Matuska Szilveszter tette híressé a biatorbágyi viaduktot, de építészeti szempontból is különleges
> A 19. században épült páros völgyhíd ma már turistalátványosság, Magyarországon sehol máshol nem látni hasonlót.
Ha szeretnél a szabadban eltölteni pár órát, szívesen sétálnál, nézelődnél és közben egy régi történettel is megismerkednél, akkor irány Biatorbágy.
A híd a korábbi hegyeshalmi vasútvonalat szolgálta, manapság pedig turisztikai látványosság, sétány és kilátó lett az építészeti emlék. Tervezésekor két település volt itt, Bia és Torbágy, a híd pedig a Füzes-patak völgyének két oldalát kötötte össze.
A két híd közül az első 1883-84-ben készült el. A szakszerű leírás szerint: 2x40,6 méteres támaszközzel, acélszerkezettel, "egyetlen középpillére és a két hídfő cölöpalapozással, beton felmenőfalakkal, terméskő burkolattal készült". Mivel nem volt megfelelő a teherbírása, ezért 1903-ban megerősítették.
A második híd 1898-ban készült, mert igény volt a kétvágányos megoldásra. Ez 2x10 méteres lett. A leírás szerint: "az áthidaló szerkezet diósgyőri folytacél anyagú, kétszer kéttámaszú párhuzamos övű, oszlopos rácsozatú, süllyesztettpályás szerkezet".
Ezt követően, erre hivatkozva kezdődött el az illegális kommunistákkal szembeni leszámolás az 1930-es években.
A híd szerkezete ugyan megrongálódott, de nem volt súlyos állapotban, ezért húsz nap alatt sikerült kijavítani. 1931. október 3-án újraindult a forgalom a viadukton. Pár évvel később pedig egy felújításon esett át.
Mikor a villamosítás ezt a szakaszt is elérte, a vonatok sebességének megnövekedése indokolttá tette az acélszerkezet újabb megerősítését 1941-ben.
A 2. világháborúban a visszavonuló németek már előkészítették a híd felrobbantását 1944 végén. Ám egy – a hidat ismerő és szerető – bátor tiszt cselhez folyamodott. Mikor Wiesner Lajos hídőrségparancsnok december 23-án utasítást kapott a viadukt megsemmisítésére, félrevezetésből nem a völgyhidat, hanem a közelben egy másik helyszínt robbantott fel.
A híd szerepe a későbbiekben megszűnt, mikor a vasúti vonalat áthelyezték 1975-ben. 1979-ig még járt erre pár vonat, de a szerkezet egyre rosszabb állapotba került. Úgy tervezték, hogy lebontják, de mikor műemlékké nyilvánították, kapott pénzt a felújításra, állagmegóvásra.
A vizsgálat szerint a merénylethez Matuska már a robbantás előtt a helyszínre vitte a 1,5–2 kg robbanóanyagot, amely a nemzetközi gyorsvonat második és harmadik kocsijának áthaladása között robbant fel. A mozdony, az utána lévő poggyászkocsi, négy személy- és egy hálókocsi kisiklott és a mélybe zuhant. A szétszakadt vonat többi kocsija a vágányon maradt. A halottak között volt a vonat tíz emberből álló személyzetének négy tagja - a mozdony vezetője, fűtője, a vonat főkalauza és kalauza. Később kiderült, hogy a mozdonyvezetőt úgy találták meg, hogy keze a fék fogantyúját szorította. Ennek volt köszönhető, hogy a szerelvény hátsó kocsijai a vágányon maradtak. Az is kiderült, hogy a merénylő nem tudta, milyen vonatot robbant fel, mert a menetrend szerint egy tehervonatot várt, ami 15 perccel korábban érkezett volna a személyvonat előtt, ám késése miatt előre engedték a Bécsbe tartó gyorsvonatot. A rendőrség a helyszínen egy levelet talált, amely így kezdődött: "Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben…"
A merényletet egy Bécsben élő magyar kereskedő, Matuska Szilveszter vállalta magára. Október 7-én letartóztatták, bíróság elé állították és hat év börtönre ítélték. Magyarországon távollétében halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanra változtatták. A férfi a váci fegyházban töltötte börtönbüntetését, ám 1944-ben, a Vörös Hadsereg bevonulásakor a zűrzavart kihasználva megszökött, eltűnt.
A robbantás után elterjedt egy nézet, hogy a merényletet valójában Gömbös Gyula honvédelmi miniszter szervezte Horthy Miklós kormányzó jóváhagyásával. Ennek kapcsán ugyanis szükségállapot hirdethettek, így akarták hatalmi pozícióikat megerősíteni Károlyi Gyula miniszterelnökkel szemben. Matuskáról azt gondolták, hogy a merénylet egyik résztvevője lehetett, aki később hajlandó volt magára vállalni az egészet. Konkrét bizonyítékok nincsenek erre a feltevésre, de a vizsgálatok több furcsaságot is találtak – írja a Wikipédia.
A régi merényletre ma egy tábla emlékeztet. Az esetről több film is készült, többek között Várkonyi Zoltán 1959-ben bemutatott Merénylet című alkotása.
Biatorbágyon járva érdemes még felfedezni, megnézni a Nyakaskő és környékét, kívülről megszemlélni a ma iskolaként működő Sándor-Metternich-kastélyt és Szily-kastélyt, felkeresni az Iharost, amelyről azt mesélik, hogy Árpád vezér a honfoglalás idejében itt vadászott, vagy sétálni az Ürge-hegyen, amely természetvédelmi terület.
Notice: Undefined variable: badgeOn in /var/www/clients/client1/web1/web/wp-content/themes/szmo_2020/classes/views/RenderSinglePage.php on line 241
Húsz darab, főként a második világháború utántól egészen az ezredfordulóig használt harci gép van kiállítva a magyargencsi Széll-kastély udvarán. Némelyik a Veszprém vármegyei kis falun átvezető útról is jól látható, persze a tankok és légvédelmi lövegek impozáns mérete miatt nehéz is lenne rejtegetni ezeket.
Márpedig rejtegetésről szó sincs, sőt,
Ezért kötött együttműködést a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Múzeuma a magyargencsi önkormányzattal a hadipark létrehozására a mintegy 600 fős településen – tudtuk meg Boros Tamás polgármestertől. Mint mondta, a Széll-kastély udvarán kialakított nem mindennapi kiállítás 2009 nyarán nyílt meg, nyáron és ősszel különösen népszerű. Rendszeresen érkeznek iskoláscsoportok a helyszínre, de a hadipark természetesen bárki által megtekinthető.
Néznivaló pedig bőven akad. Egyrészt
másrészt még az itt kiállított darabok között is vannak igazán különlegesek. Ilyen a T–55A harckocsi, a 2SZ3 Akácija önjáró tarack és a MiG–21bisz vadászrepülőgép.
A szovjet fejlesztésű T–55-ös tank (elődjével, a T–54-essel együtt) máig a legnagyobb példányszámban gyártott harckocsi, közel 100 ezer darab készült belőle. A T–55A modellt fejlett nukleáris védelemmel és erős páncélzattal építették, könnyen kezelhetőnek és mozgékonynak számított.
A T–54-est 1947-ben kezdték gyártani, a végső továbbfejlesztésének számító T–55A-ból az utolsó darab 1962-ben gördült le a gyártósorról. Érdekesség, hogy a T–54-est harci körülmények között az 1956-os magyar forradalom vérbe fojtása során próbálták ki először, ahol kiderült, hogy a Molotov-koktélra igencsak érzékeny. Számos, a Szovjetunióval szövetséges országban, így Magyarországon is nagyszámú állományt alakítottak ki belőle, és a hidegháború idejének legtöbb regionális konfliktusában bevetették. Hazánkban a rendszerváltás után vonták ki a forgalomból a külsőre szinte teljesen megegyező T–54-eseket és T–55-ösöket.
A 2SZ3 Akácija nevű, szovjet gyártmányú önjáró tarackból mindössze tizennyolc darab állt szolgálatban a magyar honvédségnél.
Ezt a páncélozott harci eszközt 1971-ben rendszeresítették a szovjet haderőnél, elsősorban a harckocsik távolról való tűztámogatására fejlesztették ki. Teljes körű atom-, biológiai és vegyi védelemmel rendelkezett, miközben harcászati atomlőszer kilövésére is alkalmas volt. A 2SZ3 Akacija népszerű fegyvernek számított, több országba is exportálták, a Magyar Néphadseregben az 1980-as évek elején állították hadrendbe. Magyarországon 1993-ban vonták ki a szolgálatból ezeket a 152 milliméteres önjáró lövegeket.
Az ugyancsak szovjet fejlesztésű MiG–21-es vadászrepülőgépet 1959-től 2002-től gyártották. A típus sok módosításon, fejlesztésen ment keresztül, mialatt kora egyik legendás, a Varsói Szerződés tagállamainak elsődleges vadászrepülőgépévé fejlődött.
A katonai repülés egyik meghatározó mérföldkövének számító MiG–21-es 1961-ben jelent meg Magyarországon, összesen 261 darab érkezett a Szovjetunióból, és 2000 nyarán történt kivonásukig szolgálták a magyar légtér védelmét. A MiG–21-es a legnagyobb darabszámban gyártott gázturbinás sugárhajtóműves vadászrepülőgép a repülés történetében. Magyargencsen a 4025-ös oldalszámú MiG–21bisz van kiállítva. A típus bisz-változatai átalakíthatók voltak nukleáris atombombázó feladatkör betöltésére.
A magyargencsi hadiparkban kiállított gépek hatástalanítottak, mindenben megfelelnek a vonatkozó törvényi előírásoknak, egy részük pedig belülről is szemügyre vehető. Boros Tamás elmondása szerint állapotukat évente ellenőrzik a Hadtörténeti Múzeuma illetékesei.
A Széll-kastély belső tereiben egyébként egy, az 1848–49-es szabadságharchoz, a huszárokhoz, továbbá az első és a második világháborúhoz kapcsolódó tárlatot, valamint egy helytörténeti kiállítást is kialakítottak.
A cornwalli hercegség Anglia egyik legkülönlegesebb területe, nem csak azért, mert ide kötődik Arthur király legendája és itt játszódik Trisztán és Izolda romantikusan szomorú sztorija, de a terület viszonylagos elmaradottságának köszönhetően szinte háborítatlan itt a múlt. Nem zavarta meg az elmúlt évszázadok máshol nagy átalakításokat létrehozó építési mániája, nem égette tűzvész, és az utolsó néhány száz évben tapasztalt pénzhiány következtében az itt élők inkább őseik házában húzták meg magukat ahelyett, hogy új, nagy épületekkel szórták volna tele a vidéket. A kétoldalt kőkerítések közé szorított utak lovakra és nem hatalmas terepjárókra vannak méretezve, nem csoda, ha a gyakorlatlan sofőr még akkor is halálra rémül a szembe száguldó helyiektől, ha Angliában tanult vezetni.
Ha itt valaki bérelni szeretne egy lakást, ne lepődjön meg, amikor az ingatlanügynök olyan épületbe tessékeli be, ahol egy 178 centis ember feje már koppan az ajtófélfában, ahol a plafont kényelmesen eléri kézzel, és ahol a keskeny lépcsők miatt azt mutatják meg először, hogy melyik deszkákat kell kiemelni a mennyezeti részen, ha ágyat akar feljuttatni valahogy az emeletre.
Tessék csak borzongani.
Az ősi települések sorában előkelő helyet foglal el Lostwithiel, a hercegség első fővárosa, még abból az időből, amikor nem is hercegség, hanem egyenesen királyság volt ez a terület. A városka szélén a régi vár romja áll, valamikor az 1200-as években épült, egy még sokkal régebbi kör alakú erődítmény, földvár helyére. Innen kényelmes sétával érkezik az ember a településre, aminek ősi magjában nem nagyon találni 400 évnél fiatalabb épületet, de régebbit rengeteget.
Az egyik legszebb az egykori hercegi palota, melyet 1272-ben kezdtek építeni, és 20 évvel később fejezték be. Az eredeti épületben helyet kapott a kincstár, a törvényszék, az adók beszedéséért felelős hivatal, és Cornwall parlamentje, mely a Nagyteremben ülésezett.
Ha újra összeülne.
Az épületet Károly király még hercegként hozatta rendbe a helyi nyaralóházai bevételéből. De nem ez a ház a legizgalmasabb látnivaló ebben a csendes, és a múltat nagy szeretettel őrző kisvárosban. Van valami, ami sokkal kevésbé nagyszabású, de mégis inkább megragadja a fantáziánkat. Talán mert olyan kevés információ áll csak rendelkezésünkre róla.
Nem messze a North Street és a Queen Street kereszteződésétől áll egy ház, amelynek sarkába egy gránitkő épült be, körbeölelve a kétszintes épület egyik csücskét. Rajta gránitba vésve ez a felirat:
Első pillantásra az ember csak dörzsöli a szemét, én is azt tettem. Itt valamit rosszul láttam, elnéztem,
De nem, a táblán valóban 3000 év áll. Micsoda előrelátás, micsoda magabiztosan nagyszabású tervek! Vajon mit gondolt Walter, mi fog történni 4652-ben, amikor a bérleti szerződése lejár? Ahogy a törvény engedi, megvásárolja Francis Bullertől, aki bérbe adta neki? Aligha, hacsak nem időutazó volt. Erre egyébként még esély is van, mert a férfi azonosítása nem egyszerű.
Maga a ház egy 3 szobás, átjárós alaprajzú épület volt, a North Street felé néző nappali frontot a XIX. század közepén üzletté alakították át, a lakás bejárata a másik irányból maradt meg.
Általában 99, néha 125 évre adják lízingbe, és annál többet ér az épület, minél több idő van még hátra a bérleti szerződésből. De senkinek nem ajánlják, hogy ez az idő 80 év alá essen, mert akkor rohamosan veszít értékéből az ingatlan.
De ki volt ez a figura, aki nemcsak hogy leszerződött a háza területére 3000 évre a környék egyik legbefolyásosabb parlamenti képviselőjével, de annyira biztos akart lenni a dolgában, hogy mindezt kőbe is vésette? Ki volt Walter Kendal?
Az első információk azonnal képbe teszik az embert,
Ősei II. Richárd uralkodása óta képviselték a várost, a Kendal család tagjai az évszázadok során számos alkalommal a plébánosi tisztséget is betöltötték.
Walter rokonai szintén parlamenti képviselők, a királypárti hadsereg hősei és a legnagyobb kikötők urai voltak. De nem Walter, aki a sokadik ezen a néven. Egyes források szerint a városban lakó Thomas Kendal idősebb testvére lehetett, aki 1642 és 1687 között hét cikluson át volt polgármester.
A férfi Thomas Kendal és Elizabeth Arscott gyermekeként született 1608-ban, nyolc gyerekük közül ő volt a legidősebb. A Szent Bertalan-templom falán található emléktáblán mindannyian szerepelnek, ott imádkozva a domborművön. Feltételezhetjük, hogy a mi Walterünk az, aki térdre borul, közvetlenül a jóval nagyobb apja mögött. Walter 1642-ben vette feleségül Margaret Symont, és három gyerekük született, Richard, Walter és Elizabeth. Sajnos annak semmi nyoma, hogy pontosan mivel is kereste a pénzt élete során, bár
És ahhoz, hogy valaki úriember legyen, remek kiindulásnak számít, ha befolyásos, nem frissen meggazdagodott család sarja.
De miért ilyen hosszú időre vette bérbe a területet? A bérbeadó maga sem volt ágrólszakadt, és amije volt, attól nem akart megválni (kivéve, amikor hazaárulással vádolták és elkobozták minden vagyonát, de az 10 évvel később történt). A kérdéses időben a környék tengerparti városai a kereskedelem vezető brit kikötői voltak. A hatalmas bevételek nyomán fellendültek az ingatlanbefektetések.
A Lostwithielről fennmaradt birtoklevelek sora szerint a XVII. században igen aktív volt az ingatlanpiac.
A település kis méretéhez és Cornwallhoz képest is figyelemre méltóan jómódú volt, rendesen kitömve jó minőségű földekkel. A dicső múlt valahogy most is érzékelhető a kisvárosban, ahol megállt az idő, mégis vonzza a művészeket, kreatív embereket. A gyerekek komolyzenét és balettet tanulnak a helyi iskolában, a nagy ünnepeket középkori mutatványokkal dobják fel, és a koronázásra is úgy készültek, hogy a 800 éves normann híd melletti folyóparton egész hétvégén tartott a buli.
És nem, a házak nem eladók. Az ingatlanpiac néhányszáz éve már beállt. Itt, ahol mindenki ismer mindenkit, hamar kiszúrják az idegent. Legyen hátra bárhány év a lízingből, az épület nem tud olyan keveset érni, hogy eladják neki.
A szaúd-arábiai Mekkában és Medinában van az iszlám vallás néhány legfontosabb, szentnek tartott helye. Minden évben több millióan zarándokolnak el Mekkába, ami hitük szerint Mohamed próféta születési helye. Nem mindenki léphet be azonban a szent városba, kizárólag az iszlám követői. Az emberek mellett a város légterét érintő repülőket is hasonlóan korlátozzák, és az idegeneket onnan is távol tartják.
Emellett repülésmentes zóna a mekkai nagymecset és a medinai próféta mecset, és ez már muszlimokra és nem muszlimokra egyaránt vonatkozik. Kivételt képeznek a tilalom alól a helikopterek, amelyeket olykor biztonsági vagy híradási célból engednek be ezekbe a légterekbe.
A perui Machu Picchu (vagyis „öreg csúcs”), a 15-16. százai inka romváros rajta van az UNESCO világörökségi listáján, egyben a világ „új” hét csodájának egyike is. Itt a repülésmentes zónát az alacsonyan szálló turistahelikopterek miatt vezették be, mert azok a környezetvédők szerint károsítják a terület ősi állat- és növényvilágát. Sem helikopterek, sem repülők nem szállhatnak át a területen, hogy a perui történelmi szentély épségben megmaradhasson az eljövendő generációk számára.
Az elmúlt mintegy száz évben bekövetkezett bizarr és megmagyarázhatatlan eltűnések miatt a Föld egyik legtitokzatosabb helye az Atlanti-óceán déli részén lévő Bermuda-háromszög. A rejtély 1945-ben indult, amikor az amerikai légierő 27 embere tűnt el zavarba ejtő körülmények között. Egy délután négy torpedóbombázó szállt fel Floridában gyakorlórepülésre, de soha nem tértek vissza. A rádiójelekből ítélve megpróbáltak visszafordulni, de az óceán felett eltűntek. Két mentőrepülőt indítottak a felkutatásukra, de az egyik ugyancsak nyomtalanul eltűnt.
Azóta is számos legenda kering a háromszög természetfeletti és talányos mivoltáról. Hivatalosan nem tiltott repülési zóna, de a legtöbben azért messze elkerülik. Észszerűbb magyarázatok szerint a háromszögben uralkodó extrém időjárás okolhatja az eltűnéseket, amelyek így már egyáltalán nem mondhatók titokzatosnak.
A 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások óta Disneyland és Disney World is felkerült a hivatalos repülésmentes övezetek listájára. A tilalmi övezet a parkok 5 kilométeres körzetére, mintegy 900 méteres magasságig érvényes, és egyaránt vonatkozik ember által vezetett repülőalkalmatosságokra és drónokra. A kaliforniai Disneylandet és a floridai Disney Worldöt évente milliók keresik fel.
A Fehér Ház, az amerikai kongresszus épületei, valamint számos más kormányzati szerv található itt, ezért nem csoda, hogy ez a világ egyik legszigorúbban korlátozott légtere. Egy 25 és egy 50 kilométeres sugarú kört jelöltek ki, amelyek központja a Ronald Reaganről elnevezett repülőtér. A kisebb körben a drónok használata sem engedélyezett, a reptérre érkező kereskedelmi gépek átrepülhetnek rajta, más azonban csak kivételes esetben. A Fehér Ház fölött viszont kizárólag az amerikai elnök, esetleg a hivatalosan hozzá érkezők haladhatnak át.
Hihetetlenül hangzik, de a Smithsonian Intézet szerint bármely adott pillanatban legalább tíz vulkán van működésben a világon.
Nem kell túlmagyarázni, miért szörnyű ötlet egy működésben lévő tűzhányó felett átrepülni. Az pedig, hogy mikor lép működésbe egy vulkán, többnyire kiszálíthatatlan, ezért jobb félni, mint megijedni.
(Forrás: Grunge, Smithsonian)
Miért érdemes a vidéket járni? A nyugalomért, a természet csendjéért, az illatokért, no és persze a színekért. Májusban pedig különösen igaz ez, hiszen minden növény a legszebb arcát mutatja. Élénkek, szépek, hívogatóak... Tartsatok velünk most a nógrádi vidék romantikus tájára.