GASZTRO

Mennyei sütemények 20 percre a belvárostól

A biatorbágyi Kemenes cukrászathoz Budapestről is érdemes ellátogatni. Nemcsak finom, egészséges is minden.

Link másolása

Kis vidéki cukrászdából elég sok van, de legtöbbjük a "semmi extra" kategóriába tartozik. Ahhoz, hogy egy helyre az ott élőkön kívül mások is felfigyeljenek, valami tényleg különlegessel kell előállni. A Kemenes cukrászat legújabb, biatorbágyi egységében épp ezzel kísérleteznek, és a lehető legjobb úton haladnak.

Az üzletvezető-tulajdonosnak, Barta Editnek már kislányként is szívügye volt a sütés-főzés. Rengeteg időt töltött a konyhában, azon belül is az édességek voltak a kedvencei. Aztán messzire sodorta az élet: konyhafelszerelés vállalkozást indított, aminek a gazdasági válság vetett véget. Ekkor, ötvenes éveinek közepén járva határozta el, hogy megvalósítja gyerekkori álmát.

_NSZ2786

_NSZ2817

2011 májusában alapította meg cukrászüzemét és a hozzá tartozó nagykereskedést. Saját üzletben ekkor még nem gondolkodott, inkább a már akkor is országos hálózattal rendelkező Lipóti Pékségnél kopogtatott süteményeivel. Sikerrel járt: először csak néhány egységben jelentek meg a Kemenes termékek, egy évvel később viszont kizárólagos beszállítók lettek.

Ma Zalaegerszegtől Makóig 125 helyen kaphatók a nevükkel fémjelzett édességek és péksütemények, hat saját teherautóval szállítják ki a megrendeléseket az egész országba. Összesen 58 embernek adnak munkát, a gyártás háromszor akkora területen folyik, mint a kezdetekkor.

_NSZ2780

_NSZ2781

_NSZ2782

Az Allée bevásárlóközpontban már 2-3 éve működik egy Kemenes sütis sziget, amely a földszinten található, most azonban elérkezettnek látták az időt, hogy egy valódi, beülős cukrászdát is nyissanak. A Lipótival persze továbbra is együttműködnek, annyira, hogy közvetlenül az új saját üzletük mellett szintén a lánc egy péksége található. Amikor mindkettő nyitva van, szabadon át is lehet járni a kettő között.

A beltér barátságos és modern, jól látszik, hogy nagy hangsúlyt fektettek rá. A finomságokkal teli pult rögtön magára vonja tekintetünket, de a berendezés is nagyon igényes. Még egy kis ajándéksarkot is kialakítottak, ahonnan minőségi teákat, kávékat és lekvárokat kínálnak. Apropó kávé: az Illy cég termékeit árulják, ami garancia a legmagasabb ízélményre.

_NSZ2770

_NSZ2802

_NSZ2812

Cukrászathoz képest szokatlan újdonság, hogy ebédmenüt is kínálnak: mindennap 12-től délután 3 óráig két-két levesből és főételből választhattok, így akár egy teljes főétkezést le lehet bonyolítani náluk.

Na de a hangsúly mégis a desszerteken van. Ezen a téren pedig teljes a bőség zavara: a pultban hosszú sorokba és oszlopokba rendezve sorakoznak a finomabbnál finomabb édességek. Nagy részük hagyományos házi recept alapján készül, Edit vagy valamelyik családtagja kreativitását dicséri.

_NSZ2814

_NSZ2772

_NSZ2778

Azt talán mondanunk sem kell, hogy kizárólag természetes alapanyagokat használnak. Nincs tartósítószer, se mesterséges színezékek, vagy aromák. A pogácsájukba még a krumplit is maguk törik és főzik meg. Bár ez sokkal több munka, az eredmény annyival jobb lesz, hogy bőven kifizetődő. Megkóstoltuk, valóban.

A paleo étrendet követőknek jó hír, hogy külön blokkot szenteltek ezeknek az édességeknek. Nem hiányzik a fagylaltpult sem, de jelenleg karácsonyi szezon lévén bejglik sorakoznak rajta. Márciustól viszont fagyizni is lehet majd, a változatos ízű gombócok mellett különleges gyümölcsszószokkal is készülnek.

_NSZ2779

_NSZ2804

_NSZ2826

Barta Edit mottója szerint ha az ember szeretetből csinál valamit és azt akarja, hogy az jó legyen, akkor az jó is lesz! Csak egyetérteni tudunk, ez a hely az élő példa rá. Ha kedvet kaptatok hozzá, hogy ellátogassatok, érdemes akár egy kirándulással egybekötni: a közelben található a híres viadukt, valamint a Nyakas-kő is, amit csodás túraútvonalak szegélyeznek.

Kemenes Cukrász Manufaktúra

Cím: 2051 Biatorbágy, Ország út 4.

A Meggyfa utca nevű Volán-buszmegálló közvetlenül a bejárat mellett van (Kelenföldről óránként többször indulnak ide járatok), és a vasútállomás is csak pár perc séta. Kocsival az M1-es autópályán vagy az 1-es főúton még gyorsabban megközelíthető.

Nyitva tartás: a cukrászda mindennap 10-19 óráig, a pékség hétköznap 6-19 óráig, hétvégén 6-13 óráig.

Honlap: KATT IDE és kövessétek folyamatosan frissülő Facebook oldalukat is, hiszen a napi menüjüket itt mindig megtaláljátok.

Ha szívesen ellátogatnál, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Kispórolták a Túró Rudiból a túrót? Itt a hivatalos válasz az ügyben
Egy tiktokker bejelentést tett a hatóságoknál a Pöttyös Túró Rudi összetevői miatt, és gyorsan választ is kapott. Az erről szóló videóit néhány nap alatt több százezren látták.

Link másolása

A termékkritikus nevű TikTok-csatorna tulajdonosa a 0 százalék hozzáadott cukrot tartalmazó Pöttyös Túró Rudi csomagolásán kiszúrta, hogy az összetevőknél nem túró, hanem „tejalapú rögös készítmény” szerepel.

Szerinte a termék nevével megtévesztik a vásárlókat, ezért bejelentést tett a gyártó ellen.

Videójában a bejelentő férfi kifejtette: például a madártejes, az epres, a mogyorókrémes, a sóskaramellás és a kókuszos ízesítésű Pöttyös Túró Rudi sem tartalmaz túrót, nem is abból készül, ezért ezeket véleménye szerint nem lehetne Túró Rudinak hívni, mégis ez van a csomagolásukra írva. Emellett álláspontja alapján „A Pöttyös az igazi!” jelmondat is alkalmas a vásárlók megtévesztésére.

@termekkritikus

♬ eredeti hang - A termékkritikus

A tiktokker a gyártó ellen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál és a szabolcsi kormányhivatal élelmiszerbiztonsági osztályánál tett bejelentést, utóbbitól pedig egy napon belül válaszoltak neki.

Közölték: az ízesített Pöttyös Túró Rudi termékek jelölésével kapcsolatban a gyártóval szemben már eljárás indult és jelenleg bírósági eljárás van folyamatban.

@termekkritikus

♬ eredeti hang - A termékkritikus

Update

Hétfőn a Pöttyös Túró Rudi gyártója, a Friesland Campina Hungária is reagált az ügyre. A közleményükben azt írták, hogy a Pöttyös termékek esetében zsírszegény túró a meghatározó alapanyag.

„Ugyanakkor egyes ízesített termékvariánsok gyártása során minimális mértékben, tejpor hozzáadásával módosítjuk a hagyományos receptúrát. A használt technológia megegyezik a túrógyártással, azonban a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai értelmében ez utóbbi esetben az így készült termékösszetevőt nem jelölhetjük túróként, hanem tej alapú rögös készítményként tüntetjük fel azt termékeink csomagolásán. Az érintett termékek receptúrájának kismértékű módosítása ellenére a túróval állagban és minőségben egyenértékű alapanyagról van szó ezen termékek esetében is. Technológiai szempontból maga a túró is egy alvasztott rögös tejalapú készítmény” - írták.

A cég cáfolta, hogy bírósági eljárás zajlana ellenük, ahogy azt is, hogy a társaság ellen 800.000 forint bírságot szabtak ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A tökéletes nápolyi pizzáért nem kell Olaszországig utazni - a Forni di Napoliban jártunk
Puha, leheletvékony tészta, buborékos és roppanós széllel. Ez a nápolyi pizza Budapesten.

Link másolása

A Szent István körutat és Nápolyt több mint 1200 kilométer választja el egymástól, mégis mindkét helyen autentikus, nápolyi pizzával kényeztethetjük magunkat.

Vékony és lágy belső, légiesen puha, de mégis roppanós szél.

Feltétnek pedig San Marzano paradicsom, olasz szalámi, sonka vagy éppen buffala mozzarella.

Valahogy így képzelünk el egy tökéletes példányt, és a Forni di Napolimeg is adja nekünk mindezt, pezsgő belvárosi környezetben, a Jászai Mari tértől pár lépésre.

A vállalkozás ötlete a pandémia idején született meg. A baráti körben volt egy pizzaszakács, akinek munkássága adott egy inspiráló löketet. Az ötletet pedig tettek követték, és a tulajdonosok Nápolyba is kiutaztak ízélményeket gyűjteni.

Ezután már csak a megfelelő üzletet kellett megtalálni, ahová a turisták éppoly könnyen betalálnak, mint a magyar vendégek. 2021 szeptemberére el is készültek mindennel, és megnyitott a Forni di Napoli.

Egy tökéletes, napolyi pizzázóban azonban még pár fontos dolognak stimmelnie kell: jó kemence, olasz alapanyagok, egy hozzáértő séf.

A pizzamester Damu László lett, akinek nagy múltja van a szakmában. Tavaly például 7. lett a pizza-világbajnokságon.

A kemence Morello Forni, és igazán speciális:

Ez egy forgótányéros, gázos kemence, amiben egyszerre akár 9 pizza is elfér.

Ezzel gyakorlatilag garantálni tudják a kiegyensúlyozott minőséget, és egy nagyobb asztaltársaságnak sem kell egymás pizzájára várni.

Érdekesség még, hogy igény esetén át tudnának állni vele akár fás tüzelésre is.

Az étterem csak olasz alapanyagokat használ.

Legyen szó paradicsomszószról, sajtról, felvágottról, vagy a tészta készítéséhez szükséges lisztről.

A hely egyik tulajdonosától megtudtuk, hogy még úgy sem egyszerű feladat hozni a megszokott minőséget, hogy a fenti összetevők, és a tökéletes recept is megvan. Ennél a pizzánál fontos a hosszú kelesztés (72 óra a legideálisabb), és a végeredmény olyan apróságoktól is függ, hogy éppen milyen páratartalom van.

 

Az étlap központi eleme természetesen a pizza, amiből legjobban a hagyományos példányok fogynak, de vannak szezonális ajánlatok is. Sütőtökös vagy akár tépett húsos verzióba is belefuthatunk, ha unnánk a Margheritát vagy a Divavolát.

(De meg lehet unni ezeket a klasszikusokat? Szerintem erre nem sok esély van.)

Az itallapról limonádét és hűs aperolt is kérhetünk, és desszertfronton ott a tiramisu vagy a panna cotta is.

Én egy klasszikus előétellel kezdtem.

A Caprese saláta bivalymozzarella, koktélparadicsom, bazsalikom és házi pesto tökéletes elegye, ami frissen sült focacciaval érkezik.

Brutális adag. Melegebb nyári napokon akár önmagában is abszolút kielégítő.

A pizzák közül borzasztóan nehéz csak egyet választani, hiszen már maguk az alapok is egészen sokfélék: San Marzano paradicsom, Fior di Latte, friss ricotta, gorgonzola vagy pisztáciás pesto is kerülhet a tésztára.

Aztán a feltétek még tovább bonyolítják a dolgot. Választhatunk akár olasz zöldségekkel megpakolt, vegetáriánus pizzát, de kolbászkrémes - lilahagymás magyarosat is.

Én végül a Salamino mellett kötöttem ki, ami paradicsomos alappal, mozzarella, nápolyi szalámi, koktélparadicsom, olívaolaj és bazsalikom feltéttel érkezett, és számomra maga volt a tökély.

A tészta levegős és könnyed, és csak úgy roskadozik a feltétektől.

Az étterem nagyon hangulatos, és a gigantikus kemencének hála tényleg gyorsan érkeznek is a pizzák az asztalokhoz. A hatalmas kinti terasz pedig egyre hívogatóbb lesz, ahogy lépdelünk a nyár felé.

A Forni di Napoli kevesebb mint két év alatt a környékbeliek és a turisták egyik kedvenc helyévé vált. Jól mutatja ezt az is, hogy nemsokára új helyet nyitnak a Bazilikánál.

Elérhetőségek:

Telefonszám: +36 30 901 4466

E-mail: fornidinapoli@gmail.com

Cím: Szent István körút 9.

www.fornidinapoli.hu

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
Tavaly felfedezett, 14 lábú óriási rákféle egy tajvani vendéglő új sztárfogása
Az óriás ászkarákról egyelőre keveset tudnunk, ezért a tudósok szerint cseppet sem veszélytelen a megkóstolása.

Link másolása

Sorban állnak egy tajvani ramenezőnél az emberek, hogy megkóstolhassák vagy legalább lefotózhassák az étterem legújabb ételét, írja a CNN. A The Ramen Boy-nál kapható óriás ászkarákos tésztaleves május 22. óta kapható, azóta egyre többen iratkoznak fel a várólistára. Az étterem az új fogást bemutató posztban azt írta, hogy „végre megvan ez az álom-összetevő”.

Az étterem vezetője szerint „cuki” kinézete miatt buknak az emberek az ászkarákos levesre. Az elkészítési mód sem túl bonyolult: egyszerűen tíz percig gőzölik a különlegességet, így semmilyen gondot nem okoz a feldolgozása. Ha kész, akkor pedig egy csirke-hal alaplére helyezik, az egészért pedig 1480 tajvani új dollárt (16 700 forint) kérnek a vendégtől.

Az egyik kóstoló szerint a különlegesség íze olyan, mintha a rákot keresztezték volna a homárral, csak annál sűrűbb a textúrája és valamivel rágósabb.

Egy szakértő szerint a tajpeji étterem új slágere a 300-500 méteres mélységben élő óriás ászkarák (Bathynomus jamesi) lehet, ami a Dél-kínai-tengeren, a Dongsha-szigetek közelében él. A ramen megjelenése óta egyes tudósok aggodalmukat fejezték ki a fenékvonóhálós halászati módszer lehetséges ökológiai hatásaival, valamint az esetleges egészségügyi kockázatokkal kapcsolatban. Szakértők szerint a nagyrészt ismeretlen, tavaly felfedezett faj toxinokat vagy nehézfémeket, például higanyt tartalmazhat.

Az étterem vezetője szerint egy véletlennek köszönhetően fogták ki a hatalmas ízeltlábúakat, ezért kínálják most egy akció keretében a vendégeiknek az ászkarákos rament.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
Amerikai delik ízvilágát próbálhatod most ki Budapest egyedülálló bisztrójában, a MADHOUSE-ban
A július 16-ig elérhető és rendelhető menüt Turai Barnával közösen állították össze, amiből nem hiányozhat a pastrami szendvics, de nem csak a mindenki által ismert, marhaszegytől rogyadozó különlegességért lesz érdemes asztalt foglalni az Anker közben.

Link másolása

A MADHOUSE Budapest Bistro & Craft Beer Bar hazánk egyik legismertebb és legnagyobb sörprofilú sörfőzdéjének, a Mad Scientistnek a belvárosi gasztrokocsmája. Az impulzív kerekívű Anker közben található, a sétálószakasz közepét hosszan feltöltve hangulatos terasszal.

Ha 24 csapról próbálgatnátok a Mad Scientist (és mások) kraftsöreit és mellé Piszkor Norbert executive chef bistro konyhájában készült ételeit kóstolnátok, a célhelyszín nem is kérdés!

Csupa olyan fogás szerepel az étlapon, melyek mellé jól csúsznak a sörök, és jó pár ételben is megjelenik valamilyen sörös elem.

Az itallapon pedig a Mad Scientist legkülönlegesebb friss tételei mellett, neves külföldi és hazai sörfőzők italai is megtalálhatóak, a repertoár széles. Sokszor van sörös eseményük is pl. TTO (tap takeover), kóstoló, minden évben itt tartják a Scientist születésnapját, sokszor lehet elcsípni a főzdéből a srácokat.

Piszkor Norbert a 2020-as nyitás óta tematikus séfajánlatok sorozatával bizonyította már, hogy szinte nincs olyan nemzetiség, aminek a gasztronómiájában nem ismeri ki magát.

A május-júliusi Bring back the Deli menühöz azonban nem szimplán egy népcsoport, hanem az egyébként kelet európai eredetű, de New York ban deli konyhaként elhíresült askenázi zsidó konyha szolgáltatta az ihletet.

Turai Barnával, digitális tartalomgyártóval, és az Amerikai Zsidó Bizottság magyarországi képviselőjével közösen összeállított ételsorból így nem hiányozhat a pastrami szendvics, de nem csak a mindenki által ismert, marhaszegytől rogyadozó különlegességért lesz érdemes asztalt foglalni az Anker köz legsörösebb helyére. Választhatsz még libalevest maceszgombóccal, liba rilettet, fermentált zöldségekkel és flódnit is.

Bring back the Deli menü

Pastrami:

A szendvics, amibe beleharapva egyből a New York-i Katz’s Delicatessenben fogod érezni magad. Két szelet PANO pékség-féle kellemesen savanykás, teljes kiőrlésű rozskenyér, közte a Plus52 Event&Gastro Hall pitmastere, Stoller Márton által előkészített marhaszeggyel.

Libaleves:

Az alapleve úgy készül, mint a ramené: lepirított csontokkal, hosszasan főzve, ázsiai fűszerezéssel. Így mélyebb és koncentráltabb lesz az íze, amit remekül ellensúlyoz a könnyed levesbetét.

Rilette:

Saját zsiradékában hosszan hőkezelt libahúsból készült pástétom, vagyis rilettes, amit kovászos kenyérrel, mustárkaviárral, mézzel, valamint fermentált zöldeperrel szervíroznak. Szerintünk a fő elem kellemes húsosságát gyönyörűen ellensúlyozza a köretek kellemes savanykássága, az adag mérete miatt pedig azoknak is ideális választás, akik csak egy könnyedebb sör- vagy borkorcsolyára vágynak.

Flódni:

Turai Barnát és Piszkor Norbertet annyira megihlette a Bring Back The Deli séfmenü koncepciója, hogy még a zsidóság egyik ikonikus desszertjét, a flódnit is megpróbálták tökéletesíteni. Ennek első lépéseként rétegeire bontották a süteményt, majd megpróbálták azokat még finomabbá tenni. Így került a MADHOUSE-os változatba: vörösboros szilvachutney, almagratin, sablé (vagyis omlós, vajas keksz) is.

A július 16-ig elérhető és rendelhető menü megvásárlásával egy jó ügyet is támogathatsz, hiszen ezúttal a séfajánlatból befolyó összeg egy része a Haver Alapítványhoz kerül majd,

akik azon dolgoznak, hogy párbeszédet kezdeményezzenek zsidó és nem zsidó fiatalok között, hogy ezzel támogassanak egy olyan felnövekvő generációt, amely nyitottsággal tekint a kulturális sokszínűségre.

Az új séfajánlat mellett a MADHOUSE teljes menüje is frissült. A törzsvendégeiknek megnyugtatásként üzenik, hogy a legnagyobb kedvencek természetesen továbbra is elérhetőek náluk. Ilyen például a séf ázsiai fúziós halászleve, sült savanyú káposztával és hazai harcsával, mely rántott, „tonkatsu” verzióban érkezik a tányérra.

A weboldalukon már elérhető a teljes frissített kínálat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk