VIDEÓK

Punnany Massif - Változások

A nemrég bemutatott klip mellé most a szöveget is olvashatjátok.

Link másolása

A pécsi Punnany Massif 2003-ban alakult. Saját meghatározásuk szerint társadalom-funk zenét csinálni. Legújabb klipjüket máris imádják rajongóik.

A 2016-os esztendő egy rendhagyó fejezet lesz a Punnany-nagykönyvben: a turnézás nonsztop őrülete után ebben az évben lejjebb akarjuk csavarni a fordulatszámot, az állandó jövés-menés helyett szeretnénk több időt tölteni egy helyben, nevezetesen a stúdióban... Ez azt jelenti, hogy a korábbi években tőlünk megszokott tempóhoz képest igencsak limitált számú koncertet vállalunk csak be '16-ban. Viszont amit beadunk, az be lesz adva - írta a zenekar. Ha pedig élőben szeretnétek látni a bandát, akkor a Nyárindító Punnany Hétvégén megtehetitek a Budapest Parkban. Az eseményről bővebben ITT olvashattok.

Dalszöveg:

Barátom tisztelet ha felebarátodat tiszteled

az együtt töltött közös évekért megy a peace neked

hogy kis klubtól a nagy színpadig elkísérsz

hogy mindig marad benned belőlem egy szövegnyi rész

te és én két öreg vitéz a gáton

együtt cseperedtünk fel az alap, hogy normálon

sok-sok év, sok ezer megtett kilóméter

a Shenkick-től a Fel2-ig ugyan azzal a hévvel

egy ami vezérel, de kettő a véglet

hogy a magány éget, vagy a vagány éned

egy bőrönddel a hátad mögött nehéz a magánélet

hiába menekülnél a végzet megtalál téged

de ha már így lett, jövök egy vallomással,

hogy az igazságot ne keverd hallomással

Te talán érted nem minden cukormáz és pompa

a valóvilág mocska megfojt az otthonodban

fényes a színpad a sors néha színvak

az tévhit hogy a mi fajtáink buliznak, meg szívnak

csak másokat szolgálsz és közben utazol

elfárad az anyatest és nem úgy fog a toll

most félre rakjuk a lantot, hogy újra ragadhassunk tollat

nem passzív a massif ha újat alkothat

félre rakjuk a lantot, hogy újra ragadhassunk tollat

nem passzív a massif ha újat alkothat

netán bugyuta a kezdés meg milyen a szöveg vége

hogyan görbül az eq- (?) a dalnak tetejére

hogyan vagyok erős és győzök meg magamon túl párat

mindezt az öregek is lássák, van bennem alázat

mikor nincsen zsé egy ország mosolyog rám

bár mindenütt van Rendben, mégsem az én portám

ahonnan utat tört a pop-rap a nagyszínpadra állt

tessék, megszűnnek a nagyok Respect sumihájsé (?)

egykor még Frank Sinatra, ma fancy nátha

Változnak az idők ahogy a köz majd megkívánja

léptünk nyomán alázkodik helyünkre számos

ami egyedinek indult azzá vált az általános

most helytállni rap-ligában nem replikába

szanaszéjjel ünnepelnek, mégis tőlük lennék árva

ha nem kaptam volna a harctérben (?) otthon melegét

hogy nem vagyok egyedül nézek hát szerteszét

me-mellettem álltok ti, megannyian mások

kik nem félnek szenzitíven látni, vannak változások

amíg én vagyok veletek ti egyenlően mások

nem félek szenzitíven látni, ezek változások

massif a crew, (átalakul) mint mindig massif a crew

(változnak a korok) massif a crew (örökké nem lehet ez)

mint mindig, massif a crew (nem maradunk örökkk punkok)

- a zenék jók lesznek

- más a vonal

- úgy állunk most, hogy

- nem tudom ezt nehéz megfogalmazni

- valaki ilyen irányba megy el, valaki olyan irányba megy el

- nem erre a részére szeretnénk fókuszálni

Ha tetszett a videó, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Calidora: Én már nem című dalát a szerző saját élete ihlette
Oberritter Dóra első magyar nyelvű dalát szeptemberben mutatta be.

Link másolása

A fiatal énekesnő nem csak remekül gitározik, hanem saját dalokat is ír. Szepesi Zsolt segítségével most bemutatta egyik szerzeményét.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Így emlékezett meghalt riporterére a Fókusz
Fürge Anett tévés karrierjének emlékezetes, számára kedves pillanatok felidézésével búcsúznak a kollégák.

Link másolása

Hétfőn lett volna negyvenegy éves az RTL Klub riportere, Fürge Anett. A Fókusz riportere péntek este otthon hunyta le örökre a szemét. Édesanyja és férje mindvégig mellette volt. Anett évek óta daganatos betegséggel küzdött.

Ahogy az RTL Klub honlapján írják:

Úgy tudta megmutatni a világunkat, ahogy csak kevesen képesek, humorral, együttérzéssel, hatalmas szívvel. Utolsó riportját állatmentőkről forgatta, egy hete láthatták a Fókuszban. Van úgy, hogy minden szó kevés kifejezni, amit érzünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk