VLOGOK
A Rovatból
hirdetés

Magyar valóságshow a YouTube-on

Az AranyVlog díjas imagiSHOW egy lakásnyi fiatal életét követi nyomon már több mint egy éve. Minden adást maguk csinálnak, napról-napra.

Link másolása

"Egy kihívásként indult az egész - egy éven át minden napomat egy videóban összefoglalni, és azt felrakni a YouTube-ra. Ez a kihívás magamnak szólt, nem a közönségnek, mégis szerves része lett a közönség is a kalandnak, aminek a neve: imagiSHOW" - meséli Kesneme, az ötletgazda.

VIDEÓ: a 14. hónap összefoglalója

cimlap2

"A mindennapjaim része természetesen a húgom Dorcy, aki velem költözött be az általunk »bulipinytó« névre keresztelt albérletbe. A költözés és az új helyzetek adta élmények is inspiráltak, hiszen mi lehet érdekesebb, mint az ismeretlen felderítése. Az alapot és a kezdés időpontját ez adta meg, és indulhatott is a videózás. Mindebben támogatott végig Kobe is, aki munkatársam és barátom is egyben. És állandó szereplő Saci, a húgom barátnője, aki mára mindannyiunk jó barátja lett."

Az egy év májusban letelt, mégis úgy döntettek, folytatják. "Sokan megszerettek minket és azt, amit csinálunk. Rendeztünk egy nagyszerű finálét, aminek rengeteg nézője volt. Nagyon megszerettem a videózást, és persze a közönségünket sem hagyhattuk cserben. Így hát idén júniusban elindult a 2. évad." Ebben már Keseme barátnője, Réka is aktívan részt vesz.

VIDEÓ: a főcímdal

De miért csinál valaki rengeteg munkát beleölve egy saját napi valósághsowt?

"Én is furán néznék arra, aki levideózza a mindennapjait, és felteszi a netre. Bár biztos belenéznék" - válaszolja Kesneme. "Az imagiSHOW-ra a valóságshow elnevezést azért használom, hogy közérthetőbb legyen, mit is csinálunk napról napra. De ez nem a televíziós valóság, hanem pont az, amiről a tévés valóságshow már nem szól. Itt nincs se forgatókönyv, se színészkedés. Mi ilyenek vagyunk, így éljük az életünket, és csináljuk a dolgainkat. Ezért is szeretem, mert magamnak is egy remek dokumentáció, és folyamatos tanulás - saját magamról. Csinálom mert szeretem és élvezem, és úgy látom a benne szereplők is. Nem tudom azt mondani, hogy a közönségért csinálom, mert hazudnék. Ezt magamért csinálom, azaz magunkért. Viszont örülök neki, hogy embereket megmozgat, nézik, hozzászólnak és nyitnak felénk, így vagy úgy. Ráadásul mivel klipeket forgatunk és a média területén mozgunk, nem áll messze tőlünk a kamera, így megvan a technikai háttér és a szakmai tudás az elkészítéshez is."

VIDEÓ: imagiSHOW - portréfilm

Kesneme azt mondja, nagyjából napi 2 órát tölt vágással, az adások feltöltésével, és azzal, hogy kapcsolatban maradjon a nézőikkel.

"Kell hozzá elszántság és tántoríthatatlanság. Bár rólam szól, a barátnőm, húgom, a munkám és a barátaim úgy megszínesítik - a két macskánkról nem is beszélve -, hogy valami igazán egyedi dolog sült ki belőle, amit mások is elismernek. Az AranyVlog versenyen elért szakmai első helyezés és a közönség nekem azt mutatja, hogy van létjogosultsága ennek a dolognak. Magyarországon egyedülálló a sorozat, nem is tudom, hogy van-e olyan, aki úgy, mint mi, videózza magát."

"Jelenleg a 15. hónapnál tartunk és bár van vele munka, én nem adom fel, ahogy eddig sem. Most már folytatjuk, ameddig jólesik és szeretjük csinálni. Ki tudja, talán még a gyermekem cseperedését is követhetitek a neten..."

Ha belenéznél a sorozatba, KATT IDE

Nyomj egy lájot, ha tetszik a kezdeményezés!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


VLOGOK
A Rovatból
„Orbán Viktor egy óriási politikus, de a legnagyobb gazember is sajnos” – A kormánypárt és az ellenzék is felvonult március 15-én, mindkét oldal győzelemre készül
Március tizenötödike mindig fontos politikai erőpróba, a választások előtt különösen.

Link másolása

Tegnap két koronavírusos év után, korlátozások nélkül vonulhatott a kormánypárti Békemenet, hogy meghallgassa a miniszterelnök beszédét és megtartotta nagygyűlését az Egységes Ellenzék is. Számháború nélkül elmondható, hogy mindkét rendezvényen rengetegen voltak kint. Bár az erőviszonyok itt sem kiegyenlítettek, hiszen a Békemenetre hagyományosan nemcsak az ország, de a Kárpát-medence sok részéből is szervezetten, buszokkal hozták a résztvevőket, most első ízben az ellenzék rendezvényére is érkeztek buszokkal, ha nem is olyan sokan, mint a kormányrendezvényre.

Az idei esemény alig húsz nappal a választások előtt zajlott, ami mindenképpen a végső mozgósítást jelentette, ráadásul a tétet nemcsak ez, hanem az ukrajnai háború is emelte.

Mindkét helyszínen ott voltunk, és a megjelentektől azt kérdeztük, mit várnak a választástól.

Kormánypárti és ellenzéki tüntetők az április 3-i választás tétjéről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

VLOGOK
Elárulta Pottyondy Edina, hogy miért borotválta kopaszra a fejét legújabb videójában
Sokkan aggódtak, hogy esetleg egészségügyi okok állhatnak a háttérben.

Link másolása

Alig egy nappal rövid videós bejelentkezése posztolt Facebook-oldalán Pottyondy Edina. A vlogger nagy feltűnést keltett azzal, hogy szokásos, nagyjából 10 perces közéleti humoros videója helyett ezúttal csak egy kétperces tartalommal jelentkezett, aminek egy pontján ollóval, majd egy hajnyíróval kopaszra borotválta fejét.

Mivel sokan kommentben aggódtak, és állítólag az újságírók felől és érkezett megkeresés, hogy egészségügyi okok állnak-e a radikális változtatás mögött, Pottyondy maga igyekezett eloszlatni a kételyeket. Mint posztjában írja: szándékosan készítette úgy videót, hogy „ne legyen egyetlen kizárólagos értelmezése.”

„Köszönöm az aggódást, a „mi van, rákos vagy?”-kommenteket, a sajtó eddig soha nem tanúsított érdeklődését a hogylétem iránt. Nyugalom, minden rendben. Egészséges vagyok, csak az a baj, hogy nem áldott meg a sors Orbán Viktor raptorerejével, így néha kell a pihenés, a távolság a nyilvánosságtól. Dominika az én grazi klinikám”

– utalt egyszerre saját szabadságára, és az Orbán ellenzőinek körében régóta népszerű, eddig nem bizonyított pletykára, amit nemrég Márki-Zay Péter is meglovagolt.

A vlogger hozzáteszi: „A hajamat pár évente letolom. Ez már a harmadik kopaszságom. Ha őrült is vagyok, hát nem ezért, és nem is most kezdődött. Jóleső érzés, megkönnyebbülök tőle, szeretem tapizni, és tetszik. Szóval kösz a törődést, minden ok, leszámítva, hogy az első nap vörösre égtem.”

Pottyondy Edina - Szépség és motiváció

Link másolása
KÖVESS MINKET:


VLOGOK
„Az oroszok bajszát húzogatták az ukránok, most megkapták a magukét” - A háborúról kérdeztük a március 15-én vonulókat
Mindenki elítéli a háborút, azonban az okokat másképp látják. Két tábor és sokféle vélemény.

Link másolása

Amikor a Békemeneten, illetve az ellenzék nagygyűlésén jártunk, megkerülhetetlen volt a kérdés, mit gondolnak a résztvevők a háborúról. Az biztos, hogy senki sem tartja elfogadhatónak, hogy háborúval oldják meg a konfliktusokat. De arról már sokfélét gondoltak, hogy mindez miért alakult így, és mi a megoldás.

Van, aki a gázellátást félti, van, aki a katonaköteles fiát.

Van, aki felmondja a putyini érveket, de az is a Békemeneten hangzott el, hogy Putyinnak elment az esze. Annak megítélését persze, hogy ki tudja az országot megóvni, már a pártállás döntötte el.

VIDEÓ: A háborúról kérdeztük a március tizenötödikén vonulókat


Link másolása
KÖVESS MINKET:


VLOGOK
„Nem hatotta meg az embereket az árbefagyasztás”
Az árbefagyasztás első napján járókelőket kérdeztünk a kormány döntéséről. De egy hús-hentesárú üzletben is jártunk, ahol a tapasztalatokról is beszéltek.

Link másolása

Február elsején lépett életbe a kormány januárban bejelentett új intézkedése, az élelmiszerárstop. Ennek értelmében keddtől hét alapvető élelmiszert a tavaly október 15-i áron lehet megvásárolni három hónapon keresztül, vagyis május 1-ig. Ezek a következők: búzafinomliszt, kristálycukor, 2,8%-os UHT tehéntej, napraforgó-étolaj, csirkemell, csirke farhát, sertéscomb.

Az árbefagyasztás első napján járókelőket kérdeztünk arról, mit gondolnak a kormány döntéséről, számukra segítséget jelent-e, hogy ez a néhány élelmiszer olcsóbb lesz a következő három hónapban, és, hogy emiatt vásárolnak-e többet ezekből a termékekből.

De egy hús-hentesárú üzletben is jártunk, ahol azt mondták, egyelőre úgy látják, nem hatotta meg az embereket az árbefagyasztás, ugyanis nem volt nagyobb a forgalom a szokásosnál. Az üzletben cukrot, lisztet, étolajat és tejet is árulnak. Azt mondják, ezek veszteségesek, a csirkemell árát ugyanakkor még ki tudják hozni.

Videó: „Nem hatotta meg az embereket az árbefagyasztás”

Link másolása
KÖVESS MINKET: