SZEGED

5 népszerű egyetemista hely Szegeden

Olyan helyeket gyűjtöttünk össze, ahova szívesen járnak a szegedi egyetemisták - de bárki másnak is jó szívvel ajánljuk őket!

Link másolása

Szeged az egyik legjobb egyetemista város, ahol az év nagy részében süt a nap, a belvárosnak igazi mediterrán hangulata van és természetesen nem hiányoznak a jó kis pénztárcabarát szórakozóhelyek sem.

Az egyetemista élet a tanulás mellett azokról az emberekről és helyekről is szól, ahol közösen gyűjtitek az élményeket, amik alakítanak téged és amikre majd jó lesz később visszaemlékezni és együtt sztorizni róluk. Most öt olyan kedvelt egyetemista szórakozóhelyet szedtünk össze, amik biztos, hogy több történetben is előfordulnak majd.

JATE Klubjateklub

Ahogy a klub szlogenje is szól „Ahol fesztivál az egész év” és ennek megfelelően igyekeznek is egész évben ellátni a helyieket a legjobb programokkal. A JATE Klubban vannak a kari, a vizsgaidőszak nyitó és záró bulik, de nagyon sok fesztivál kedvenc zenekar is itt koncertezik, utánuk pedig dj-kre lehet bulizni hajnalig. Ráadásul általában a koncert belépők ára is roppant egyetemista barát.

Zápor József Kávézójazáporjózsef

Igazi kis szegedi „romkocsma”, ahol a bejárat mellett egy régi motor köszönt, a lépcsőn leérve pedig a pincekocsmába egy nosztalgikus hangulatú, otthonos hely fogad, tele kényelmes fotelekkel, régi plakátokkal és rádiókkal. A Belvárosi mozi és a Tisza Szálló melletti hely a Zaporazseccről kapta a nevét. A kávézó ráadásul nemcsak küllemre, áraiban is barátságos, ha pedig itt jársz, feltétlen kóstold meg a „sörpikét”.

Sing Singtesisbuli

A Sing Sing-be általában kolis buli vagy kocsmázás után érkeznek meg az egyetemisták, a Mars térnél lévő szórakozóhely ugyanis a táncos bulik legjobb lelőhelye a legjobb dj-kel. Itt vannak a legendás hangulatú Tesis bulik is, amik természetesen az egyetemi életrendhez igazítva mindig hétköznap este vannak.

Nyugi Kertnyugikert

És valóban, itt tényleg el lehet lazulni egy pohár ital, vagy kávé mellett a TIK – azaz a Tanulmányi Információs Központ, ami egyben a könyvtár főépülete is – szomszédságában. Nemcsoda, ha sokan itt is ragadnak órák után – és néhányan órák előtt is. Sőt, a hamburgerük is isteni, nyáron pedig szabadtéri kiülős része is van óriási napernyőkkel.

Grand Café a Várkert

grandcafe-várkert

A remek hangulatú Várkert az egykori vár romjainál bújik meg, igazi kulturális, zsizsgő programokkal. A hely ugyanis nemcsak a hideg italok miatt kellemes, de gyakran tartanak itt könyvbemutatókat, színházi darabokat és koncerteket is, ha pedig a legérdekesebb underground előadókra vagy kíváncsi, itt tuti megtalálod őket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZEGED
Előbújtak a medvék a Szegedi Vadasparkban, a napsütés ellenére sem mentek vissza a medveházba
Örömmel fogadták a kikészített finomságokat, és az alvás helyett inkább az evést választották.

Link másolása

A Szegedi Vadasparkban 2015 óta gondoznak barna medvéket és hagyomány, hogy február 2-án medvelest szerveznek.

Csütörtök reggel a gondozók kicsit aggódtak, mert a vadaspark két medvéje, Mici és Ursula bevackolták magukat a medveház sarkába, és aludtak, nem tűnt úgy, mintha előbújnának. Délelőtt azonban

kimásztak a kifutóba, ahol lekváros kenyér, madarin, alma, körte, szőlő és hal várta az állatokat.

A napsütés ellenére a két nőstény nem ijedt meg az árnyékától, enni kezdtek. A legjobban - a hal mellett - a gyümölcsök ízlettek nekik, amiből a gondozók a tél feliratot rakták ki. Így csakhamar a két medve meg is ette a telet.

A világ sok kultúrájára jellemző volt, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni. Ezek az állatjóslások a szájhagyomány útján terjedtek, és sokszor valós tapasztalatokra épültek. A tavaszkezdő napként is emlegetett február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez két különböző, állatokhoz kapcsolódó időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kötődik. Az egyik szerint Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap.

Ugyanis ha ezen a napon szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanerre a következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket:

ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd.

A barna medvék - szemben a mókusfélék közé tartozó mormotákkal, melyeket a vadaspark szomszédos kifutójában gondoznak - valójában a természetben nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Ilyenkor anyagcseréjük és szívverésük is lelassul. Időnként azonban - általában enyhébb, napsütéses időben - kibújnak rejtekükből és fogyasztanak némi táplálékot, így alakulhatott ki a velük kapcsolatos népi időjárás-előrejelzés.

VIDEÓ: A medveles


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEGED
A Rovatból
Visszatért a fényvillamos és a kedvenc rénszarvas is – csodás fénydekorációt kapott Szeged
Évek óta az egyik legszebben feldekorált település a Napfény városa, ahol kivételesen a sötétet várjuk, hogy élvezhessük a karácsonyi hangulatot. Íme egy kis ízelítő.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2022. december 09.


Link másolása

Szeged ünnepi fénybe öltözött. Advent idejére újra megjelent a fényvillamos, a fotósok és a városlakók kedvence, a világító rénszarvas, és persze a belvárosi utcák is újra díszes kivilágítást kaptak. Tartsatok velünk egy kis télies andalgásra - ezúttal esti sötétségben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEGED
Ezernyi színnel tört be a tavasz Szegedre
A Napfény városa csábító úti cél lehet egy langymeleg tavaszi hétvégére. Íme pár kedvcsináló fotó.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2023. március 13.


Link másolása

Ezernyi színnel tört be a tavasz a Napfény városába. A naracsos naplementével, a türkíz égbolttal, a hófehér hattyúval, a falon virító madárral...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEGED
Megint forog az óriáskerék Szegeden, de idén először a Dóm téren
Az idei adventi programok három belvárosi helyszínen lesznek majd, de az óriáskerék marad még január elejéig.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2022. november 06.


Link másolása

Megérkezett Szegedre az óriáskerék, amelyet idén először a Dóm téren állítottak fel. A hétvégén már fel is lehet ülni az 50 méter magas szerkezetre, aminek a teteje a Dóm kilátóteraszánál is magasabbra ér el. A zárt kabinokban hat utas fér el.

A látványosság a Szegedi Karácsonyi Hetek után még január 8-ig marad Szegeden.

Az idei adventi programok három belvárosi helyszínen lesznek majd a Napfény városában. A központi helyszín a Dóm tér lesz, itt a szokott módon a kézművesek és a kereskedők, vendéglátósok várnak. A város karácsonyfáját a Klauzál téren állítják fel, a világító szarvas pedig a Dugonics térre érkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk