UTAZZ

Regéci vár: csodás környezetben töltötte gyerekkorát II. Rákóczi Ferenc fejedelem

A helyhez egy különös boszorkány-legenda is kötődik. A császári utasításra lerombolt, valaha pompázatos várat, benne a palotával, több száz év után most felújítják.

Link másolása

Több száz évig csak a romjai álltak, mára egyre több része épül újjá, és már így is különleges látványt nyújt a hegytetőn a Regéci vár a Zempléni-hegységben. A gyönyörű környezetben, Mogyoróska és Regéc között található, szarv alakú, azaz kettős csúcsú, 620 méter magas sziklaplatón magasodó vár története az 1300-as évekig nyúlik vissza, a sorsa pedig a 17. század végén pecsételődött meg.

A vár nem egy katonai erődítmény volt, hanem erődített uradalmi központként működött, főúri és előkelő családok rezidenciája volt. Az eredeti – 13. századi - regéci vár sokkal kisebb alapterületű volt. Akkoriban az északi sziklatömböt foglalta el egy torony. Egy íves fallal körülvett udvara volt, benne feltételezhetően fából épült építmények voltak. A 15. században átalakították, a 16. században bővítették, a teljes kiépítése a 17. századra tehető. Reneszánsz stílusú kőfaragványokkal díszített palotaépületeket emeltek. A várban ekkor már kápolna, gazdasági épületek, bástyák is voltak.

A vár létezéséről egy 1307-es oklevélben írtak először.

Az iratot az Aba nembéli Amádé nádor Regécen állított ki. Feltehetően a várat az Aba nemzetség tagjai építették a 13–14. század fordulóján.

Az 1312-es rozgonyi csata után a vár Petenye fia Péteré lett, tőle a király egy ostrommal foglalta el az építményt 1316-ban. Ezt követően sokáig királyi tulajdonban volt a vár - Nagy Lajos király többször időzött a vár falai közt - , bár többször is ajándékozással más-más családok is birtokolták. Többek között a Szapolyai-család, majd például az Alaghy család lett Regéc birtokosa. Volt Eszterházy Miklósé és I. Rákóczi György erdélyi fejedelem vezetése alatt is állt.

A Rákóczi-család több szálon is kötődött Regéchez.

I. Rákóczi Ferenc, választott erdélyi fejedelem, az ország egyik leggazdagabb főura, és felesége Zrínyi Ilona is élt itt. 1676. március 27-én született meg II. Rákóczi Ferenc. A csecsemő még nem volt 4 hónapos, amikor meghalt édesapja. Anyja a következő évben Regécre költözött a gyerekkel, aki itt tanult meg latinul, és megismerkedett hazája történelmével is. Az özvegy Zrínyi Ilona beleszeretett Thököly Imrébe, a kurucok vezérébe, akivel össze is házasodtak.

1683 májusában Regécen szervezték a felső-magyarországi hadellátó központot. A várkapitány, Szirmay Miklós feladata volt, hogy Regéc várának pincéi tele legyenek. Ekkoriban Zrínyi Ilona is itt élt, irányította a vásárlásokat, a várbéli munkát, készítette a zászlókat a nyári nagy hadjáratra.

1685-ben egy végső támadásra készült a császári sereg a kurucok ellen.

Thököly ezért élelemmel és hadi néppel látta el a várat. Nem sokkal később Thökölyt a váradi pasa elfogatta. A kurucok ekkor a török ellen küzdő csapatba álltak és 1685. november 5-én a regéci vár kapuit megnyitották azzal a feltétellel, hogy a császáriak oda nem vonulnak be. Ám nem így történt.

Caprara generális császári rendelet alapján a várat 1686-ban leromboltatta.

A várrom állapota miatt már nem volt használható, az újjáépítéséről pedig letettek. A várhoz kapcsolódó Rákóczi javakat az 1711-es szabadságharc leverése után, 1715-ben elkobozták. 1720-ban Trautsohn Donát Lipót osztrák herceg tulajdonába került a regéci uradalom, de ő a birtokkal nem törődött. Halála után – mivel nem volt utóda – a kamarára szállt. A vár köveit a környékbeliek elhordták, felhasználták saját házaik építéséhez.

A 19. században is többször cserélt gazdát az uradalom. Végül a Károlyi család tulajdona lett, a gróf utasítására került emléktábla 1936-ban a torony falára. 1949-ben államosították a várat. 1990-ben a kis Regéc település kezdeményezésére indult el a régészeti feltárása. A kutatások során kiderült, hogy a palotaépület déli részén sok szépség volt: az emeleten díszes erkéllyel, festett boltozattal, drága kályhákkal, kettős árnyékszékkel felszerelt fogadóterem volt, a földszinten a pékáru sütésére szolgáló kemencék nyomaira bukkantak. A pincében akkoriban a tartósításra is használt ecetes hordókat őrizték.

A 2010-es évek elejére az északi bástyát visszaépítették és a várrom környékét is rendezték. Később újjáépült az öregtorony, melyben négy szinten kiállítóteret alakítottak ki. Részben visszaépítették a palotaszárny falait is, az elöregedett falépcsőket és feljárókat kicserélték.

VIDEÓ: A Regéci vár történetét bemutató animációs film előzetese

A vár egyes részeinek – most például a reneszánsz palotaszárny – a felújítása, renoválása azóta is folytatódik. Az épületben kiállítások is lesznek, bemutatják majd a 17. századi palota berendezéseit, a helyi régészeti feltárások során előkerült habán padlócsempéket, bokályos falicsempéket, cserépkályha-töredékeket, díszedényeket. Közben felidézik a vár "fényes korszakait" is: az Alaghy Menyhért és Erdődy Anna időszakot, a Rákóczi-korszakot, és Zrínyi Ilona itteni tevékenységét. A pincéjében borozó és pihenőtér lesz. A sütőházban bemutatják majd, hogyan készültek az ételek a középkori eszközökkel. A leányasszonyok házában az udvarhölgyek által használt bútorokat, eszközöket, ruhákat és ékszereket állítják majd ki. Egy érdekességet is bemutatnak: mivel a magas várakban nagy érték volt a víz, a mosásnál igen odafigyeltek a takarékosságra, ennek módjait is láthatjuk majd a várban.

VIDEÓ: A palotaszárny megújulása

Bővebben ITT

A várhoz egy különös boszorkánylegenda is fűződik.

Eszerint a 18. század elején Doleszné Pankót, az egykori regéci bíró feleségét boszorkánysággal vádolták meg. A fellelhető peres iratok szerint az asszony bűnei között szerepelt, hogy csúnyán beszélt, az ablaka alatt baglyok huhogtak, és a békák szemét szűz lányok hajával varrta be. Azt állították róla, hogy az ellene vallókat profin manipulálta. Ráadásul, mikor bilincsbe verték, a vár tömlöcéből kiszabadult és a várfalról elugorva nevetve elrepült. Azt is feltételezik, hogy szerepe lehetett a lőcsei fehér asszony perében eljáró bíró megszöktetésében is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Napokon belül útnak indul a világ legnagyobb tengerjáró hajója
A 18 fedélzetes, 362 méter hosszú Wonder of the Seas nevű hajón 2300 fős személyzet lesi a maximum 6988 vendég minden kívánságát.

Link másolása

Három évig építették a világ legnagyobb tengerjáró hajóját egy francia gyárban, mely napokon belül első útjára indulhat. A Wonder of the Seas (magyarul: Tengerek Csodája) már megérkezett abba a floridai kikötőbe, ahonnan március 4-én első útjára indul, írja a CNN.

A roppant méretű hajó több mint háromszor olyan hosszú, mint egy focipálya (362 méter), és 47 méteres magasságával másfélszer akkora, mint egy tízemeletes panelház. A 18 fedélzetes hajón 2300 fős személyzet lesi a maximum 6988 vendég minden kívánságát. Vagyis az úszó luxushotelben kényelmesen elférne akár Jászapáti teljes lakossága is.

A tengerjáró hajón 20 ezer élő növény található. A Wonder of the Seas tizedik fedélzetén van egy hatalmas tengeri csúszda, valamint az egyik medence mellett hatalmas mozivászon is helyet kapott. A vállalat ötödik Oasis-osztályú hajóját vasárnap este vontatták be a Fort Lauderdale-i kikötőbe. A lehengerlő méretű hajó érkezéséről videó is készült:

A hajót hat éve kezdte tervezni a Royal Caribbean International, akik a tervezés és a kivitelezés során az utasok javaslatait és partnereik visszajelzéseit is figyelembe vették. A társaság elképzelései szerint már tavaly vízre bocsátották volna a tengerjárót, de a koronavírus-járvány ezt végül megakadályozta.

Az amerikai járványügynél (CDC) a tengeri körutazások a fertőzések szempontjából legkockázatosabb besorolást kapták. A jelenleg érvényes szabályozás szerint a hajó személyzetének és utasainak legalább 95 százalékban teljesen oltottnak kell lennie. A Royal Caribbean még ennél is szigorúbb: minden 12 év feletti utastól megkövetelik a teljeskörű oltottságot, a két évnél idősebbek pedig csak negatív PCR-teszttel szállhatnak fel hajóikra.

A Wonder of the Seas első útjain 5-7 éjszakás körutazásokat teljesít Florida és a Karib-térség szigetei között. A tervek szerint májusban Barcelonából és Rómából indul mediterrán körutakra a monstrum.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
5 élmény a Mátrában, amit neked is át kell élned
Sorozatunkban beföldi élményeket ajánlunk - ezúttal a téli Mátrából.

Link másolása

Amit már kisiskolásként megtanultunk a Mátráról, hogy itt van az ország legmagasabb pontja, az 1014 méteres Kékestető. A 900 négyzetkilométeren elterülő hegységben akad még néhány 800-900 méter feletti csúcs, már csak ezért is valószínű, hogy itt esetleg havat találunk olyankor is, amikor a lankásabb vidékeken már olvadásnak indult minden.

Márpedig ha téli élményeket keresünk, ahhoz hozzá tartozik a hó is. Havas erdő, téli sportok, forró italok, mátrai különlegességek - öt élményt ajánljunk cikkünkben, amelyek között akad kimondottan téli specialitás, és olyan is, amely bármelyik évszakban átélhető.

1. Sípark, Mátraszentistván

Mátraszentistván a legmagasabban fekvő magyar települések egyike - nem véletlen, hogy a Sípark is épp itt lelt otthonra. 10 sípályát is találunk itt több mint 10 hektárnyi területen.

A pályák közül kilenc hóágyúzható, ami azt jelenti, hogy akár áprilisig is eltarthat itt a síszezon.

Különféle felvonók tartoznak hozzájuk, amelyek január eleje óta mind üzemben is vannak.

A csúcsidőszak jellemzően a hétvége, ilyenkor 3-4000 ember is megfordul a sípályákon. Egy szezonban átlagosan 50-60.000 látogatója van a Síparknak. Családok is szívesen felkeresik a helyet, mivel a legkisebbek megkezdhetik itt az ismerkedést a síeléssel: van síoktatás, különböző szinteken és különböző korosztályoknak. A vendégek közel egyharmada tanuló síelő, így nem kell tartanunk attól, hogy egyedül leszünk kezdők.

Az sem akadály, ha nincs ehhez saját felszerelésünk: a helyszínen lehet sílécet, sífelszerelést, snowboardot kölcsönözni. Aki igazán különleges élményre vágyik, annak ki kell próbálnia a villanyfényes síelést az esti órákban. Vagy a pályák menti hütték valamelyikében megkóstolni egy helyi specialitást, netán az osztrák sípályákról jól ismert gőzgombócot.

Miért ajánljuk?

• Sport, kikapcsolódás, új élmények - egy helyen.

• Már önmagában a hó látványa, a sípálya hangulata magával ragadó annak is, aki esetleg nem síel.

• Gyerekekkel is tökéletes program, itt megismerkedhetnek a síelés alapjaival.

• OTP SZÉP kártyát is elfogadnak, még felszerelést is kölcsönözhetünk vele.

2. Mátra Ásvány, Mátraszentimre

A Mátra Ásvány egyszerre kiállítóhely, és mindenféle élménytúrák kiindulópontja. Alapítója, Urbán Zoltán 2015-ben hozta létre a tárlatot. Eleinte hobbi volt számára az ásványgyűjtés, ma már másokkal is megosztja az ásványok iránti lelkesedését. Kiállításán 2000 féle ásvány és több mint 600 féle fosszília látható, a világ különböző pontjairól.

Zoltán műhelyében meg is munkálja az ásványokat, így ha valaki egy csiszolt követ, vagy egy szép ásványékszert szeretne hazavinni, érdemes körülnéznie az Ásványház ajándékboltjában. A kertben találunk ásványsimogatót is, és tavasztól őszig az aranymosással is megpróbálkozhatunk itt.

De az igazi mátrai élmény az ásványgyűjtő túra. Zoltán már alaposan feltérképezte, a Mátrában hol milyen ásványokat találni, melyik helyszín mennyire könnyen megközelíthető, ennek megfelelően szervez csoportos túrákat.

Ilyenkor ötvözhető a természetjárás és a "kincskeresés", ami remek motiváció lehet a gyermekek számára, hogy kicsaljuk őket a szabad levegőre. Zoltán úgy alakítja a túrákat, hogy mindenki akár egy hátizsáknyi ásványt pakolhasson fel, és később már önállóan is visszataláljon a terepre.

Miért ajánljuk?

• Ismeretszerzés és élménygyűjtés egyben.

• Egy ásványgyűjtő túrán az erdőt járva közel kerülhetünk a természethez

• Gyerekekkel is kiváló program.

NÉZD MEG VIDEÓNKAT IS, HOGY TE IS ÁTÉLHESD ÉLMÉNYEINKET A MÁTRÁBAN!

3. Üvegmanufaktúra, Parádsasvár

Már a XVIII. században is foglalkoztak a településen üveggyártással: 1767-től 2005-ig működött Parádsasváron egy üveggyár. A 2013-ban alapított Üvegmanufaktúra épp ezekre a többszázéves hagyományokra támaszkodik, épp ezért nemcsak egyedi megrendeléseket teljesítenek, hanem a Mátrába kirándulóknak is szeretnék megmutatni, hogyan is készülnek az üvegcsodák, mi minden kell egy különleges dísztárgy vagy üvegpohár megalkotásához.

Egyénileg vagy csoporttal is érkezhetünk, de mindenképpen fontos, hogy előzetesen bejelentkezzünk és időpontot kérjünk.

Egy látogatás során 5-6 különféle üvegtárgy elkészítését leshetjük meg - köztük például a színes rózsa, vagy a sötétben világító hattyú is a szemünk előtt ölthet formát.

Ha a járványhelyzet már nem jelent majd kockázatot, az üvegfújást is ki lehet majd újra próbálni, az pedig aligha lehetséges máshol.

Sok egyedi megrendelést is teljesít az Üvegmanufaktúra, mivel náluk megoldható az is, hogy csak egyetlen darabot gyártsanak le egy lámpabúrából, vagy pótolják egy csillár hiányzó darabját. De nemrég épp egy színházi produkcióhoz készítettek egyedi dekorációként üveggömböket. A legtipikusabb termékeiket az ajándékboltban meg is vásárolhatjuk, így akár egy különleges mátrai ajándékkal térhetünk haza.

Miért ajánljuk?

• Nincs ma már Magyarországon másik olyan üzem, ahol láthatnánk, hogy készül az üveg.

• Még tanulhatunk is valami újat, ha figyelmesen meghallgatjuk a workshop alatti kommentárt.

• Csoportos kirándulásokhoz, akár gyerekcsoportoknak is ideális program.

• A Mátra egyik jellegzetes, egyedi kézműves terméke készül itt - amit akár haza is vihetünk.

Tipp: Szerezz új élményeket - OTP SZÉP kártyával!„Büszkén mondhatjuk, hogy az OTP SZÉP kártya több mint 10 éve áll a belföldi turizmus szolgálatában azzal, hogy a magyar munkavállalók hazai pihenését és élményszerzését támogatja. Az elfogadóhelyek száma folyamatosan növekszik, mára át is lépte az 50 ezret, vagyis egyre több szálláshelyen, étteremben és szabadidős szolgáltatónál lehet SZÉP-kártyával fizetni. A zsebek átjárhatóságának köszönhetően pedig a kártyabirtokosok még sokoldalúbban használhatják fel juttatásaikat 2022. december 31-ig, hiszen bármelyik alszámláról költhetnek, az elfogadóhely típusától függetlenül.

Arra buzdítjuk kártyabirtokosainkat, használják ki ezt a lehetőséget a hazai látnivalók felfedezésére és új élmények kipróbálására. Célunk, hogy ehhez a legjobb ügyfélélményt biztosítsuk számukra. Digitális felületeink – mint az OTP SZÉP kártya mobiltelefonos applikáció és OTP Portálok – megújulásával most még egyszerűbb az elfogadóhelyek megtalálása, és az előlegfizetés is gördülékenyebb. Leendő ügyfeleink pedig akár már online is köthetnek SZÉP-kártya szerződést, hogy még könnyebb legyen az indulás az élményszerzés felé” – nyilatkozta Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya üzletágvezetője.

4. High-Tech Sportok Bázisa, Mátrafüred

Aki szereti az aktív élménygyűjtést, de azért nem akar túl megerőltető sporttevékenységet, annak tökéletes választás egy látogatás a High-Tech Sportok Bázisára. Magánszemélyeknek 50, cégeknek közel 300 féle programot kínálnak - ráadásul nemcsak télen, hanem bármelyik évszakban.

Találunk itt mindenféle elektromos hajtású eszközt, és alapos oktatást kapunk a használatba vétel előtt. A legnépszerűbb az idelátogatók körében a segway: két keréken lehet rajta suhanni, saját testünk mozgatásával irányítva a járművet, akár erdei terepen is.

Merthogy a segway - és bármelyik másik elektromos hajtású társa, mint az e-quad, e-ranger vagy az e-coster - nem bocsát ki káros anyagokat, így nem szennyezzük vele a környezetet.

Segway-jel még akár havas tájon is túrázhatunk.

Különböző hosszúságú és nehézségi fokú túrákra nevezhetünk be, egyénileg vagy csoportosan, Mátrafüred környékén vagy akár a Mátra más pontján. De ha valaki a hagyományosabb aktív élményeket keresi, annak is van miből választani: szánkózás, hófánkozás, lovasszánozás, erdei síelés télen; íjászat, buborékfoci, erdei wellness tavasszal.

Miért ajánljuk?

• Segway-en suhanni az erdei utakon - egészen különleges élmény.

• Aki szereti a kütyüket, a különleges járműveket, az itt kedvére válogathat.

• Egy családi hétvége ideális programja lehet egy látogatás a sportbázisra.

• Fizethetünk OTP SZÉP kártyával is.

5. Sástó Hotel, Sástó

Az ország legmagasabban fekvő mesterséges tavát Mátrafüred mellett, Sástón találhatjuk: az 507 méteres magasságban lévő Sás-tó ma már idegenforgalmi látványosság, többek között a partján álló kilátónak is köszönhetően.

A sárga szerkezet már alulról is különös látványt nyújt - eredetileg fúrótorony lett volna belőle Algyőn, így nem véletlen, ha olajtársaságok, vagy mindjárt a Dallas c. sorozat nyitóképei jutnak eszünkbe róla. 50 méter magas, de nem is muszáj a legmagasabb pontjáig felgyalogolnunk, hogy a Mátra legszebb panorámáját megcsodálhassuk innen. Extra tipp: naplementekor különösen varázslatosak itt a fények és színek.

A tó másik partján egy komplexumot találunk: A Sástó Hotel*** a Mátra Kemping**** több mint 2 hektárnyi területén helyezkedik el, saját wellness részleggel és az ország egyik legnagyobb sóbarlangjával. Szállásként is remek választás lehet a helyszín, már csak azért is, mert a hotel évek óta elnyeri a Zöld Szálloda minősítést. De ha csak a kirándulásunk zárásaként illesztenénk be egy kis felfrissülést, akkor is jó helyen vagyunk: a wellness részlegbe nem szállóvendégek is válthatnak belépőt.

Élmény- és gyermekmedence, finn-, bio- és infraszauna, gőzfürdő, jakuzzi segít az ellazulásban. Ha szerencsénk van, vízitornán vagy egy szaunaceremónián is részt vehetünk.

Ha pedig valaki a jó levegő miatt keresi fel a Mátrát, akkor a 74 négyzetméteres sóbarlangban megpihenve újabb lépést tehet az egészséges légutakért. 30 tonnányi parajdi sósziklát, himalájai sótéglát és granulátumot építettek be barlangba, amelynek tiszta klímáját a kristálysópára biztosítja.

De nemcsak annak érdemes egy órácskát eltölteni a sóbarlangban, akinek problémái vannak a légtutakkal: a himalája sótéglák erős színterápiás hatással bírnak, narancssárga fényük olyan biokémiai változást idézhet elő, amely elűzi a depressziót, pesszimizmust.

Miért ajánljuk?

• A környezet csodás, télen-nyáron szemet gyönyörködhtető.

• A wellnessben kicsik és nagyok egyaránt találnak maguknak kikapcsolódási lehetőséget.

• A sóbarlang egyedülálló, akár egészségmegőrzési céllal is ajánlott felkeresni.

• A szolgáltatásokért fizethetünk OTP SZÉP kártyával.

A cikk megjelenését az OTP Pénztárszolgáltató támogatta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Illatos kényeztetés és kristálytiszta levegő az „Egészség völgyében”
Ha többre vágyunk, mint egy szokványos wellness élményre, akkor érdemes ellátogatnunk Sikondára, az „Egészség völgyébe”, ahol Magyarország első illat- és wellness hotele, az Ambient Hotel & AromaSPA vár ránk.

Link másolása

A festői Mecsekben található szállodában ugyanis csodás aromákkal fűszerezett illatszobák, luxus színvonalú gyógyvizes spa és kristálytiszta erdei levegő teszik felejthetetlenné a kikapcsolódást.

Aromák bűvöletében

A sikondai Ambient Hotel & AromaSPA Magyarország első illat- és wellness hotele Pécstől 19 km-re, ahol egyedi illatszelekciókkal kényeztethetjük a testünket és a lelkünket egyaránt. Itt valóban azt érezhetjük, hogy minden egyes levegővétellel felfrissülünk, feltöltődünk. Ráadásul a Mecsek-völgyi Sikondán szinte harapni lehet a levegőt, ugyanis vizsgálati eredmények bizonyítják, hogy a légszennyező anyagok koncentrációja rendkívül alacsony, így a hely méltán viseli az "Egészség völgye" címet.

A négycsillagos hotelnek nemcsak a környezete vendégcsalogató, hanem különleges szolgáltatásai is, hiszen Magyarország első illat- és wellness szállodájaként az egyetlen magyar parfümőr, Zólyomi Zsolt által megálmodott aromaszelekciókkal „édesíti meg” az itt töltött napjainkat. „Erdőmélyi csend”, „Frissítő fehér virágok”, „Nyugtató levendula” és „Izgató csokoládé” illatok közül választhatunk a superior szobákban, éppen amilyen hangulatunk van.

Gyógyító termálvíz és felejthetetlen SPA élmény

Az Ambient Hotel & AromaSPA a Mecsek völgyében feltörő forrásokra épült, összesen 77 szoba, lakosztály és apartman várja a pihenni vágyó vendégeket. A termálvizet 1928-ban találták, majd hamarosan gyógyszállodát építettek ide, hogy kiaknázzák a benne rejlő lehetőségeket. A felszínre hozott gyógyító erejű hévízzel többek között gyomor- és bélpanaszokat kúráltak, de már akkor is javasolták anyagcserével kapcsolatos problémák, ízületi bántalmak, bőrbetegségek és nőgyógyászati megbetegedések kezelésére is.

Most, az egykori gyógyszálló helyén a nemrégiben megújított beltéri (1 élménymedence, 1 masszázsmedence és 1 körmedence) és kültéri medencékkel; a teljesen átalakított, sószobával kibővített szaunaparkkal (2 infraszauna, 1 aromakabin, 1 gőzkabin, 1 finn szauna) és a tetőteraszon található, panorámás kültéri jacuzzival, illetve finn szaunával felszerelt Ambient Hotel & AromaSPA áll a felfrissülni vágyó vendégek rendelkezésére. A SPA élményt pedig a Germaine de Capuccini professzionális női és férfi kozmetikumai teszik teljessé.

Fejedelmi kényeztetés, számtalan programlehetőség

Különleges szobára vágyik? A harmadik emeleti, 6-8 fő számára is kényelmes Mecsek lakosztály éppen ilyen. Modern a design és a hatalmas, saját teraszon privát jacuzzi és infraszauna található. A szállodába nem csak Önt, de kis kedvencét is szeretettel várják. Kutyája, cicája vagy egyéb kis háziállata a gazdival egy szobában lesz elszállásolva, a négylábúaknak evő- és ivótálat is biztosítanak. A különleges gasztronómiai élményekről sem kell lemondania, a hotel Forrás Étterme remek reggelivel és vacsorával várja, a snack vagy lobby bárban például kedvére koktélozhat.

Ha pedig a szabadba vágyunk, irány a természet, a kristálytiszta levegő! Az aktív kikapcsolódás szerelmesei tehetnek egy dél-dunántúli vár- vagy gyalogtúrát, a kényelmesebbek autóval-motorral kirándulhatnak hegyen-völgyön át. Az alig 20 km-re található Pécset is kár lenne kihagyni, érdemes elmenni megnézni a helyi látnivalókat. Akik a szállodában maradnak, azok sem fognak unatkozni, hiszen a földszinti játékteremben dartsozhatnak, csocsózhatnak, ping-pongozhatnak vagy éppen X-boxozhatnak. A két pályás bowling terem szintén a játékos kedvűek nagy kedvence lehet.

Illatos konferenciatermek, izgalmas rendezvényhelyszín

Az Ambient Hotel & AromaSPA a munkához inspiráló környezetet biztosít: a konferenciatér szekcionálható, magas szintű szolgáltatásokkal, technikai felszereléssel ellátott termei várják a rendezvényeket. A konferenciatermek elnevezése az illatkoncepciót követi és a kávészünetek is kérhetőek az illatok jegyében: Levendula, Menta és Mandula. Ideális helyszín a hotel konferenciarésze állófogadások, kiállítások, céges rendezvények, csapatépítők, esküvők, családi események megrendezésére. A csapatépítő tréningek számára számtalan indoor és szinte korlátlan outdoor programlehetőség adott a Mecsekben. Mivel a zöld környezet adja a szálloda egyik eszenciáját, az új kültéri parkolót úgy alakították ki, hogy egyetlen fát sem vágtak ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Virágmező Alcsúton: nyílik a hóvirág és a téltemető Magyarország egyik legkülönlegesebb arborétumában
Még pár hétig megcsodálhatjátok ezt a különlegességet. Íme egy csokor fotó kedvcsinálónak.
Fotók: Major Frigyes - szmo.hu
2022. február 20.


Link másolása

Lassan búcsúzik a tél, mi sem mutatja jobban, minthogy megjelentek a tavasz első hírnökei: a hóvirág és a téltemető is virágzik.

Az ország talán leghíresebb hóvirágmezője Alcsúton, az arborétumban található, ahol nemrégiben kezdődött a Hóvirágünnep.

A csodálatos látványt nyújtó, két és fél hektáron elterülő hófehér virágmező egyedülálló hazánkban. A mediterrán hóvirágoknak hét hóvirágfaja, huszonnégy fajtája látható itt. A virágzás még várhatóan 4-5 hétig tart, érdemes ez idő alatt felkerekedni és megcsodálni a csodálatos virágmezőt.

Jó, ha tudod: a hóvirág 2005 óta védett növény, melynek természeti értéke 10.000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.

Ilyen pompás a hóvirág:

És így virágzik a téltemető:

De érdemes szétnézni a lassan ébredező fák között is:

Bővebb információk ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET: