UTAZZ

Egyéjszakás kaland a Mátrában a kilátóban alvással

Ha egy romantikus kalandot szeretnétek a természetben és nincs rá bőséges anyagi keret, a Mátrában mindent megtaláltok, amivel tökéletes lesz az egyéjszakás kiruccanás.

Link másolása

Szatmári Zsolték szinte mindig tömegközlekedési eszközöket igénybe véve utaznak túráik helyszínére, ezzel is védik a környezetet és tartják magukat a klasszikus országjáró hagyományokhoz. Túráikról részletes beszámolókat olvashattok, fotókkal illusztrálva. Így talán többen kedvet kaptok a természetjáráshoz... Most a Mátrában kalandozhattok a Nomád a hegyek vándora bloggerével.

Még az év elején, egy kissé fagyos márciusi éjszakát töltöttünk a Mátra egyik újonnan épült kilátójában, a Gortva-Jójárt kilátóban, a Nyikom csúcsán. Akkor elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a másik "lakótornyot" is, a Galyatetői Nagy-Péter-hegyesén álló Galya-kilátót, melyet szintén 2015-ben újítottak fel, a régi /1939/ 17 méter magas toronyra ráépítve további 13 métert.

Azóta ez valahogy elmaradt, de most így a nyár végén, és talán már az ősz elején pótoltuk ezt a hiányosságot. A szokásos hajnali kelés után kicsit vonatoztunk, kicsit buszoztunk, de már 10 óra környékén ott voltunk a Mátra közepén, a Vörösmarty turistaház buszmegállójában leszállva. Onnan el is kezdtünk rögtön ereszkedni a Csórréti víztározó irányába a zöld négyzet jelzésen. Persze csakis azért, hogy később ugyanezt visszamásszuk majd. A víztározóhoz lemenni nem lehet, hatóságilag tilos a megközelítése.

Később -valahol a Nyírjesi vadászház környékén- átváltunk a kék+ jelzésre, és megjelenik a térképeinken amúgy nem szereplő kék sáv is. A végig szelíden emelkedő úton, kellemes késő nyárias melegben baktatunk a Galyatető irányába.egyejszakas1

Kellemes emelkedő a Galyatető irányába. Mögöttünk a Kékestető csúcsa és a TV torony.egyejszakas2

Óvatosan, de mindig csak felfelé...egyejszakas3

Szépkilátás a Galyatetőtől már nem olyan messze

A Galyatetőre érkezve a szokásos szeptemberi hétköznapok pangása látszik, de mondjuk a hangzatos nevű Grand Hotel Galya parkolója tele van autóval. A tavaly átadott Turistacentrumban viszont nyoma sincs a tömegnek. Megkapjuk a kulcsainkat, kis kavarodás, elmondják, hogy mi működik és mi nem. Persze aztán az sem úgy ment, de mindegy.

Várnunk kell, mert korán érkeztünk, a kilátót 15 órától lehet elfoglalni, és sajnos még csak 14.30 van. Hiába na, rend a lelke mindennek. Más vendég nem is lesz a toronyban, így biztos nem fogjuk egymást zavarni a méretes vasajtók földöntúli csikorgásával, amelyet nyitáskor-záráskor hallatnak.egyejszakas4

Galyatető, Galya-kilátó. Az ország legmagasabban fekvő "bivakszállása", amely a 955 méter magas Péter-hegyesén található. A kilátó magassága 30 méter.

Gyorsan elugrunk még ebédelni -vagy uzsonnázni?- mert a Turistacentrumban éppen nem üzemel a konyha. És egyébként sem fogadják el az OTP SZÉP kártyánkat, bár a többi fajtát igen.

Aztán irány a Nyesettvár elnevezésű földvár, amely a Galyától déli irányban, nagyjából 40 perc alatt kényelmesen elérhető a sárga sáv jelzést követve, bár a végén arról le kell térni, mert a várhoz jelzett út nem vezet fel.egyejszakas5

A Nyesettvár jellegzetes babszem alakú formája. Az igaz, hogy ide nem vezet jelzett út, de a vár megkeresése része a "Várak a Mátrában jelvényszerző túramozgalom" útvonalának.

A várról:

"A Galya-tető egyik déli nyúlványán, a 812 méter magas észak-déli irányú gerincének délen kúposan kiemelkedő csúcsán található a Nyesettvár. A babszem alakú csúcs tetejét mély sáncárok zárja körbe, melynek hossza 70 méter, szélessége 35 méter. Területét teljesen erdő borítja. A mátrai gyűrűs várak közül ennek a legszebb az árokkiképzése. Lehetséges, hogy az ismeretlen eredetű gyűrűvárat a középkorban megerősítették.

A várat 8 méter széles, sziklába vágott árok veszi körül. A nyugati árokszakasz mellett megfigyelhető az egykori felvezető út nyomvonala. A vár kapuja valószínűleg a délnyugati oldalon volt, a belső területén a felszínen látható kövek elhelyezkedése egy három részre osztott építményre utalnak. A várat írott források nem említik, alaposan még nem kutatták.

Forrás: www.varbarat.hu

Éppen sötétedés előtt visszaértünk a toronyhoz, ami nem is baj, mert sem az oda vezető út, sem a torony nincs semmilyen formában kivilágítva. Fejlámpánk természetesen van, fent a "szobában", ahol két gyengécske fényforrás van, amiből csak egy működik. Egy gyors vacsora a kilátó tetején, mert ott legalább van egy asztal és két pad, amely nagyban növeli az ember komfortérzetét étkezések közben.

A "szobában" természetesen semmi ilyesmi sincs, hiszen fő az egyszerűség. Viszont konnektor és működő ingyenes wifi kapcsolat az van. Arról is érdemes néhány szót ejteni, hogy a "vizesblokk" cirka 250 méterrel távolabb, és 50 méterrel lejjebb van, akinek netán sürgős dolga akadna ott, annak nagyon gyorsnak kell lennie... erre egyébként felirat figyelmeztet a "szobánk" falán.

A kilátó történetére, építésére, tavalyi felújítására, s elnyert szakmai -építészeti- díjaira külön nem térnék ki, aki szeretne erről olvasni, az számtalan helyen megteheti.egyejszakas6

Naplemente a "ketrecből" kitekintve. A lépcsősort és a kilátót drótháló veszi körbeegyejszakas7

És nagyjából ugyanaz, már szabadon, a kilátó tetejéről nézveegyejszakas8

Miután besötétedett, ilyen panorámában volt részem a Galya-kilátó tetejéről Gyöngyös felé kitekintve. Szemben nem egy űrrakéta vár kilövésre, csupán egy éjszakai jelzőfénnyel kivilágított adótorony látszik ... Ja, és a jobb felső sarokban a tejút...

Az éjszaka csendben telt a toronyban, de hát mi is történhetett volna? A kilátóban éjszakázás nem volt újdonság számunkra, hiszen máskor is voltunk már hasonló objektumokban, mondjuk éppen itt a Mátrában is, hisz nyilvánvalóan adja magát a lehetőség, de erről majd kicsit később... A helyiségben +18'c volt hajnali 4-kor, amikor is már felkeltem.

Nem meglepő módon bizony szarvasbőgésre ébredtünk, mert hát itt van a szezonja annak is. A kilátásra természetesen nem lehet panaszunk, hiszen igazából -talán a déli irányt kivéve- mindenfelé remek és változatos képet mutat a panoráma, különösen napkeltekor, napnyugtakor igaz ez.egyejszakas9

Napkelte előtt kicsivelegyejszakas10

Napkelte után kicsivel

Egy gyors és rövid reggeli után leköltözünk a toronyból, leadjuk a kulcsokat, és elindulunk a Vörösmarty turistaház felé, követve az OKT útvonalát. Menet közben gondolkozunk rajta, hogy minek is nevezzük ezt az egy éjszakát a betonkockában.... nem tudom. A számtalan szabadban, barlangban, hegytetőn vagy éppen patak partján eltöltött éjszaka után ez nem adta az igazi bivakolás érzését, de egy valódi szállásét sem.

Valahol a semmi és a valami között voltunk, méghozzá olyan árfekvésben, amit igazából semmi sem indokolna. Szerintem ehhez a szálláshoz - vagy inkább menedékhez - egy becsületkassza illene igazából, semmi több. Szóval... egy próbát megért, de ennyi.

Így reggel hét után kicsivel már baktatunk lefelé az amúgy szép, langyos, késő nyárias hangulatú erdőben. Néhány évvel ezelőtt jártunk erre utoljára, de akkor még rengeteg fa volt kidőlve, akkor szinte járhatatlanná téve az utakat. Mostanra eltakarították, de a vihar nyomait hosszú évekig magán viseli még az erdő.egyejszakas11

Kopasz hegyoldalakegyejszakas12

Lágy szellő, szűrt napsütés, szép kilátás a Mátra gerincérőlegyejszakas13

Őszi kikerics. Itt a szezonja. Sajnos sokan összekeverik a krókuszokkal őketegyejszakas14

Reggeli szárítkozásegyejszakas15

Az erdő szentélyében

És akkor visszatérve arra, amit fentebb említettem a kilátóban éjszakázásról. Szóval nem újdonság ez számunkra, hiszen éppen a Mátrában -és más helyeken is- többször éjszakáztunk így.

Itt például a Csór-hegyen a kilencvenes évek elején többször is, az akkor még álló Kós Károly kilátóban, amit becenevén így is hívtak: "lándzsahegy kilátó".egyejszakas16

Ma már turistatörténelem... Kós Károly - lándzsahegy - kilátó. Nekünk személyes és szép emlék...

Galyatetőtől néhány kilométerre a Csór-hegyen állt a nyolcvanas-kilencvenes években egy fa szerkezetű kilátó, becenevén a "lándzsahegy" kilátó, mindössze tíz évet /1984-1994/ szolgálva a kirándulókat. Aztán szépen tönkrement, részben a felelőtlen turisták, részben a karbantartás hiánya miatt. Mi itt is aludtunk, több éjszakát is anno. Ezen a kis összeállításon látható a "lándzsahegy", illetve mi ketten a párommal 1993-ban, amint éppen pihizünk a felső emelet deszkáin. A jobb alsó sarokban a mostani állapot, amit a Galya-kilátóból hazafelé fotóztunk. Sajnos még a romokat sem voltak képesek eltakarítani 2001 májusa óta, amikor is hivatalosan "lebontották", pedig ott megy el mellette az OKT és a Mátrabérc túra is.

Ilyen volt...egyejszakas17

Családi kép a lándzsa hegyében... 1993 május

Ilyen most...egyejszakas18

2016 szeptember. Szomorú látványt nyújt az egykori szép emlékek helyén álló -fekvő- deszka és gerenda halom...

A romokat körbejárva nagyokat sóhajtoztunk, elmerengve azon, hogy milyen kár ezért is... és milyen jó, hogy amikor volt rá lehetőségünk, bizony hányszor feljöttünk ide, élvezve az erdő csendjét...

Innen már csak egy ugrás volt szinte a Vörösmarty turistaház előtti autóbuszmegálló, s onnan is szinte csak egy ugrás volt az az 5 órás út, amit hazafelé utaztunk busszal, vonattal. Ennél azonban - lélekben - sokkal nagyobb utat tettünk meg az erdőben, azon a néhány kilométeren, a kilencvenes évek szú ette fa kilátójától a mai szupermodern wifis betonkockáig...

Oszd meg a cikket, ha szereted a természet csodáit!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Napokon belül útnak indul a világ legnagyobb tengerjáró hajója
A 18 fedélzetes, 362 méter hosszú Wonder of the Seas nevű hajón 2300 fős személyzet lesi a maximum 6988 vendég minden kívánságát.

Link másolása

Három évig építették a világ legnagyobb tengerjáró hajóját egy francia gyárban, mely napokon belül első útjára indulhat. A Wonder of the Seas (magyarul: Tengerek Csodája) már megérkezett abba a floridai kikötőbe, ahonnan március 4-én első útjára indul, írja a CNN.

A roppant méretű hajó több mint háromszor olyan hosszú, mint egy focipálya (362 méter), és 47 méteres magasságával másfélszer akkora, mint egy tízemeletes panelház. A 18 fedélzetes hajón 2300 fős személyzet lesi a maximum 6988 vendég minden kívánságát. Vagyis az úszó luxushotelben kényelmesen elférne akár Jászapáti teljes lakossága is.

A tengerjáró hajón 20 ezer élő növény található. A Wonder of the Seas tizedik fedélzetén van egy hatalmas tengeri csúszda, valamint az egyik medence mellett hatalmas mozivászon is helyet kapott. A vállalat ötödik Oasis-osztályú hajóját vasárnap este vontatták be a Fort Lauderdale-i kikötőbe. A lehengerlő méretű hajó érkezéséről videó is készült:

A hajót hat éve kezdte tervezni a Royal Caribbean International, akik a tervezés és a kivitelezés során az utasok javaslatait és partnereik visszajelzéseit is figyelembe vették. A társaság elképzelései szerint már tavaly vízre bocsátották volna a tengerjárót, de a koronavírus-járvány ezt végül megakadályozta.

Az amerikai járványügynél (CDC) a tengeri körutazások a fertőzések szempontjából legkockázatosabb besorolást kapták. A jelenleg érvényes szabályozás szerint a hajó személyzetének és utasainak legalább 95 százalékban teljesen oltottnak kell lennie. A Royal Caribbean még ennél is szigorúbb: minden 12 év feletti utastól megkövetelik a teljeskörű oltottságot, a két évnél idősebbek pedig csak negatív PCR-teszttel szállhatnak fel hajóikra.

A Wonder of the Seas első útjain 5-7 éjszakás körutazásokat teljesít Florida és a Karib-térség szigetei között. A tervek szerint májusban Barcelonából és Rómából indul mediterrán körutakra a monstrum.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
5 élmény a Mátrában, amit neked is át kell élned
Sorozatunkban beföldi élményeket ajánlunk - ezúttal a téli Mátrából.

Link másolása

Amit már kisiskolásként megtanultunk a Mátráról, hogy itt van az ország legmagasabb pontja, az 1014 méteres Kékestető. A 900 négyzetkilométeren elterülő hegységben akad még néhány 800-900 méter feletti csúcs, már csak ezért is valószínű, hogy itt esetleg havat találunk olyankor is, amikor a lankásabb vidékeken már olvadásnak indult minden.

Márpedig ha téli élményeket keresünk, ahhoz hozzá tartozik a hó is. Havas erdő, téli sportok, forró italok, mátrai különlegességek - öt élményt ajánljunk cikkünkben, amelyek között akad kimondottan téli specialitás, és olyan is, amely bármelyik évszakban átélhető.

1. Sípark, Mátraszentistván

Mátraszentistván a legmagasabban fekvő magyar települések egyike - nem véletlen, hogy a Sípark is épp itt lelt otthonra. 10 sípályát is találunk itt több mint 10 hektárnyi területen.

A pályák közül kilenc hóágyúzható, ami azt jelenti, hogy akár áprilisig is eltarthat itt a síszezon.

Különféle felvonók tartoznak hozzájuk, amelyek január eleje óta mind üzemben is vannak.

A csúcsidőszak jellemzően a hétvége, ilyenkor 3-4000 ember is megfordul a sípályákon. Egy szezonban átlagosan 50-60.000 látogatója van a Síparknak. Családok is szívesen felkeresik a helyet, mivel a legkisebbek megkezdhetik itt az ismerkedést a síeléssel: van síoktatás, különböző szinteken és különböző korosztályoknak. A vendégek közel egyharmada tanuló síelő, így nem kell tartanunk attól, hogy egyedül leszünk kezdők.

Az sem akadály, ha nincs ehhez saját felszerelésünk: a helyszínen lehet sílécet, sífelszerelést, snowboardot kölcsönözni. Aki igazán különleges élményre vágyik, annak ki kell próbálnia a villanyfényes síelést az esti órákban. Vagy a pályák menti hütték valamelyikében megkóstolni egy helyi specialitást, netán az osztrák sípályákról jól ismert gőzgombócot.

Miért ajánljuk?

• Sport, kikapcsolódás, új élmények - egy helyen.

• Már önmagában a hó látványa, a sípálya hangulata magával ragadó annak is, aki esetleg nem síel.

• Gyerekekkel is tökéletes program, itt megismerkedhetnek a síelés alapjaival.

• OTP SZÉP kártyát is elfogadnak, még felszerelést is kölcsönözhetünk vele.

2. Mátra Ásvány, Mátraszentimre

A Mátra Ásvány egyszerre kiállítóhely, és mindenféle élménytúrák kiindulópontja. Alapítója, Urbán Zoltán 2015-ben hozta létre a tárlatot. Eleinte hobbi volt számára az ásványgyűjtés, ma már másokkal is megosztja az ásványok iránti lelkesedését. Kiállításán 2000 féle ásvány és több mint 600 féle fosszília látható, a világ különböző pontjairól.

Zoltán műhelyében meg is munkálja az ásványokat, így ha valaki egy csiszolt követ, vagy egy szép ásványékszert szeretne hazavinni, érdemes körülnéznie az Ásványház ajándékboltjában. A kertben találunk ásványsimogatót is, és tavasztól őszig az aranymosással is megpróbálkozhatunk itt.

De az igazi mátrai élmény az ásványgyűjtő túra. Zoltán már alaposan feltérképezte, a Mátrában hol milyen ásványokat találni, melyik helyszín mennyire könnyen megközelíthető, ennek megfelelően szervez csoportos túrákat.

Ilyenkor ötvözhető a természetjárás és a "kincskeresés", ami remek motiváció lehet a gyermekek számára, hogy kicsaljuk őket a szabad levegőre. Zoltán úgy alakítja a túrákat, hogy mindenki akár egy hátizsáknyi ásványt pakolhasson fel, és később már önállóan is visszataláljon a terepre.

Miért ajánljuk?

• Ismeretszerzés és élménygyűjtés egyben.

• Egy ásványgyűjtő túrán az erdőt járva közel kerülhetünk a természethez

• Gyerekekkel is kiváló program.

NÉZD MEG VIDEÓNKAT IS, HOGY TE IS ÁTÉLHESD ÉLMÉNYEINKET A MÁTRÁBAN!

3. Üvegmanufaktúra, Parádsasvár

Már a XVIII. században is foglalkoztak a településen üveggyártással: 1767-től 2005-ig működött Parádsasváron egy üveggyár. A 2013-ban alapított Üvegmanufaktúra épp ezekre a többszázéves hagyományokra támaszkodik, épp ezért nemcsak egyedi megrendeléseket teljesítenek, hanem a Mátrába kirándulóknak is szeretnék megmutatni, hogyan is készülnek az üvegcsodák, mi minden kell egy különleges dísztárgy vagy üvegpohár megalkotásához.

Egyénileg vagy csoporttal is érkezhetünk, de mindenképpen fontos, hogy előzetesen bejelentkezzünk és időpontot kérjünk.

Egy látogatás során 5-6 különféle üvegtárgy elkészítését leshetjük meg - köztük például a színes rózsa, vagy a sötétben világító hattyú is a szemünk előtt ölthet formát.

Ha a járványhelyzet már nem jelent majd kockázatot, az üvegfújást is ki lehet majd újra próbálni, az pedig aligha lehetséges máshol.

Sok egyedi megrendelést is teljesít az Üvegmanufaktúra, mivel náluk megoldható az is, hogy csak egyetlen darabot gyártsanak le egy lámpabúrából, vagy pótolják egy csillár hiányzó darabját. De nemrég épp egy színházi produkcióhoz készítettek egyedi dekorációként üveggömböket. A legtipikusabb termékeiket az ajándékboltban meg is vásárolhatjuk, így akár egy különleges mátrai ajándékkal térhetünk haza.

Miért ajánljuk?

• Nincs ma már Magyarországon másik olyan üzem, ahol láthatnánk, hogy készül az üveg.

• Még tanulhatunk is valami újat, ha figyelmesen meghallgatjuk a workshop alatti kommentárt.

• Csoportos kirándulásokhoz, akár gyerekcsoportoknak is ideális program.

• A Mátra egyik jellegzetes, egyedi kézműves terméke készül itt - amit akár haza is vihetünk.

Tipp: Szerezz új élményeket - OTP SZÉP kártyával!„Büszkén mondhatjuk, hogy az OTP SZÉP kártya több mint 10 éve áll a belföldi turizmus szolgálatában azzal, hogy a magyar munkavállalók hazai pihenését és élményszerzését támogatja. Az elfogadóhelyek száma folyamatosan növekszik, mára át is lépte az 50 ezret, vagyis egyre több szálláshelyen, étteremben és szabadidős szolgáltatónál lehet SZÉP-kártyával fizetni. A zsebek átjárhatóságának köszönhetően pedig a kártyabirtokosok még sokoldalúbban használhatják fel juttatásaikat 2022. december 31-ig, hiszen bármelyik alszámláról költhetnek, az elfogadóhely típusától függetlenül.

Arra buzdítjuk kártyabirtokosainkat, használják ki ezt a lehetőséget a hazai látnivalók felfedezésére és új élmények kipróbálására. Célunk, hogy ehhez a legjobb ügyfélélményt biztosítsuk számukra. Digitális felületeink – mint az OTP SZÉP kártya mobiltelefonos applikáció és OTP Portálok – megújulásával most még egyszerűbb az elfogadóhelyek megtalálása, és az előlegfizetés is gördülékenyebb. Leendő ügyfeleink pedig akár már online is köthetnek SZÉP-kártya szerződést, hogy még könnyebb legyen az indulás az élményszerzés felé” – nyilatkozta Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya üzletágvezetője.

4. High-Tech Sportok Bázisa, Mátrafüred

Aki szereti az aktív élménygyűjtést, de azért nem akar túl megerőltető sporttevékenységet, annak tökéletes választás egy látogatás a High-Tech Sportok Bázisára. Magánszemélyeknek 50, cégeknek közel 300 féle programot kínálnak - ráadásul nemcsak télen, hanem bármelyik évszakban.

Találunk itt mindenféle elektromos hajtású eszközt, és alapos oktatást kapunk a használatba vétel előtt. A legnépszerűbb az idelátogatók körében a segway: két keréken lehet rajta suhanni, saját testünk mozgatásával irányítva a járművet, akár erdei terepen is.

Merthogy a segway - és bármelyik másik elektromos hajtású társa, mint az e-quad, e-ranger vagy az e-coster - nem bocsát ki káros anyagokat, így nem szennyezzük vele a környezetet.

Segway-jel még akár havas tájon is túrázhatunk.

Különböző hosszúságú és nehézségi fokú túrákra nevezhetünk be, egyénileg vagy csoportosan, Mátrafüred környékén vagy akár a Mátra más pontján. De ha valaki a hagyományosabb aktív élményeket keresi, annak is van miből választani: szánkózás, hófánkozás, lovasszánozás, erdei síelés télen; íjászat, buborékfoci, erdei wellness tavasszal.

Miért ajánljuk?

• Segway-en suhanni az erdei utakon - egészen különleges élmény.

• Aki szereti a kütyüket, a különleges járműveket, az itt kedvére válogathat.

• Egy családi hétvége ideális programja lehet egy látogatás a sportbázisra.

• Fizethetünk OTP SZÉP kártyával is.

5. Sástó Hotel, Sástó

Az ország legmagasabban fekvő mesterséges tavát Mátrafüred mellett, Sástón találhatjuk: az 507 méteres magasságban lévő Sás-tó ma már idegenforgalmi látványosság, többek között a partján álló kilátónak is köszönhetően.

A sárga szerkezet már alulról is különös látványt nyújt - eredetileg fúrótorony lett volna belőle Algyőn, így nem véletlen, ha olajtársaságok, vagy mindjárt a Dallas c. sorozat nyitóképei jutnak eszünkbe róla. 50 méter magas, de nem is muszáj a legmagasabb pontjáig felgyalogolnunk, hogy a Mátra legszebb panorámáját megcsodálhassuk innen. Extra tipp: naplementekor különösen varázslatosak itt a fények és színek.

A tó másik partján egy komplexumot találunk: A Sástó Hotel*** a Mátra Kemping**** több mint 2 hektárnyi területén helyezkedik el, saját wellness részleggel és az ország egyik legnagyobb sóbarlangjával. Szállásként is remek választás lehet a helyszín, már csak azért is, mert a hotel évek óta elnyeri a Zöld Szálloda minősítést. De ha csak a kirándulásunk zárásaként illesztenénk be egy kis felfrissülést, akkor is jó helyen vagyunk: a wellness részlegbe nem szállóvendégek is válthatnak belépőt.

Élmény- és gyermekmedence, finn-, bio- és infraszauna, gőzfürdő, jakuzzi segít az ellazulásban. Ha szerencsénk van, vízitornán vagy egy szaunaceremónián is részt vehetünk.

Ha pedig valaki a jó levegő miatt keresi fel a Mátrát, akkor a 74 négyzetméteres sóbarlangban megpihenve újabb lépést tehet az egészséges légutakért. 30 tonnányi parajdi sósziklát, himalájai sótéglát és granulátumot építettek be barlangba, amelynek tiszta klímáját a kristálysópára biztosítja.

De nemcsak annak érdemes egy órácskát eltölteni a sóbarlangban, akinek problémái vannak a légtutakkal: a himalája sótéglák erős színterápiás hatással bírnak, narancssárga fényük olyan biokémiai változást idézhet elő, amely elűzi a depressziót, pesszimizmust.

Miért ajánljuk?

• A környezet csodás, télen-nyáron szemet gyönyörködhtető.

• A wellnessben kicsik és nagyok egyaránt találnak maguknak kikapcsolódási lehetőséget.

• A sóbarlang egyedülálló, akár egészségmegőrzési céllal is ajánlott felkeresni.

• A szolgáltatásokért fizethetünk OTP SZÉP kártyával.

A cikk megjelenését az OTP Pénztárszolgáltató támogatta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Illatos kényeztetés és kristálytiszta levegő az „Egészség völgyében”
Ha többre vágyunk, mint egy szokványos wellness élményre, akkor érdemes ellátogatnunk Sikondára, az „Egészség völgyébe”, ahol Magyarország első illat- és wellness hotele, az Ambient Hotel & AromaSPA vár ránk.

Link másolása

A festői Mecsekben található szállodában ugyanis csodás aromákkal fűszerezett illatszobák, luxus színvonalú gyógyvizes spa és kristálytiszta erdei levegő teszik felejthetetlenné a kikapcsolódást.

Aromák bűvöletében

A sikondai Ambient Hotel & AromaSPA Magyarország első illat- és wellness hotele Pécstől 19 km-re, ahol egyedi illatszelekciókkal kényeztethetjük a testünket és a lelkünket egyaránt. Itt valóban azt érezhetjük, hogy minden egyes levegővétellel felfrissülünk, feltöltődünk. Ráadásul a Mecsek-völgyi Sikondán szinte harapni lehet a levegőt, ugyanis vizsgálati eredmények bizonyítják, hogy a légszennyező anyagok koncentrációja rendkívül alacsony, így a hely méltán viseli az "Egészség völgye" címet.

A négycsillagos hotelnek nemcsak a környezete vendégcsalogató, hanem különleges szolgáltatásai is, hiszen Magyarország első illat- és wellness szállodájaként az egyetlen magyar parfümőr, Zólyomi Zsolt által megálmodott aromaszelekciókkal „édesíti meg” az itt töltött napjainkat. „Erdőmélyi csend”, „Frissítő fehér virágok”, „Nyugtató levendula” és „Izgató csokoládé” illatok közül választhatunk a superior szobákban, éppen amilyen hangulatunk van.

Gyógyító termálvíz és felejthetetlen SPA élmény

Az Ambient Hotel & AromaSPA a Mecsek völgyében feltörő forrásokra épült, összesen 77 szoba, lakosztály és apartman várja a pihenni vágyó vendégeket. A termálvizet 1928-ban találták, majd hamarosan gyógyszállodát építettek ide, hogy kiaknázzák a benne rejlő lehetőségeket. A felszínre hozott gyógyító erejű hévízzel többek között gyomor- és bélpanaszokat kúráltak, de már akkor is javasolták anyagcserével kapcsolatos problémák, ízületi bántalmak, bőrbetegségek és nőgyógyászati megbetegedések kezelésére is.

Most, az egykori gyógyszálló helyén a nemrégiben megújított beltéri (1 élménymedence, 1 masszázsmedence és 1 körmedence) és kültéri medencékkel; a teljesen átalakított, sószobával kibővített szaunaparkkal (2 infraszauna, 1 aromakabin, 1 gőzkabin, 1 finn szauna) és a tetőteraszon található, panorámás kültéri jacuzzival, illetve finn szaunával felszerelt Ambient Hotel & AromaSPA áll a felfrissülni vágyó vendégek rendelkezésére. A SPA élményt pedig a Germaine de Capuccini professzionális női és férfi kozmetikumai teszik teljessé.

Fejedelmi kényeztetés, számtalan programlehetőség

Különleges szobára vágyik? A harmadik emeleti, 6-8 fő számára is kényelmes Mecsek lakosztály éppen ilyen. Modern a design és a hatalmas, saját teraszon privát jacuzzi és infraszauna található. A szállodába nem csak Önt, de kis kedvencét is szeretettel várják. Kutyája, cicája vagy egyéb kis háziállata a gazdival egy szobában lesz elszállásolva, a négylábúaknak evő- és ivótálat is biztosítanak. A különleges gasztronómiai élményekről sem kell lemondania, a hotel Forrás Étterme remek reggelivel és vacsorával várja, a snack vagy lobby bárban például kedvére koktélozhat.

Ha pedig a szabadba vágyunk, irány a természet, a kristálytiszta levegő! Az aktív kikapcsolódás szerelmesei tehetnek egy dél-dunántúli vár- vagy gyalogtúrát, a kényelmesebbek autóval-motorral kirándulhatnak hegyen-völgyön át. Az alig 20 km-re található Pécset is kár lenne kihagyni, érdemes elmenni megnézni a helyi látnivalókat. Akik a szállodában maradnak, azok sem fognak unatkozni, hiszen a földszinti játékteremben dartsozhatnak, csocsózhatnak, ping-pongozhatnak vagy éppen X-boxozhatnak. A két pályás bowling terem szintén a játékos kedvűek nagy kedvence lehet.

Illatos konferenciatermek, izgalmas rendezvényhelyszín

Az Ambient Hotel & AromaSPA a munkához inspiráló környezetet biztosít: a konferenciatér szekcionálható, magas szintű szolgáltatásokkal, technikai felszereléssel ellátott termei várják a rendezvényeket. A konferenciatermek elnevezése az illatkoncepciót követi és a kávészünetek is kérhetőek az illatok jegyében: Levendula, Menta és Mandula. Ideális helyszín a hotel konferenciarésze állófogadások, kiállítások, céges rendezvények, csapatépítők, esküvők, családi események megrendezésére. A csapatépítő tréningek számára számtalan indoor és szinte korlátlan outdoor programlehetőség adott a Mecsekben. Mivel a zöld környezet adja a szálloda egyik eszenciáját, az új kültéri parkolót úgy alakították ki, hogy egyetlen fát sem vágtak ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Virágmező Alcsúton: nyílik a hóvirág és a téltemető Magyarország egyik legkülönlegesebb arborétumában
Még pár hétig megcsodálhatjátok ezt a különlegességet. Íme egy csokor fotó kedvcsinálónak.
Fotók: Major Frigyes - szmo.hu
2022. február 20.


Link másolása

Lassan búcsúzik a tél, mi sem mutatja jobban, minthogy megjelentek a tavasz első hírnökei: a hóvirág és a téltemető is virágzik.

Az ország talán leghíresebb hóvirágmezője Alcsúton, az arborétumban található, ahol nemrégiben kezdődött a Hóvirágünnep.

A csodálatos látványt nyújtó, két és fél hektáron elterülő hófehér virágmező egyedülálló hazánkban. A mediterrán hóvirágoknak hét hóvirágfaja, huszonnégy fajtája látható itt. A virágzás még várhatóan 4-5 hétig tart, érdemes ez idő alatt felkerekedni és megcsodálni a csodálatos virágmezőt.

Jó, ha tudod: a hóvirág 2005 óta védett növény, melynek természeti értéke 10.000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.

Ilyen pompás a hóvirág:

És így virágzik a téltemető:

De érdemes szétnézni a lassan ébredező fák között is:

Bővebb információk ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET: