Vissza a boldog békeidőkbe
A legtöbben alighanem csak képekről vagy vasútparkokból ismerik a jó öreg, békebeli gőzösöket, amelyekre ma már muzeális értékként tekintünk, holott jó néhány példány még ma is működőképes, és ugyanolyan vidáman robog, mint újkorában. Hétvégén testközelből csodálhattuk meg a MÁV egyik nosztalgiagőzösét, amellyel egy egészen festői környékre, a Dunakanyarba zakatoltunk.
A gőzös még el sem indult, de már csodájára jártak a Nyugati Pályaudvar peronján megforduló utasok. Hát persze, nem túl gyakori látvány 2013-ban egy pöfékelő, olykor nagyokat füttyentő vonat, amelyből csak úgy árad a sűrű fehér gőzgomolyag. Nemcsak a felnőttek, de a kicsik is odavoltak érte, ámulattal figyelték az óriási, küllős kerekeket és a kalauzokat, akik korhű, aranypaszományos egyenruhában terelgették a vendégeket a kocsikba.
A kabinok kellemes monarchia-hangulatot árasztottak, pontos képei voltak a gőzösök fénykorának; a bordó bársonnyal bevont ülések csábítóan kényelmesnek tűntek (és azok is voltak), a faburkolattal és az aranyozott, bojtos függönyzsinórral együtt olyan érzést keltettek, mintha egy film díszletei között járkáltunk volna. Már csak egy-két kosztümös szereplő, mondjuk, Sissi és Ferenc József hiányzott a palettáról ahhoz, hogy teljes legyen az összkép. Vagy mondjuk egy kis smarni (sogenannte „császármorzsa”), bécsi szelet, netán dobostorta az olyan haspók utasok kedvéért, mint mi voltunk.
Persze az utasok számára nem a kulináris élvezet volt a prioritás, hanem maga az élmény, a kikapcsolódás, a természetközeliség, az együttlét, szóval minden, ami egy jól sikerült családi program alapját képezheti. Először meglepődtünk azon, mennyi szülő fogta kézen a kisgyerekét, és kerekedett fel egy vonatozásra, aztán később megértettük. A gyerekek (kezdve a karon ülő apróságoktól a kiskamaszokig) borzasztóan élvezték a sípoló-fújtató gőzös zakatolását, meg az erdei kisvonatozást, meg a szabadban ugrándozást-bohóckodást.
Merthogy ez nem csak egy körbevonatozás volt ám, hanem egy egész napos program a Dunakanyarban. Mi Kismarosig mentünk, a délutánt a Börzsöny-beli Királyréten töltöttük, ahol a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a hajtányt, az éhesek pedig letelepedhettek szalonnát sütni, sőt még a Duna partjára is lesétáltunk a kertek alatt.
A legtöbb izgalmat azonban a visszaút tartogatta, amit a mozdonyon töltöttünk, karnyújtásnyira a kazántól és a sokmázsányi széntömegtől. (Egy ilyen út során a gőzös nagyjából 15 köbméternyi vizet és 30 mázsa szenet zabál meg – mi tagadás, jó étvágya van…) Jó volt látni onnan fentről, hogy a sorompóknál vagy az állomásokon álldogáló emberek milyen lelkesen integetnek és fotózzák a fütyülő gőzöst, felismerve, hogy egy kuriózum robog el éppen előttük.
A MÁV által szervezett nosztalgiautazások során nyolc különböző teljesítményű és korú gőzmozdony hozza-viszi az utasokat. A nosztalgiamozdonyok a Magyar Vasúttörténeti Parkban állomásoznak egy 1911-ben épült, 34 állásos körfűtőházban. A legöregebb példány 1870-ből való – és még mindig működik! Ha ti is kipróbálnátok valamelyik nosztalgiagőzöst, az aktuális programokról – például a gyereknapi rendezvény vagy a Gödöllői Koronázási Napok – itt olvashattok: http://www.mavnosztalgia.hu.
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!
