VLOGOK

Kisfilm a mindennapok között megbúvó láthatatlan szeretetről

A film készítői megkértek 30 személyt, hogy rajzoljon egy embert. Ez lett belőle.

Link másolása

A készítők vallomása:

A kisfilm alap ötletét egy internacionális ifjúsági filmszemle adta, amit New York-ban írtak ki. A pályázatra sajnos technikai és figyelmetlenségből adódó gondok miatt végül nem tudtunk nevezni.

Viszont a film alkotása közben rájöttünk, hogy olyan erős és fontos ez a gondolat, amibe belekezdtünk, hogy azt meg kell ismernie minél több embernek.

Az, hogy nap mint nap kilépünk az utcára és több száz, ezer, tízezer emberrel találkozunk teljesen megszokottá vált. Bele sem gondolunk már, hogy mennyi különböző értéket visel mindenki a maga nemében. Mennyi egyedi karaktert, személyiséget, tehetséget hagyunk elmenni magunk mellett. Olyan sokszínűek vagyunk, hogy fel sem foghatjuk. Idősek, fiatalok, nők, férfiak, barátok, családok, hajléktalanok, dolgozók... stb és mindannyian egy országban, egy városban, egy utcában élünk.

Olyan filmet akartunk készíteni, ami ezt a hangulatot adja át a nézőnek. Ezt az idilli sokszínűséget, hogy "Mindannyian együtt élünk". (ezért lett ez a címe is a videónak)

A rajzolás kifejezetten megmutatja ezt. Egész tudományág épül a rajzok, írások elemzésére. Ezzel a módszerrel úgy éreztük, hogy fizikálisan is szemléltetni tudjuk a közönséggel egyfajta szembesítésként, hogy bárki bármit rajzolhatott volna. Mindenki rajzolhatott volna egy pálcikaembert, hiszen rohanó világ van... de nem így történt.

Teljesen különböző, színes alkotások születtek. Amik változatosak és sokszínűek.

Az üzletember szoknyás nőt, a hajléktalan egy pucér, nagymellű nagy fülűt rajzolt. A kisgyerek kicsit, a lap közepére, a "nagy gyerek" bohócfejet az egész lapra. Egy pszichológusnak vagy akár csak egy élesebb szemnek kincsek rejtőznek ezekben a rajzokban.

Egy kísérlet volt, amit csináltunk. Nagy örömünkre, hatalmas pozitivitással kellett nyugtáznunk az eredményt. És reméljük, hogy azzal, hogy felvettük videóra, minél több embert tudunk szembesíteni, hogy a közösségnek ereje van! A szeretet erejére akarjuk felhívni a figyelmet!

Egy rövidfilm ez a mindennapok között megbúvó láthatatlan szeretetről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


VLOGOK
A Rovatból
Pottyondy Edina: „Ha röhögsz azon, hogy Tóth Gabi a NER összes szereposztó díványán felbukkan, azonnal kiderül, hogy a háttérhatalmak embere vagy”
A humorista szerint semmi nem változik a közéletben és a problémák is ugyanazok, mint két éve.

Link másolása

Az ismert humorista legújabb videójában az Idétlen időkig című filmhez hasonlította a bulvárhírekben szereplő hazai celebeket. Pottyondy Edina szerint ha megnézzük a két évvel ezelőtti híreket, azok ugyanazokról szólnak:

„Tóth Gabi, Schobert Norbi, Kulcsár Edina, Lölö, Andi, Orbán, Gyurcsány – ugyanazok a szereplők és ugyanazok az események!”

– kezdte legfrissebb videójában Edina.

Aztán szóba került az is, hogy mennyire kínos, hogy Mészáros Lőrinc kivitte feleségét, Várkonyi Andreát Londonba Havasi Symphonic-koncertre, majd Tóth Gabi és az ő NER-es kapcsolata került terítékre.

Pottyondy felidézte, hogy az énekesnő Vasvári Viviennel ellátogatott Orbán Ráhel bababoltjának egyéves születésnapi bulijára.

„Orbán Ráhel barátsága bizonyára hozzásegíti majd a lányokat valami kifizetőhelyecskéhez, dohánybolthoz, rádiószignálokhoz, budavári operettkoncertekhez, honlapokhoz, bankokhoz, bármihez!

És ha röhögsz azon, hogy Tóth Gabi a NER összes szereposztó díványán felbukkan, azonnal kiderül, hogy a háttérhatalmak embere vagy”

– mondta a sajátos stílusában Pottyondy. Közben bevágta azt a videórészletet, amiben az énekesnő arra panaszkodik, hogy a 444 és a többi, általa gúnyosan „független, objektívnek” nevezett médium azóta foglalkozik vele, amióta közéleti és vallási kérdésekkel foglalkozik, sőt azt is tudni vélte, ki áll a „támadások” mögött, bár erről közelebbit nem mondott.

Pottyondy Edina hozzátette azt is, hogy:

„Ha kishatalmú nagyemberré nem tudott válni, legalább nagyhatalmú kisember hadd lehessen már”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
VLOGOK
A Rovatból
Mit üzen az utca embere Orbán Viktornak a 60. születésnapján?
Orbán Viktor születésnapján kérdeztük meg az embereket Budapest utcáin, hogy mit üzennének a miniszterelnöknek a jeles alkalomból.

Link másolása

Május 31-én ünnepli 60. születésnapját Orbán Viktor, ennek kapcsán kérdeztük meg az utca emberét, hogy tudják-e milyen nap a mai, illetve hogy mit üzennének a miniszterelnöknek a jeles alkalomból.

Voltak, akik egyszerűen csak boldog születésnapot kívántak Orbán Viktornak, mások azonban sokkal erősebb kifejezésekkel illették a kormányfőt.

Egy harmadik csoportot képeztek azok, akik nem szerettek volna semmit üzenni a miniszterelnöknek, mivel már egy ideje külföldön élnek vagy éppen azért mert ő sem üzent nekik a 60. születésnapjukon.

Orbán Viktor saját elmondása szerint munkával fogja tölteni ezt a napot is, az édesanyját azonban meg fogja látogatni, ahogy azt minden évben teszi.

Videónkat itt nézheted meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VLOGOK
A Rovatból
Pottyondy Edina Tóth Gabinak: „Azért fáj a fejed, mert folyton ütöd egy bottal”
Azért Vadon János és Bayer Zsolt is megkapja a magáét a humorista expolitikustól.

Link másolása

Pottyondy Edina néhány hete arról beszélt, hogy egy időre befejezi a politikai tartalmakról szóló videók készítését, de legújabb vlogbejegyzését látva ennek csak félig-meddig tett eleget. Bár legújabb videójában inkább a celebek és a gyerekek helyzetével foglalkozik, de természetesen nem tudta megállni, hogy ne csempésszen némi politikai ízt a kérdéskörnek. Ez persze nem volt nehéz, hiszen egyik céltáblája a kormányoldal egyik kedvenc énekese, Tóth Gabi volt.

Edina Vadon Jánossal, Sebestyén Balázzsal és az általuk a kolumbiai dzsungelban kellemetlen helyzetbe hozott kisgyerekkel indított, de innen is hamar eljutott Bayer Zsolthoz. Nem tudta szó nélkül hagyni, hogy a trágár kifejezéseiről hírhedté vált kormánypárti publicista éppen a színvonal miatt kritizálta az RTL-en futó műsort és annak házigazdáit.

Innen pedig csak egy ugrás volt Tóth Gabi. Pottyondy Edina azt nehezményezte, hogy az énekesnő is beállt azok sorába, akik kritizálták Vadon Janiéket, miközben ő gyerekének születésekor rengeteget szerepelt a kis Hannarózával. A humorista azt sem értette, ha Gabi és párja, Krausz Gábor elhatározták, hogy egy idő után nem teszik ki a bulvárnak gyereküket – részben a pedofiloktól való félelmük miatt –, akkor miért tettek újra és újra kivételt.

„Egyszeri alkalom, soha-soha többet – mondta Jeff Dahmer és Tóth Gabi”

– vont kemény párhuzamot Edina az énekesnő és a Netflixnek köszönhetően rendkívül híressé vált sorozatgyilkos között.

Pottyondy Edina a gyerekbántalmazás formáiról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VLOGOK
Tízes lista: a legkegyetlenebb orvosi beavatkozások, amiket máig használunk
Ha azt hitted, hogy ma már nem létezik érvágás, lobotómia vagy elektrosokk, nagyot tévedtél.

Link másolása

A legtöbben hallottunk már a lobotómiáról, a koponyalékelésről, orvosi piócákról vagy épp az elektrosokk-terápiáról, de azt is tudtátok, hogy ezeket a mai napig alkalmazzák?

A Tízes lista legújabb videónkban a múlt olyan borzalmas orvosi beavatkozásait hozták el nektek, amiket ha ritkábban is, de még mindig használnak az orvosok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk