?> /utazz/ot-ok-amiert-jo-egerben-elni/ Öt ok, amiért jó Egerben élni | szmo.hu
hirdetés

UTAZZ

Öt ok, amiért jó Egerben élni

Budapesten kívül is van élet, de még milyen! Egy nemrég készült felmérés szerint Eger az egyik legélhetőbb magyar nagyváros. Megnéztük, hogy miért szeretnek ennyire Egerben élni az emberek.

Link másolása

hirdetés

Sorrendben harmadik éve került be Eger a három legélhetőbb vidéki nagyváros közé, és ez utóbbi alkalommal az első helyen végzett. A felmérés sok szempontból vizsgálta a településeket, és azok életminőségi mutatóit.

Egyebek közt az egészségügyi ellátás és oktatás minősége, álláslehetőségek, lakásárak és beköltözők arányának tekintetében vizsgálták. A kapott eredményeket az adott mutató maximális értékéhez viszonyították és ennek alapján állították fel a végső rangsort Budapest kerületei, valamint a húszezer főnél népesebb városok tekintetében.

Az első tíz helyen Budapest hat kerülete, valamint három vidéki város végzett. A vidéki városok közül első helyen Eger, mögötte alig lemaradva Veszprém és harmadikként Tata került a legélhetőbb városok tízes fogatába. Összeszedtük az öt legfontosabb okot, amiért az emberek imádják Egert.

1. Könnyű munkát találni

Az egyik legfontosabb szempont volt a városok minősítésében a munkahelyek mennyisége és minősége. A felmérésben azt találták, hogy Egerben könnyű állást találni és számtalan olyan állásajánlat van a munkaadó cégek kínálatában, amit felsőfokú végzettségűeknek kínálnak, így nagy részben magasan képzett értelmiségiek lakják a várost.

hirdetés

2. Megfizethető lakásárak

A felmérés szerint a több szempontból legmagasabbra rangsorolt városokban általában magasabbak a lakásárak, ám Eger az egyik olyan város, ahol arányaiban tekintve még mindig legkedvezőbbek a lakások négyzetméter árai.

3. Magas szintű oktatás

Eger az oktatás területén is nagyon magasan végzett. Számtalan rangos általános és középiskolája mellett itt található az 1774-ben alapított Eszterházy Károly Egyetem is, ahol az első magyar tanítóképző intézményt állították fel. Az egyetem sok diákot vonz a városba, akik mind hozzájárulnak a város gazdasági jólétéhez is.

4. Könnyű elérni

Eger Heves megye megyeszékhelye, meglehetősen keleten fekszik, ám alig néhány kilométerre van az M3-as autópályától, így autóval kevesebb, mint másfél óra Budapestre eljutni. Északi irányba indulva pedig könnyedén elérhető a Szlovák határ.

5. Érezd-jól-magad hangulat

Eger városa egy igazi sétáló város, kellemes kávézókkal és a évezredes történelemmel minden léptünk alatt. Itt található a keleti régió legszebb barokk katedrálisa sok más, csodálatos barokk épülettel. A török kor műemléke a minaret, a magyar történelem legszebb mementója pedig a kiváló állapotban fennmaradt egri vár.

A híres egri bikavér, a környéken található borvidék borai és a helyi borozók pedig gondoskodnak a munkában megfáradt emberek számára egy-egy laza estéről.

+1 bónusz: kápráztató természeti környezet

Eger közelségében található az egyik leggyönyörűbb kirándulóhely Egerszalókkal és a Szépasszony völgyével. A vidék nagy része természetvédelmi terület, ahol olyan különlegességeket is megfigyelhet az arra járó, amik az országban máshol nem fordulnak elő.

Eger méltán lett az egyik legélhetőbb magyar nagyváros, és erre már külföldről is felfigyeltek. Néhány éve az angol Telegraph készített listát Európa rejtett gyöngyszemeiről, ahol Eger is a listára került, mint olyan hely, ahová ritkán jutnak el brit turisták, pedig érdemes lenne.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
UTAZZ

Mesés látvány a nógrádi hegyek-völgyek között vöröslő bíborhere, és a közte ugráló őzek

A türelmeseknek még őzek is előbukkannak, sőt 'repülnek' a virágmező fölött.

Link másolása

hirdetés

Nem kell messzire utazni, ha varázslatos látványra vágyunk a tavasz végén. Elég csak kimozdulni, nekiindulni az országúton és figyelni. Mert a lankás vidékeken olyan csodákra lehet bukkanni, mint a Nógrád megyében megbújó bíborhere-földek.

A vöröslő virágfejek között pedig meglepetés is várja a csendben érkezőt. Előbb csak pár fül, majd egy kíváncsi orr, végül egy fürge őz pattan ki a növények közül. Sőt, ha már fotózzák, csinál néhány balett-mozdulatot is. Repül, pördül, majd tovatűnik.

Mesés varázslat, pár perc, de jó időre megmelengeti az emlék a szíveket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés
UTAZZ

10 legszebb látnivaló Máltán

A napfényes Málta Európa egyik legszebb nyaralóhelye: többezer éves történelmi emlékekkel, kristálytiszta, kék tengerrel, természeti látnivalókkal és remek programokkal. Összeszedtük tíz szuper látnivalót, amit semmiképp se hagyj ki Máltán!

Link másolása

hirdetés

Málta csupán kétórányi repülőúttal elérhető, bármely fapados járattal, egy önálló kis sziget (sőt, pontosabban szigetek!), maga a földi paradicsom. Gazdag kultúrája, csodaszép partjai miatt izgalmas úti cél, ahová elrepülhetünk akár egy kellemes hosszúhétvégére is, de a legjobb, ha legalább egy hetet rászánunk, hogy felfedezzük az ország minden szépségét. A sziget június 1-től várja ismét a turistákat.

Valletta, a legkisebb főváros

Az ország fővárosa, alig több mint egy kilométer hosszú, lejtős utcái mégis tele vannak látnivalóval.

A lovagok által alapított városban rengeteg szebbnél-szebb épület, palota, kellemes, kiülős étterem csábítja a látogatókat. A szűk utcákon barangolva biztosan szemet szúrnak a színes, hagyományos máltai erkélyek is. A Felső-Barakka-kertből csodás kilátás nyílik a kikötőre, délben pedig a kert alsó szintjéről mindennap tisztelgő ágyúlövések dörrennek. A kertben – és egyébként egész Máltán – gyakran találkozni cicákkal is, akiket a helyi kávézó és persze a vendégei látnak el egy-egy finom falattal. Valetta egyébként a legtöbb buszjárat kiindulópontja is, hatalmas városfalán kívülről indulnak a buszok és nem meglepő, ha épp egy magyar buszsofőr vezeti a járatot.

A három város

hirdetés

Valettából csodás kilátás nyílik a három erődített városra, Sengleára, Cospicuara és Birgura, amelyek pont a Nagy Kikötő túloldalán helyezkednek el. Egy romantikus, nyugodt sétára mindenképp érdemes meglátogatni ezeket a városokat is, különösen Birgut, amely sokáig volt a lovagok bázisa és hatalmas falai jó szolgálatot tettek a középkorban a támadókkal szemben. Valettából komppal is át lehet ide jutni, így kipróbálhatod, milyen élmény behajózni ebbe az impozáns kikötőbe.

Mdina, a Csendes Város

Mdina, a falakkal körülvett, dombra épült erődváros már messziről feltűnik. Az egykori fővárost Csendes Városnak is nevezik, hiszen az itt élő, kb. 300 helyi lakoson kívül senki sem hajthat be a városkapun autóval és a hatóságok is szigorúan veszik a csendrendeletet, így itt sétálva picit olyan, mintha visszamennénk az időben. Csendes, nyugodt és békés sétát tehetünk itt, szemügyre véve a középkori és barokk épületeket, de kiváló kilátás nyílik a környező tájra is. Trónok harca rajongóknak kötelező, hiszen számos jelenetet forgattak itt!

A kék ötven árnyalata

A legjobb reggeli program a Kék Barlang meglátogatása, amely egy igazi természeti csoda. A Kék Barlang a sziget nyugati partján található, egy kis kikötőfalu, Wied Iż-Żurrieq mellett. És mitől különleges? A barlangba beevezve a tenger kék vize az azt érő napfénynek köszönhetően a kék legkülönfélébb árnyalataiban pompázik, még a festők is megirigyelhetik ezeket a gazdag árnyalatokat. A barlanghoz csónaktúrával juthatsz be.

Marsaxlokk, a halászfalu

Az előkelő városok után itt az ideje megismerni Málta egy másik arcát. Marsaxlokk egy hagyományos halászfalu, főtere mellett, a kikötőben lebegnek a tradicionális máltai luzzuk, azaz halászcsónakok, melyek sárga-kék-piros színekben pompázva bájos látványt nyújtanak. A falu legnagyobb szenzációja a halpiac, ahol válogathatunk a friss fogások között vagy választhatunk egy éttermet is a helyi fogások megkóstolására. A piacon ma már bevásárolhatunk szuvenírekből, helyi finomságokból is.

Ugrálás Szent Péter medencéjében

Marsaxlokktól egy rövid autóútra vagy egy kalandos sétára található Szent Péter medencéje. A hatalmas sziklákkal körbevett öbölhöz lépcsőn juthatunk le. A strand nemcsak drámai látványa miatt népszerű, ugyanis aki szereti a kihívásokat, itt akár 5 méter magasról is ugorhat, a kevésbé bevallásosok pedig létra segítségével mászhatnak be a vízbe.

Popeye-falu

Anchor Bay tarka házai, a Popeye-falu eredetileg az 1980-ban forgott film díszleteként épültek, de szerencsére megkímélték a lebontástól, így ma élményparkként remek családi program lehet. A falu belépő ellenében látogatható, találkozhatsz Popeye-jel és Olive-val, a gyerekek számára interaktív játékokkal, arcfestéssel is készültek. A belépőben benne van egy mini csónaktúra, a látogatás után pedig érdemes megpihenni egy picit a falu saját strandján és megnézni a vízi vidámparkot.

Mellieha-öböl, a családos paradicsom

Bár Málta partjait elsősorban sziklás strandok szegélyezik, azért itt is találhatók homokos partszakaszok. A sziget legnagyobb homokos strandja a Ghadira-öbölben található Mellieha, amely hosszan elnyúlva, számos szolgáltatással felszerelkezve akár egy egész nap eltöltésére is kiváló választás. Napernyővel azonban ajánlott készülni vagy a helyszínen bérelni egyet. Ha szeretnéd kipróbálni a szörfözést, Mellieha strandja erre is kiváló.

Gozo, a zöld sziget

Málta testvérszigete, Gozo egy rövid kompúttal elérhető és szinte kötelező meglátogatni. Gozo történelmét különféle legendák szövik át, de akkor is kiváló úti cél, ha egy picit nagyobb nyugalomra vágysz, ez ugyanis a „vidéki” Málta. A sziget legszebb partja, a Ramla-bay fölött a történet szerint Kalüpszó barlangja bújik meg, ahol hét éven keresztül tartotta fogva Odüsszeuszt, de ne lepődj meg akkor sem, ha a talpaddal furcsa sziklákat érintesz a vízben, ugyanis egy régi villa romjai bújnak meg a part mellett. A Xaghra város melletti Ggantija-templomromok időszámításunk előtt 3600-ról maradtak ránk, a tudósok úgy tartják ezek a világ legrégebbi, szabadon álló, ember által emelt építményei. A természet szerelmeseinek pedig kihagyhatatlan a Dwejra Bay. Régen itt állt az Azúr-ablak is, amely sajnos mára a tengerbe omlott, ugyanakkor most is kihagyhatatlan pontja a gozói utazásnak. A partszakasz hatalmas sziklái nem e világi élményt adnak. Itt található a Kék Lyuk is, amely népszerű búvárhelyszín, de a közelben egy sima búvár szemüveggel sem ér majd csalódás és semmiképp se hagyd ki a szemben lévő beltengert sem, amely a halászok kedvenc helye.

Comino, a Kék Lagúna

Comino Kék Lagúnája az egyik leglátogatottabb úti cél Máltán. Kristálykék, átlátszó vízéről híres. A szigeten egyetlen szálloda van, a turisták pedig három strandon csobbanhatnak a csodaszép vízben. A Kék Lagúnába nap, mint nap rengeteg hajó érkezik, kb. 15 perc alatt érhető el Málta és Gozó szigetéről is. Népszerűsége miatt ajánljuk, hogy vállald be a koránkelést és válaszd a legelső hajójáratot Cominóra, így megelőzve a többi turistát pár órára átélheted milyen, amikor szinte csak a tiéd az öböl és még a büfékocsik is éppen csak a nyitásra készülnek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
UTAZZ

2,5 perc alatt elkapkodták a jegyeket arra a repülőjáratra, amiről a teljes holdfogyatkozást lehet megcsodálni

Páratlan látványban fürdőzhetnek azok a szerencsések, akik három órán át körözhetnek majd több mint 12 ezer méter magasban Sydney kikötője felett.

Link másolása

hirdetés

Rekordidő alatt elkelt az összes jegy arra a repülőjáratra, amelynek utasai a magasból nézhetik meg a május végi szuperholdat és a teljes napfogyatkozást - írja a CNN.

Az ausztrál Qantas légitársaság hirdette meg az ausztrál lakosok számára a lehetőséget a sehová sem tartó, csak a levegőben köröző járatra.

A szerencsések egy Boeing 787 Dreamliner fedélzetén utazhatnak majd 12 ezer méter magasban Sydney kikötője felett május 26-án három órán keresztül. Azért választották ezt a gépet, mert óriási ablakai biztosítják a fantasztikus kilátást az égi jelenségekre.

Az utasoknak maszkot kell viselniük és távolságot kell tartaniuk egymástól a repülőn, ezért vélhetően nem lesz "telt ház", de azok az ülések, ahová lehet ülni, egészen biztosan meg fognak telni, ugyanis óriási volt az érdeklődés.

Alig 2 és fél perc alatt elfogyott az összes jegy a nem mindennapi útra.

A turistaosztályra 499 ausztrál dollárért (113 ezer forint) kínálták a belépőt, míg az első osztályra 1499 ausztrál dollárt (341 ezer forint) kellett fizetni. Miután rekordidő alatt elkapkodták a jegyeket, egy várólistát is megnyitottak, de az is olyan hamar megtelt, hogy azóta már le is zárták a jelentkezést.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
UTAZZ
A Rovatból
hirdetés

Gépcsodák, csillék, bányaakna, szabadulós játék - időutazós kiállítás az Oroszlányi Bányászati Gyűjteményben

Hogy került a szén a felszínre, hogyan mentettek baj esetén a bányában, milyen hangok hallatszottak a föld alatt? Ezek is kiderülnek a bezárt XX. akna segítéségével.
Fotók: Németh Zsolt - szmo.hu
2021. május 21.


Link másolása

hirdetés

Mintha egy időgép repítené el a látogatót, olyan a hangulata az Oroszlányban látható Bányászati Múzeumnak. Néhány berendezés pedig akár egy fantasztikus film főszereplője is lehetne. Az itt látható kiállítás egy olyan korba és egy olyan szakma rejtelmeibe kalauzol el, amelyekről legtöbben csak a történelemkönyvekben olvashattunk. Az ipari skanzen Oroszlány külterületén, a majki kamalduli remeteség közelében, egy kisebb erdőség szélén található.

Az Oroszlányi Bányászati Gyűjtemény a helyi szénbányászatot mutatja meg. A valaha fontos szerepe játszó XX. akna mára Oroszlány egyik legismertebb turisztikai attrakciójává vált.

A múltidéző múzeum első helyszíne még a városban volt, az egykori XVI. akna udvarán és épületeiben. Innen költözött át a XX. akna bezárása után jelenlegi otthonába, ahol 2001 óta fogadja a látogatókat, majd pár évvel később alakult ki belőle az Oroszlányi Bányászati Gyűjtemény.

Itt számtalan illusztráció segítségével ismerkedhetsz meg a bányászat történetével, miközben az eredeti állapotában megőrzött szállítóakna gépházat, az aknatornyot, a kapcsolódó kötélpályafeladó állomást, vagy az „üres” és a „tele oldal” csillepálya rendszerét is megnézheted.

Egy 80 méter hosszú látványvágat, makett segítségével és az udvari, szabadtéri kiállítóhelyen látható berendezésekkel felidézik a bányászok nehéz munkáját.

Ha szeretsz játszani, akkor most egy kalandos szabadulós játékban is részed lehet a múzeumnak köszönhetően. A szabadságodért ezen az izgalmas helyszínen küzdhetsz meg. A főként logikai feladatokkal tarkított program remek csapatépítő játék és tréning az elmének. Feladványokat kell megoldani, miközben üzemi problémákkal is szembe kell nézned ahhoz, hogy kiszabadulj a bányából.

hirdetés

Jó tudni, hogy a kiállítóhely egyes részei csak a helyszínen biztosított védősisakban látogathatók. Jelenleg is zajlik még a felújítás és fejlesztés, így fokozott figyelmet kérnek a látogatóktól.

Bővebben ITT.

A múzeum többféle módon is beavat a különleges bányászéletbe:

A főépületben, a volt üzemépületben lévő kiállítás az 1937. óta működő oroszlányi szénbányászat bányaüzemeinek kialakulását, fejlődését mutatja be. Itt eredeti állapotában látható például a termelésirányításhoz kötődő diszpécser központ, a bányamesteri és a felügyeleti iroda is. Megismerhető a bányamentés, a bányamérés, a bányageológia, de láthatók többek között ásvány- és kőzetminták is. Sőt, az 1945-ben alakult oroszlányi bányászzenekar relikviái is megtekinthetők.

A múzeum kiállítási célra épített "bányájában" (múzeum-táró) földalatti, "bányabeli körülmények" között mutatják meg a széntermelő munkahelyet, a bányabeli szállítást, a villamos energiaellátás gépi berendezéseit. A megépített bányában a jellegzetes bányavágatokkal és bányazajokkal "eredeti szénbánya" hangulatát varázsolnak ide. A 80 méter hosszú, 320 m2 alapterületű "bánya" megismerése "igazi, valóságos" bányajárási élményt nyújt.

Az udvaron eredeti állapotukban megőrzött aknatorony, aknagépház és a kötélpálya feladóállomása, a csillepálya rendszere található. Itt mutatják be például a bányavasúti szállítást, a mozdonyt, csillét, a frontfejtés gépeit, a szellőztetés, a víztelenítés, a vágathajtás gépi berendezéseit. És itt látható a magyar szénbányászat találmánya az "F" vágathajtó gépcsalád több tagja, köztük az 50-es évek legendás gépe az F-4 is - írja a Múzeum.hu.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk