun US)

Június 9-11. között ismét megrendezik a Momentán Fesztivált, ahol három napig az improvizáció áll majd a középpontban. A Momentán Társulat egyik vendége Erős Antónia lesz, akinek közreműködésével egy rögtönzött (ál)híradót láthat a közönség.

– ígérik. Ennek kapcsán beszélgettünk az RTL Híradó műsorvezetőjével.

– Milyen gyakran fordul elő, hogy improvizálnod kell a munkád során?

– A híradó egy viszonylag kiszámítható műfaj, hiszen adottak a hírek, amelyeket tőlünk hallanak a nézők, de bármikor történhet valami váratlan. Például elromlik a súgógép, vagy menet közben érkezik egy új fejlemény, amit el kell mondani. A híradózás csapatmunka, a riportereknek és a szerkesztőknek nagy szerepük van, mivel ők látnak el bennünket háttérinformációkkal egy adott témáról. Ha ez bőséges és tudunk belőle válogatni, szükség esetén akár egy improvizációs helyzetben is el tudunk mondani olyan részleteket, amelyek a tudósításban nem szerepeltek.

– Szilveszterkor mindig szokott lenni összeállítás az év legviccesebb bakijaiból. Ezeket élesben is a humoros oldalukról fogod fel, vagy előfordul, hogy emészted magad utána?

– Ha egy tárgyi tévedésbe futok bele amiatt, mert nem ellenőriztem mindent elég alaposan, néha még másnap is dörmögök rajta kicsit, hogy miért nem figyeltem oda jobban. Arra viszont, ha egyszerűen csak belebakizok a szövegbe, nem lehet előre felkészülni – olyan hirtelen jön, akár egy villámcsapás, és nem is biztos, hogy észreveszem. Mondok egy példát, bár ez pont nem velem történt, hanem az egyik tudósítónkkal: néhány napja véletlenül azt mondta, hogy a minisztérium közvéleményt adott ki. Persze közleményre gondolt, de valószínűleg fel se tűnt neki, különben kijavította volna. Nekem emlékezetes bakim volt, amikor teniszbravúr helyett teniszbúvárt mondtam, és egyszerűen nem is tudatosult bennem. Szóval a baki nagyon alattomos dolog, és legtöbbször teljesen tudattalan. Éppen ezért inkább nevetésre késztet, ha észreveszed, mint mérgelődésre.

– Megesik, hogy egy hír láttán azt mondod magadban: „basszus, nem hiszem el, hogy ez igaz...”?

– Ha megnézed a magyar politikát, ez elég gyakran előfordul… (nevet) De olyan hírek is bőven akadnak, amelyeknek semmi közük a politikához, mégis röhejesen elmebetegnek tűnnek.

Csomó ilyet tudnék említeni, szerencsére ezek általában inkább jópofa dolgok, mi is próbáljuk a humoros oldalukról megközelíteni őket. Ami pedig a hazai közéletet illeti, az önmagában extrém, viszont ebbe nem érdemes belemenni, mert híradósként nyilván nem fogok minősíteni senkit és semmit.

– Híradósként hogyan tudod beletenni a személyiségedet a műsorvezetésbe? Mennyire köti meg a kezed az elvárt tárgyilagosság?

– Nagyon, hiszen alapszabály, hogy semlegesnek kell maradnunk, mindkét oldal megszólaltatásával bemutatva a valóságot. Az más kérdés, amikor valaki egyszerűen nem áll szóba velünk, de alapvetően ez lenne a feladatunk: több oldalról körbejárni egy történetet, hogy aztán a néző magában eldönthesse, mit gondol. Tulajdonképpen lehetőségünk sincs arra, hogy bármilyen jelzést adjunk.

– 25 éve vezeted az RTL Híradót, mi motivál ennyi idő után is?

– Maguk a hírek. Szerintem ez olyan, mintha egy péket megkérdeznél, miért süt még mindig kenyeret 25 év után: abból sincsen két egyforma. Persze a híradózásban is vannak napi rutinok, ahogy szinte minden szakmában, de nincs két ugyanolyan nap.

– Riporterként kezdted a pályádat, szokott hiányozni, hogy terepre menjél?

– Azért nem teljesen helyénvaló a kérdés, mert fél éve elindítottam a saját műsoromat, a Praxist, amiben újra riporter és szerkesztő vagyok, sőt producer is, az utóbbi teljesen új terep számomra. Tulajdonképpen nem a riporteri és szerkesztői munka hiányzott, hiszen hírszerkesztők amúgy is vagyunk, a riporterség pedig attól függ, hogy mondjuk egy élő kapcsolás során kell-e hirtelen interjút készítenem valakivel. Az utóbbi időben több rendkívüli esemény is volt (gondoljunk akár a koronázásra), amelyek visszahozták ezt a szerepet.

A Praxist nem az emiatti hiányérzet indította el, hanem az, amin évek óta dolgozom a saját felületeimen is: szeretném elérni, hogy az emberek tanuljanak meg normálisan tájékozódni, különösen, ha a saját egészségükről van szó. Rettentően sok a tévhit, a műsor ezeknek a tisztázására épül, könnyen emészthető formában. 23 adás készült el eddig, jövő héten jön a záróepizód, ősszel pedig folytatjuk.

– Gyakran felismernek az utcán, vagy más nyilvános helyen? Hogy reagálsz egy ilyen szituációra?

– 25 évvel ezelőtt, amikor az RTL képernyőjére kerültem, tehát először lehetett látni országos adón, az ismertté válás még egy sokkal lassabb folyamat volt.

Szerencsére atrocitás nem ért soha, amibe az is belejátszhat, hogy a híradó a szórakoztató műsoroknál jóval tárgyilagosabb, ezért kevésbé vált ki indulatokat. Inkább kedvességgel és szeretettel szoktam találkozni: ha megállítanak, a leggyakoribb kérdés általában az, hogy mi lesz ma a Híradóban, hol van a Szellő, illetve néha a cukorbetegségemről is érdeklődnek. Sokan szelfit is kérnek. Én nem érzem ezt tehernek, ráadásul a lakóhelyemen, a XI. kerületben már hozzá is szoktak az emberek, hogy összefutnak velem a Sparban, egy kávézóban, vagy az utcán.

– Nemrég Azahriah koncertjén is feltűntetek Szellő Istvánnal az Arénában. Mi alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy ilyen felkérést?

– Itt több dolog esett egybe. Egyrészt Tóth Gergelyt, aki a menedzsere Azahriah-nak, viszonylag régóta ismerem. Az alapítványomnak (Egy Csepp Figyelem Alapítvány – a szerk.) minden évben van egy nagy rendezvénye a diabétesz világnapjára időzítve. Annak idején megkerestem Gergőt, hogy a Wellhellóval (akiket szintén ő menedzsel) fellépnének-e ezen a rendezvényen, és elképesztően jó fejek voltak, a technikai stábot leszámítva teljesen ingyen vállalták a koncertet. Profi volt az egész produkció, nagyon jó emlékként maradt meg bennem.

Ilyen előzmények után hívott fel Gergő azzal, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy híradós geget az Azahriah-arénakoncerten, én pedig mondtam, hogy szerintem tök jó ötlet. Az RTL is beleegyezett, hogy a Híradó stúdiójában vegyük fel a bejátszást, utána pedig felmerült, hogy mivel egyébként is meghívtak bennünket a koncertre, plusz poénként megjelenhetnénk a színpadon is. A visszajelzések alapján úgy tűnik, bejött a közönségnek, és egyáltalán nem számítottak rá.

Azt gondolom, hogy aki 21 évesen megtölti az Arénát, valószínűleg tud valamit. A fentiek együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy igent mondjak a felkérésre.

– Egyszer már vendégszerepeltél a kapolcsi Momentán Udvarban. Milyen emlékeid vannak arról, és miben lesz más a mostani program?

– Amikor először megkerestek, nem is értettem, mitől lehet ez érdekes, hiszen én nem színész vagyok, csak egy híradós. Végül meggyőztek, hogy nem kell semmi olyasmit csinálnom, ami nem jönne belőlem természetesen.

Utána Budapesten is meghívtak a Főhős című előadásukba, ott is nagyon jól éreztem magam, az pedig kifejezetten jól esik, hogy most ismét rám gondoltak. A részletekről ezúttal se tudok semmit, csak annyi biztos, hogy az alapját a különleges, illetve álhírek feldolgozása fogja adni. De hogy pontosan milyen szituációk jönnek majd elő, arról fogalmam sincs. Az a legjobb ezekben a szereplésekben, hogy anélkül is bele tudnak vinni az előadóművészet varázsába, hogy nekem bármi tehetségem lenne hozzá.