hirdetés

UTAZZ
A Rovatból
hirdetés

Krakkó szilveszteri varázsa

Idén szilveszterkor régi vágyam teljesült. A hintók városában, Krakkóban koccintottunk az Újévre. Szlovákián keresztül kanyargós hegyi utakon, sűrű hóesésben jutottunk el Lengyelországig

Link másolása

hirdetés

Idén szilveszterkor régi vágyam teljesült. A hintók városában, Krakkóban koccintottunk az Újévre. Szlovákián keresztül kanyargós hegyi utakon, sűrű hóesésben jutottunk el Lengyelországig.

Kardos Ildikó képriportja

Krakkóban szemerkélős, borús idő fogadott bennünket, ennek ellenére lelkesen indultunk a város felfedezésére. Természetesen a kötelező látnivalókkal kezdtük.

Krakkó Wawel-dombja a középkori lengyel uralkodók székhelye volt. Itt áll többek között a királyi palota és a Waweli Székesegyház. Ebben a templomban koronázták a lengyel királyokat, és végső nyughelyük is itt található. Egyértelmű, hogy elsétáltunk II. János Pál pápa szobra mellett is.

hirdetés

Innen a hidegben legyalogoltunk a Grodzka utcába, ahol a barokk Szent Péter és Pál templom is magasodik.

A Kazimierz negyedet a második világháborúig zsidók lakták így jó néhány még működő zsinagógát láthatunk benne.

A városrész azóta sokáig csak pusztult, romosodott, de egykori hangulatát felújításokkal próbálják visszahozni az utóbbi években.

A szürke, ködös időben sikerült ennek a barátságos, kiegyensúlyozott városnak a színes oldalát is meglelnünk. A templomokat és utcákat még a karácsony hangulata lengte körül.

Egy meghitt, pici étteremben - melyet kedvesen Hintalónak neveztek el - nem hagyhattuk ki egy tradicionális lengyel étel kóstolását sem.


A Ryeken, vagyis Krakkó főterén áll a Mária templom, melynek érdekessége, hogy különböző magasságúak a tornyai.

A történet szerint egy építész testvérpár egyike féltékenységből megölte testvérét, így az egyik torony építését előbb befejezték.

Itt köszöntött ránk az Éjfél is buli-hangulattal, tűzijátékkal és pezsgő durrogtatással.

Végül Krakkó jellegzetes konflisával száguldottunk át 2012-be.

Ha mindez tetszik, nyomj egy lájkot! :)


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
UTAZZ
A vadregényes Csarna-völgy ma is őrzi egy régi kisvasút történetét
A Börzsönyben megbúvó, fokozottan védett, romantikus hely Magyarország egyik legnagyobb háborítatlan erdejében található. A természet itt is megmutatta, mire képes egy kis patak hatalmas ereje.

Link másolása

hirdetés

Létezik egy vadregényes patakvölgy Magyarország egyik romantikus erdejében, melyet szép időben érdemes felkeresni.

A fokozottan védett Csarna-völgy, Fekete-völgy Magyarország legnagyobb háborítatlan erdejében található,

itt van hazánk egyetlen vulkáni eredetű középhegységi katlana, ahol a természetes állapotot igyekeznek megőrizni.

A Csarna-völgy számos különleges növénynek, tölgynek, bükknek, gyertyánnak, kőrisnek, és állatnak fekete gólyának, fehérhátú harkálynak, parlagi sasnak, uráli bagolynak, hiúznak, farkasnak, foltos szalamandrának nyújt otthont. A patakban előfordul többek között a fürge cselle, a sebes pisztráng és a petényi márna és a is.

A vidék azonban gyalogosan, turistautakon bejárható, és kiváló fotós téma is, hiszen

a régi kisvasút vonala, amelyet az árvizek több helyen elmostak, ma már úgy néz ki, mint egy romantikus film díszlete.

A régi kemencei kisvasút emlékeit a Börzsöny erdejében fedezheted fel. A Csarna-patak völgyében a 600 mm nyomtávú vasútat 1913-ban kezdték el kiépíteni, és a több mint kilenc kilométeres pálya végállomásain (Kemencén és Királyházán) lakást és műhelyt is építettek. A csarna-völgyi vonal végén volt a Dobó-istálló is. A vasút lóvontatással indult, majd 1947-ben közlekedett először motormozdony a kemencei vonalon.

hirdetés

A Csarnavölgyi Vasút a Kemence–Wirterház–Hamuház–Halyagos vonalon futott, a Salkasz–Klein cég tulajdonában volt. Az erdei vasútnak több elágazása is volt. A hálózatot úgy építették, hogy az útpályák a fafeldolgozók felé lejtsenek, így csak a felvontatásuk igényelt energiát. Voltak meredek szakaszok is benne. (A teljes hálózat 51,1 kilométer hosszú volt.)

A második világháború úton a kisvasút szerepe egyre csökkent, több vonalat megszűntettek, a pályákat felszedték, végül 1990-ben a fák szállítása - megrendelések hiányában - leállt, és a vonalon is a forgalom megszűnt.

A pálya állapota ezt követően egyre csak romlott. A drámai fordulatot egy 1995-ös hirtelen özönvíz hozta, a patak ugyanis annyira megáradt, hogy több híd és a vasúti pálya egy szakasza is áldozatává vált. Egy 1999-es újabb, még nagyobb áradás további károkat okozott, a pálya helyenként több méteres magasságban lógott a levegőben, másutt egy-két méter vastagon hordalékréteg borította be.

Ma a vadregényes tájon haladva, a fák sűrűjében, vagy a rohanó patak mentén, több helyen is előbukkannak még a régi sínek. A terepviszonyok miatt a hely felfedezését gyakorlott túrázóknak ajánlják a Börzsönyi Kéktúra útvonalon.

Ha pedig már idáig eljutsz, akkor nézd meg a Kemencei Erdei Múzeumvasút kiállítását, az Erdészeti emlékművet, vagy a Börzsönyi szintezési főalappontot is.

A kisvasút egy része napjainkban újra használható. A Kemencei Erdei Múzeumvasút tavasztól őszig, menetrend szerint közlekedik szabad- és munkaszüneti napokon. Az eredeti vonal azonban nem járható be teljesen, csak egy 4,1 kilométeres szakaszon.

Bővebb információk a kisvasútról ITT.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
UTAZZ
A Rovatból
hirdetés
A Balatontól Bőszénfáig: 12 hónap, 12 csodás fotó madártávlatból
Utazás hazánk felett: havonta egy-egy különleges helyszínt láthatsz most felülről.
Fotók: Kószó András - szmo.hu
2022. január 02.


Link másolása

hirdetés

A Balatontól Budapestig az ország egy másik oldalát ismerheted meg, ha fentről nézed meg a vidéket. A fotós Kószó András drónról száll föléjük, hogy megmutassa mindazt, amit csak a madarak élvezhetnek: a tájat, a várost, a természetet egy másik szemszögből. Tarts velünk egy esztendőt átölelő virtuális kirándulásra:

Január:

Február:

Március:

Április:

hirdetés

Május:

Június:

Július:

Augusztus:

Szeptember:

Október:

November:

December:

Még több fotót ITT találsz.

Helyszínek: Balaton, Budapest, Vál, Bőszénfa, Vál.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ
Mesés hangulatú adventi vásárok a Dunakanyarban
Fényfestés, kisvonat, korcsolyapálya, forralt bor, mézeskalács, kézműves vásár és sokféle program - ezt kínálja Szentendre, Esztergom és Vác. Most videón, de madártávlatból is körülnézhetsz a hangulatos városokban.

Link másolása

hirdetés

Advent idején az országban sok helyen díszítik fel a településeket, szikráznak a fények esténként. Budapest egyik adventi vásárát pedig egyenesen Európa legjobbjának választották.

Ám érdemes délutánonként egy kis kirándulásra indulni, és felfedezni más helyeket is. Például a Dunakanyar - amúgy is sok szépséget rejtő - városait.

Szentendre hagyományosan a Fő téren, a történelmi belvárosban és a Korzón várja a karácsonyi hangulatra vágyókat.

Ilyenkor itt is csillogó fények, karácsonyi dalok, forralt bor és kürtőskalács illata tölti meg a tereket. A Fő tér hatalmas karácsonyfáján az óriás gömböket pedig már felfedezték az erre járók, hiszen kiváló szelfiket lehet készíteni a segítségükkel.

A történelmi belváros minden évben Adventtől Vízkeresztig vár az adventi vásárral, szabad- és beltéri rendezvényekkel, művészeti és kulturális programokkal, kiállításokkal. Az egyik legkedveltebb programja az adventenek a kézműves és gasztrónómiai vásár. A hangulatos macskaköves utcácskákon, kis faházakban árulják szebbnél szebb portékájukat az igényes szentendrei és környékbeli kézművesek.

hirdetés

Vasárnap a város lakói gyertyát gyújtanak a Fő téri kereszt körül elhelyezett hatalmas adventi koszorún. A gyertyagyújtásokat ünnepi műsor és csodás, karácsonyi fényfestés kíséri.

Bővebb információk ITT

VIDEÓ: A szentendrei adventi vásárról

Esztergom látványos karácsonyi díszítéssel és jégpályával is kedveskedik az ünnepi időszakban.

A városban a történelmi és kultúrális nevezetességek mellett most az adventi forgatagba is érdemes ellátogatni. A szép dekoráció mellett finomságok, kézműves foglalkozások, koncertek, játékok is várnak, sőt lesznek koncertek, bábelőadás, betlehemes játék is.

Bővebb információk ITT.

VIDEÓ: Az esztergomi belváros adventi hangulatban

Vácra is érdemes ellátogatni, mert ilyenkor a barokk belváros különös hangulattal vár.

A Dunakanyar kapujában a finomságok mellett muzsikával, koncerttel, színházi előadással, a gyerekeknek mesével, foglalkozásokkal, kisvonattal és tárlatokkal is készülnek.

Bővebb információk ITT.

VIDEÓ: A váci adventről

És íme néhány fotó, így csak a madarak láthatják a hangulatos városokat:

Szentendre

Esztergom

Vác

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ
A Rovatból
hirdetés
TOP5: Csodás téli menedékek a hó birodalmában
A válogatásban olyan kabinokat és természetközeli szállásokat gyűjtött össze a Hype&Hyper szerzője, amiknek kifejezetten jól áll a hófödte táj.
Gollob Lilla cikke HYPEANDHYPER oldalon - szmo.hu
2021. december 30.


Link másolása

hirdetés

A HYPEANDHYPER egy kelet- és közép-európai dizájn- és életmódmagazin, amely az innovációról, a városi életről és a kreatív ökoszisztémáról szól.

Céljuk, hogy összegyűjtsék és bemutassák azokat az egyedi történeteket, karaktereket, különleges tárgyakat és tájakat, amelyek a világ ezen részét alakítják.

Csatlakozz hozzájuk, legyél te is részese a közös jövő alakításának!

Ezeknek a menedékhelyeknek a közelében sí-és túraútvonalak várják a téli sportok kedvelőit. Szomszédainktól kezdve Skandináviát és Chilét is érinti a gyűjtésünk.

hirdetés
Vardehaugen | Norvégia

A fekete, asszimetrikus kunyhó az alpesi erdő mélyén, Lillehammer közelében található. Formáját a hófödte kabinok klasszikus motívuma ihlette, amelyeknek csak a teteje látszik ki a hóból. Amikor a hó betakarja a szerkezetet, az építészet és a természet közötti határvonal elmosódik, és a tető mesterséges sípályává válik síugráshoz, szánkópályákhoz és más havas tevékenységekhez. A kompakt alaprajz (55m2) ellenére a kabin belülről tágasnak hat a ferde tetőnek és a különböző emeléseknek köszönhetően. A fő hálószobából és a félemeletről pedig a csillagok és az északi fény is látszik.

Iragüen Viñuela Arquitectos | Chile

Egy korábbi, befejezetlen építési projekt alapjait használták fel újra ebben a chilei nyaralóban, ami akár tizenkét vendég befogadására is alkalmas. A kétszintes faház a Cautín folyó mellett található, ami nem messze fekszik hosszú hószezonjáról híres Corralco-tól. A ház platformját egy kis erdei tisztáson építették, fák kivágása nélkül, közvetlenül a félsziget csúcsán, hogy a folyó körülölelhesse. A látványos kilátás a négy égtáj felé nyílik, a folyón túl az erdőre és a hegyoldalra is rálátni. A szürke fagerendák az enteriőrben tónusaiban is visszaköszönnek, amit az olyan elemek melegítenek fel, mint a hálószoba rozsdaszín faliszőttese.

Ark-shelter | Szlovákia

A minimalista erdei kabincsoport a Bjornson hotel számára készült, és tökéletes lokáció lehet, ha nagy családdal vagy népesebb baráti társasággal indulnánk neki a telelésnek. A meghitt környezetben karnyújtásnyira van az erdő és a Jasná síközpont is, de a hotel infrastruktúrája is könnyen elérhető. Minden házikó két önálló modulból áll, amik a válaszfalak eltolásával összenyithatóak. Maguk az építmények pedig cölöpökön állnak, hogy a táj folyamatosan tudjon alatta áramolni és lélegezni.

Studio Puisto | Finnország

A finn Salamajärvi Nemzeti Park közelében épült kunyhó, az ősi Niliaitta újraértelmezése, ami egy magasra emelt faház, amit a szamí őslakosok használtak az élelmiszerek biztonságos tárolására. Az építészek a környék szamí kultúrájának történelme előtt szerettek volna tisztelegni, ugyanakkor olyan helyet létrehozni, ami a látogatók számára a külvilágtól való elszakadás érzését nyújtja.

Firm Architekten | Ausztria

A 2006-ban alaposan átépített és kibővített szálloda egyszerre kíván a helyieknek és a vendégeknek is kedvében járni. A Hotel Gasthof Adler békebeli külseje tökéletesen illeszkedik az osztrák falu látképébe, miközben a belsejében meglepően kortárs enteriőrök fogadnak. Az új szállodai szobákba kőrisfapadló és mészvakolatos falak és mennyzet készült, amikhez szilfa bútorokat és sötétzöld bársony kanapét választottak.

Ha tetszett, amit olvastál, látogass el a HYPEANDHYPER oldalára vagy keresd őket a Facebookon és az Instagramon!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: