VIDEÓK

Először örültek a gólyának, aztán pszichoterror lett a vége

Májusban érkezett a madár Glambeckbe. Ronny a csőrével kopogtatja az ablakokat és az autók szélvédőjét, Beköltözése óta és textillel borítanak be minden üveget, és az utcán sem szeretnek parkolni miatta.

Link másolása

Ronny-nak nevezték el azt a meglehetősen rosszindulatú hím gólyát, aki szabályosan sakkban tartja egy német falu, Glambeck lakót. A madár május elején költözött be a kisvárosba, ahol rendszeresen tesz kárt mindenféle szabadban fellelhető objektumban. Legfőbb "ellenségei" az ablakok, illetve a gépjárművek szélvédői. Nadine Bauer állatvédelmi szakember szerint a gólya saját tükörképében is riválist lát, amelyet el akar üldözni. A lakók Ronny beköltözése óta nem mernek az utcán parkolni, illetve textillel borítanak be minden üveget, amelyben kárt tehet.

Ronny agresszivitásának egy költő gólyapár is megszívta a levét. A hím állatot ugyanis sikerült elüldöznie még júniusban, hogy átvegye a helyét. A fiókákat viszont már nem hajlandó nevelni, így a nőstény állat gondoskodik egyedül a kicsikről. A falu legkésőbb augusztus végén szabadulhat meg a költőmadártól, amikor visszarepül a másik élőhelyére. Abban reménykednek, hogy Ronny jelenleg nem érzi magát annyira jól, hogy jövőre is náluk telepedjen le.

Ha érdekes volt a cikkünk, katt a like gombra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Calidora: Én már nem című dalát a szerző saját élete ihlette
Oberritter Dóra első magyar nyelvű dalát szeptemberben mutatta be.

Link másolása

A fiatal énekesnő nem csak remekül gitározik, hanem saját dalokat is ír. Szepesi Zsolt segítségével most bemutatta egyik szerzeményét.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Így emlékezett meghalt riporterére a Fókusz
Fürge Anett tévés karrierjének emlékezetes, számára kedves pillanatok felidézésével búcsúznak a kollégák.

Link másolása

Hétfőn lett volna negyvenegy éves az RTL Klub riportere, Fürge Anett. A Fókusz riportere péntek este otthon hunyta le örökre a szemét. Édesanyja és férje mindvégig mellette volt. Anett évek óta daganatos betegséggel küzdött.

Ahogy az RTL Klub honlapján írják:

Úgy tudta megmutatni a világunkat, ahogy csak kevesen képesek, humorral, együttérzéssel, hatalmas szívvel. Utolsó riportját állatmentőkről forgatta, egy hete láthatták a Fókuszban. Van úgy, hogy minden szó kevés kifejezni, amit érzünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk