UTAZZ

10 gyönyörűséges magyar randihely

Magyarország tele van romantikus helyekkel, ahol szerelmesen andaloghattok, ahol összebújhattok. Bemutatunk tízet!

Link másolása

A szerelmesek szeretnek andalogni, sétálni, a felfokozott érzelmi állapotban romantikus helyekre kirándulni, ahol más a levegő, mások az utcák, és még a fák vagy a házfalak is meghittséget sugároznak. Magyarországon erre bőven van lehetőség, hiszen a tájaink és városaink rengeteg zegzugos utcával, kedves terecskével, festményre kívánkozó tájjal, vagy régmúlt idők szerelmeit felidéző várakkal, romokkal csalogatják a romantikázásra vágyókat.

Összeszedtünk 10 olyan helyet az országban, ahol garantált a "rózsaszínű" álomvilág, ahol érdemes kézenfogva végigballagni, ahol minden közös perc akár egy életre szóló élményt hozhat.

Szeged_CzakoBalazs4

Szeged

A napfény, a halászlé és a Tiszapart szerelmeseinek

Magyarország harmadik legnépesebb városa a Tisza és a Maros találkozásánál fekszik. Nem véletlenül kapta a Napfény városa elnevezést, itt tényleg szinte mindig süt a nap. A város szerkezete, épületeneinek jelentős része az 1879-es árvíz után épült fel. Egyetemi város, kulturális és sport központ, sok látivalóval, és rengeteg andalgásra érdemes hellyel.

Nyáron a szabadtéri játékokra mindenképpen menjetek el, mert utánozhatatlan élményt nyújt a Dóm téri előadás. A város több kirakodóvásárnak és fesztiválnak ad otthont. Az egyik leghangulatosabb a karácsony tájékán megtartott kézműves fesztivál a Dóm téren, és a vásár Széchenyi téren.

Ha csak sétálgatni szeretnétek, akkor menjetek végig a Tiszaparton az árnyas sétányon vagy ballagjatok végig a Széchenyi téren, ahol a szobrok és virágok mellett minden évben fantasztikus látványt nyújtanak a virágzó tulipánfák. Hétvégén pedig igazi romantikus látványban lehet részetek, hiszen a Városházán örök hűséget fogadó párok itt jelennek meg először házastársként.

Fagyizni a Kárász utcában érdemes, majd üljetek ki a Zenélő kúthoz vagy térjetek be a Reök Palotába, ebbe az igazi romantikus szecessziós épületbe, ahol remek kiállításokat is láthattok.

Este pedig kötelező végigsétálni a belvároson és a Dóm téren, mert a város ilyenkor tényleg varázslatos.

Szegeden a halászlé kihagyhatatlan, a központtól nem messze több remek halászcsárda is található közvetlenül a folyóparton. Megéri elsétálni, mert kivételes környezetben élvezhetitek a finom falatokat.

Szeged_CzakoBalazs

Fotók: Czakó Balázs

szeged_Papdi

Fotó: Papdi Balázs

Szentendre

A művészetek, a Dunapart, a kis utcácskák szerelmeseinek

A kisváros a Dunakanyar kapujában gyönyörű természeti környezetben található. A korábban mezőgazdaságból élő falucskát mára elsősorban a művészek, festők városának tartják, hiszen sok művész él itt.

Sétátokat érdemes a belvárosban kezdeni, ahol a macskaköves utcácskák, a kedves régi házak közti pici terek rengeteg látnivalót rejtenek. A templomok tornyai már messziről látszanak, érdemes betérni néhányba és megnézni őket. A Fő tér hangulata mindenkit magával ragad, itt egész évben nagy a nyüzsgés. A lángosos és a fagyis mellett nézzetek be a Mikrocsodák Múzeumába is.

A belvárost keresztülszelő sétálóutcán található többek között a Szamos Marcipán Múzeum is, egy vidám kiállítás, garantáltan édes élményekkel. Nyáron itt Dumtsa Korzó néven igazi mediterrán vásári hangulat van, kiülőkkel, játékokkal, koncertekkel. Télen pedig mesébe illő várossá alakul a hely, árusokkal, forralt borral, programokkal.

A Dunakorzót sem szabad kihagyni, a vízpart egész évben impozáns látvány, ahol rengeteg kacsa vár néhány adományfalatra. Nyáron a kanyarban igazi retró bulihely van, ahol limonádézni lehet, esténként pedig lampionok fényénél vagy a tábortűznél nagyokat beszélgethettek.

A Templomdomb és a Szamárhegy pár perces sétával és némi lépcsőmászással könnyen elérhető, a látvány lenyűgöző, nem szabad kihagyni.

Szentendre_HarmathBea1

Szentendre_HarmathBea2

Fotók: Harmath Bea

Szentendre_Soptei

Fotó: Söptei Zsuzsanna

Pécs

A mediterrán hangulat, a kultúra, a borok szerelmeseinek

Pécs Magyarország ötödik legnagyobb települése az egyik legrégibb, műemlékekben is gazdag város. Mindazoknak ajánljuk, akiket vonz a fiatalos, nyüzsgő nagyvárosi életet. De ha inkább túrázni, erdőkben sétálni szeretnétek, akkor is kiváló hely. No meg persze a jó borok is sokakat csábítanak erre a vidékre.

A belvárosban egymást érik a teraszos éttermek, cukrászdák, pubok, ahol mindig nagy élet zajlik. A nevezetességek, múzeumok közül a legtöbb pár perces sétával elérhető. Mindenképpen nézzétek meg Vasarely vagy Csontváry képeit. Ha pedig elfáradtatok az andalgásba, akkor üljetek ki a Széchenyi térre egy fagyira.

Ha nem riadtok vissza egy kis hegymászástól, akkor akár gyalog is fel tudtok kapaszkodni a Tettyére. Több remek kilátóhely is vár benneteket, ahonnan valóban lélegzetelállító a látvány a városra akár reggel akár este. Érdemes egy naplementét végignézni, majd megvárni, hogy a város fényei kigyulladjanak.

A finom italok sem maradhatnak ki, ha szeretitek a pezsgőt, akkor irány a Pezsgőház. Ha egy pohár bor mellett tervezgetnétek a jövőt, akkor keressétek fel a környék valamelyik neves pincészetét.

Pécs remek lehetőség a közös programokra is, fedezzétek fel együtt a Zsolnay Negyedet, vagy nézzetek szét a Kaptárban. És ha már itt jártok, akkor néhány műemléket is nézzetek meg a több mint 250-ből, például a Dómot, a Dzsámit.

Jó időben kapjatok fel egy hátizsákot és irány ki a szabadba. Tegyetek egy romantikus utat a Mecseki Kisvasúttal, látogassátok meg az Állatkertet.

Tudtátok, hogy Pécsen külön lakatfala van a szerelmeseknek? Fürtökben lógnak itt a lakatok, tegyetek fel ti is egyet.

Pecs_KajszaDaniel

Pecs_KajszaDaniel4

Pecs_KajszaDaniel5

Fotók: Kajsza Dániel

Lillafüred

A természet szerelmeseinek

Lillafüred az egyik legjelentősebb turisztikai település a Bükk-hegységben. Nevét gróf Bethlen András unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akinek Lilla volt a beceneve. Ha szeretitek a természet csodáit, ha szerettek kirándulni, kisvasúton utazni, akkor ezt a helyet imádni fogjátok. Minden együtt van itt, ami romantikus lehet.

A híres Palotaszálló épületét érdemes kívül-belül megnézni. A környéke pedig rengeteg látnivalókat kínál. Kezdjétek a túrázást a szálló mögötti teraszos sétányokon. Innen nyílik a világritkaságnak számító Anna-mésztufabarlang és több kisebb kőfülke is. Itt megcsodálhatjátok hazánk legmagasabb szabad esésű vízesését, vagy a függőkertet, melyet két oldalról a Szinva és a Garadna határol, az aljáról kőhídon át Felsőhámor faluba sétálhattok.

Üljetek fel Magyarország első személyszállító erdei kisvasútjára, amivel romantikus erdei utazást tehettek alagutakon, hidakon át és az állomásépületben még kiállítás is van.

Mindenképpen látogassátok meg a környék legnagyobb cseppkőbarlangját, a Szent István-cseppkőbarlangot vagy a Szeleta-barlangot, ahol több százezer éves pattintott kőeszközöket találtak.

Nyáron remek közös program lehet a Hámori-tavon csónakázni, vagy vízibiciklizni.

A Molnár-sziklához igazi szerelmi történet is fűződik. A Hámori-völgy oldalában lévő sziklához, amelynek tetején fakereszt áll, két különböző legenda is fűződik. Az egyik szerint a szikla onnan kapta nevét, hogy innen ugrott le a szegény molnárlegény és a gazdag molnár lánya, akik nem lehettek egymáséi. Egy kevésbé ismert, de Jókai által megörökített legenda szerint egy idős molnár ugrott le a szikláról, amikor megtudta, hogy fiatal felesége megcsalja.

Lillafured_Fuggokert+Palotaszallo_CzakoGabi

Fotó: Czakó Gabi

Lillafured_KlabenAttila

Fotó: Klaben Attila

Lillafured_Vizeses_Nagyne Zsoka

Fotó: Nagyné Zsóka

Szalajka-völgy

A sebes patakok és a kirándulások szerelmeseinek

A Szalajka-völgy a Bükk hegység egyik legszebb része, Szilvásváradon végződik. A környékre érdemes ellátogatni, túrázni, de ha szeretitek a pisztrángot, akkor a különleges halnevelde miatt is tegyetek itt egy sétát.

A Szalajka-patakban már hosszú ideje vadon él a sebes pisztráng, aminek szaporítása érdekében a patak medrét több helyen visszaduzzasztották, mesterséges neveldéket alakítottak ki. A völgyben mintegy 100 éve tenyésztik a pisztrángokat.

A völgyben erdei vasút közlekedik, érdemes felkapaszkodni rá. A Szalajka-patak látványnak csodás, de belegázolni nem igazán ajánlatos, hiszen meglehetősen hideg.

Ha párotok is bírja a hegymászást, akkor készítsetek egy nagy adag szendvicset és irány a környék sok-sok kirándulóhelye, Istállós-kő, Tar-kő, vagy a Virágos-sár nevű részen található, a Bükki Nemzeti Park egyik nevezetessége, az őserdő.

A völgy leghíresebb és legromantikusabb helye a Fátyol-vízesés. Hazánk egyik kiemelkedő természeti szépsége 17 m hosszú mésztufagáton 18 teraszon zúdul le. Nevét egyesek szerint a vízpermet jellegzetes, fehér fátyláról, mások szerint a fehér, csipkéhez hasonlóan mintás mésztufáról kapta.

SzalajkaVolgy_wiki2

SzalajkaVolgy_wiki3

Tata

A élővizek és a vadludak városa

A kisváros rengeteg romantikázásra ad lehetőséget. Híres tava az Öreg-tó, melynek partján áll a jellegzetes, romantikus Tatai vár. Érdemes betérni és a kiállításait megnézni. Ha sétálni szeretnétek, akkor itt pár órát érdemes andalogni.

A vár, az Esterházy-kastély, a régi malmok, a gondozott parkok, a városi gimnázium épülete öleli körbe a tavat, ahol hattyúk, és vadmadarak élnek. A tavon kis hajóval is utazhattok, vagy csónakázhattok.

Nem messze innen magasodik a Kálvári-domb egy kilátótoronnyal és geológiai parkkal. Nyári estéken kiváló hely csillagok számlálásához.

Ha elvarázsolt kertbe vágytok, akkor irány az Angolkert, ahol a Cseke-tó partján műromok között ábrándozhattok.

Nyáron a Fényes-fürdőt próbáljátok ki, Tata egyik nevezetessége a forrásokból kialakult strand. Ma már ugyan csak a medencékben pancsolhattok, de a források csodás látványt nyújtanak a tavirózsákkal. No meg persze az egész strand hangulata is utánozhatatlan, retrós.

Tata_AcsAndrea

Fotó: Ács Andrea

Tata2

Tata3

Gödöllő

A történelem és a parkok szerelmeseinek

Gödöllő legismertebb nevezetességei a Grassalkovich-kastély és a Szent István Egyetem. A részben már felújított kastély minden szerelmes párnak ajánlható. Leghíresebb lakója Sissi volt, számos emlék őrzi ma is itteni életének történetét. Ha itt jártok, látogassátok meg a műzeumot mindenképpen.

A kastély 1848-as szabadságharc idején a Windisch-Grätz szálláshelye volt, majd az isaszegi csata után Kossuth Lajos főhadiszállása lett. Kossuth itt fogalmazta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot. A kiegyezés után a magyar állam visszavásárolta az uradalmat a tulajdonos belga banktól, és koronázási ajándékként állandó használatra felajánlották I. Ferenc József és Erzsébet királyné részére. A kastély a királyi család egyik kedvenc nyaralóhelyévé vált, több nyarat is itt töltöttek el, Erzsébet királynénak pedig állítólag a kedvenc nyaralóhelye volt.

A kastély parkja csábít a sétára. Árnyas fasorok, kerti pavilon, virágpompa és a park szélében egy üvegház is található. Télen a virágok helyébe karácsonyi díszek költöznek, nagyon kedves és hangulatos hely, látogassatok el ide is.

Erzsébet királyné halálát követően az országban több mint száz ligetet létesítettek. A gödöllői Erzsébet-park az elsők között létesült, 1898 novemberében. A fasorokkal övezett sétány végén 1901. május 19-én leplezték le az Erzsébet-szobrot.

A városka fő tere is megér pár percet, a helyi cukrászda messze földön híres, érdemes beülni egy sütire a pároddal.

godollo_Soptei1

godollo_Soptei2

Fotók: Söptei Zsuzsanna

godollo_ZsenyeiLaszlo

Fotó: Zsenyei László

Vácrátót

A virágok, fák és a romantikus sétányok szerelmeseinek

Vácrátót hatalmas, nemzetközi hírű botanikus kert. Az országban itt található meg a legnagyobb növényrendszertani gyűjtemény, amelyben az üvegházban és a sziklakertben látható egzotikus növényeken kívül megcsodálhatjátok a kert kiemelkedően gazdag fa- és cserjegyűjteményét, valamint a Biblia növényeit bemutató kert-kompozíciót is.

A kertben órákig sétálhattok, vagy a padon üldögélve gyönyörködhettek a kis tavacskában. A sétányokon érdemes elolvasni a táblákat is, mert rengeteg egzotikus, különleges növényt láthattok.

Jó időben csomagoljatok össze előre egy piknik-kosarat, nem fogjátok megbánni. Ugyanis a parkban van egy remek szabadtéri étkező is, ahol a klasszikus fapadokon elfogyaszthatjátok a magatokkal hozott ebédet.

vacratot

vacratot2

vacratot4

Fotók: wikipedia

Tura

A romos várak szerelmeseinek

A város Budapesttől nem messze, a Galga völgyében fekszik. A település leghíresebb nevezetessége a Schossberger-kastély, amely egy tíz hektáros park közepén áll. Ha ide indultok, akkor érdemes túrafelszerelést felvenni, mert bár lenyűgöző az épület, de elhanyagolt, romos.

A megrendelő kívánságára, festői hatásra törekedve az építész franciás neoreneszánsz stílusban tervezte meg a kastélyt. Az enteriőr egyesek szerint az Ybl Miklós által tervezett budapesti Operaházbelső terének kísérletéül szolgált. Bukovics a kastélyban alkalmazta a kor technikai vívmányait. A kastélyban van vízvezetékrendszer, angol vécé, központi fűtés, villanyáram, étellift és a falak között 30 cm légrés szolgál szigetelésül. A napfény pedig tükörrel bélelt aknákon jut a kastély mélyébe, a fény a tetőablakokon jut a tükrös csőbe, onnan pedig az előcsarnok feletti üvegtetőre esik. Nyolc ilyen tükörakna borítja be a fénnyel a fenti teret.

A kastély szolgált a 2008-as Holdhercegnő (The Secret of Moonacre) című film egyik jellegzetes helyszíneként, mint a "Merryweather" kastély.

Tura_HajdoVali

Tura_HajdoVali6

Fotók: Hajdó Valéria

Hévíz

A fürdés és a tavirózsák szerelmeseinek

Hévíz a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó, Magyarország második legnépszerűbb települése.

Ha szeretnéd kedvesedet elvarázsolni egy különleges hellyel, akkor irány Hévíz és a tó. Itt egész évben a szabadban úszkálhattok, nyáron csodás tavirózsák társaságában, télen pedig gőzpárába burkolózva, sejtelmesen.

Különlegességét növeli még az a páratlan természeti látvány, ami fogad benneteket: a park közepén elhelyezkedő csillogó víz, a vízfelszínt borító páraréteg és az indiai vörös tündérrózsa hosszúvirágú alfaja, amely az egész tóban mindenhol fellelhető. A kis virágú fehér a hévízi és keszthelyi meleg vizekben a tündérrózsák egyetlen bizonyosan őshonos alakja. A tavat lombhullató mocsárciprus fasorok veszik körül, még fokozva a hely hangulatát.

A fürdőhely története már a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-tó gyógyító hatását már a rómaiak is ismerték. A fürdő létrehozásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics (I.) Györgynek köszönhető, aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet.

A településen érdemes egy sétát is tenni, a parkok, a szoborpark, a régi villák, a romkert érdekes látnivalókkal szolgál.

Heviz_KosedyIldiko

heviz_ildi

Fotók: Kövesdy Ildikó

Ha te is végiglátogatnád ezeket a helyeket, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


UTAZZ
Ágyúcsövek szemeznek az átutazókkal egy Veszprém vármegyei faluban
Nem sok helyen lehet testközelből szemügyre venni a legendás, több mint 40 évig gyártott MiG–21-es vadászrepülőgép-típus egy példányát, de a magyargencsi hadiparkban igen – egy letűnt kor több más klasszikus harcászati masinája mellett.

Link másolása

Húsz darab, főként a második világháború utántól egészen az ezredfordulóig használt harci gép van kiállítva a magyargencsi Széll-kastély udvarán. Némelyik a Veszprém vármegyei kis falun átvezető útról is jól látható, persze a tankok és légvédelmi lövegek impozáns mérete miatt nehéz is lenne rejtegetni ezeket.

Márpedig rejtegetésről szó sincs, sőt,

a cél a közelmúltban a magyar hadseregnél használt tüzérségi és légvédelmi harci eszközök egy meghatározó részének bemutatása az érdeklődők számára.

Ezért kötött együttműködést a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Múzeuma a magyargencsi önkormányzattal a hadipark létrehozására a mintegy 600 fős településen – tudtuk meg Boros Tamás polgármestertől. Mint mondta, a Széll-kastély udvarán kialakított nem mindennapi kiállítás 2009 nyarán nyílt meg, nyáron és ősszel különösen népszerű. Rendszeresen érkeznek iskoláscsoportok a helyszínre, de a hadipark természetesen bárki által megtekinthető.

Néznivaló pedig bőven akad. Egyrészt

nem találkozni minden sarkon 50-60 éves harci gépekkel, például páncéltörő és légvédelmi ágyúkkal, tankokkal, katonai teherautókkal,

másrészt még az itt kiállított darabok között is vannak igazán különlegesek. Ilyen a T–55A harckocsi, a 2SZ3 Akácija önjáró tarack és a MiG–21bisz vadászrepülőgép.

A szovjet fejlesztésű T–55-ös tank (elődjével, a T–54-essel együtt) máig a legnagyobb példányszámban gyártott harckocsi, közel 100 ezer darab készült belőle. A T–55A modellt fejlett nukleáris védelemmel és erős páncélzattal építették, könnyen kezelhetőnek és mozgékonynak számított.

T–55A harckocsi

A T–54-est 1947-ben kezdték gyártani, a végső továbbfejlesztésének számító T–55A-ból az utolsó darab 1962-ben gördült le a gyártósorról. Érdekesség, hogy a T–54-est harci körülmények között az 1956-os magyar forradalom vérbe fojtása során próbálták ki először, ahol kiderült, hogy a Molotov-koktélra igencsak érzékeny. Számos, a Szovjetunióval szövetséges országban, így Magyarországon is nagyszámú állományt alakítottak ki belőle, és a hidegháború idejének legtöbb regionális konfliktusában bevetették. Hazánkban a rendszerváltás után vonták ki a forgalomból a külsőre szinte teljesen megegyező T–54-eseket és T–55-ösöket.

A 2SZ3 Akácija nevű, szovjet gyártmányú önjáró tarackból mindössze tizennyolc darab állt szolgálatban a magyar honvédségnél.

2SZ3 Akácija önjáró tarack

Ezt a páncélozott harci eszközt 1971-ben rendszeresítették a szovjet haderőnél, elsősorban a harckocsik távolról való tűztámogatására fejlesztették ki. Teljes körű atom-, biológiai és vegyi védelemmel rendelkezett, miközben harcászati atomlőszer kilövésére is alkalmas volt. A 2SZ3 Akacija népszerű fegyvernek számított, több országba is exportálták, a Magyar Néphadseregben az 1980-as évek elején állították hadrendbe. Magyarországon 1993-ban vonták ki a szolgálatból ezeket a 152 milliméteres önjáró lövegeket.

Az ugyancsak szovjet fejlesztésű MiG–21-es vadászrepülőgépet 1959-től 2002-től gyártották. A típus sok módosításon, fejlesztésen ment keresztül, mialatt kora egyik legendás, a Varsói Szerződés tagállamainak elsődleges vadászrepülőgépévé fejlődött.

A 4025-ös oldalszámú MiG–21bisz

A katonai repülés egyik meghatározó mérföldkövének számító MiG–21-es 1961-ben jelent meg Magyarországon, összesen 261 darab érkezett a Szovjetunióból, és 2000 nyarán történt kivonásukig szolgálták a magyar légtér védelmét. A MiG–21-es a legnagyobb darabszámban gyártott gázturbinás sugárhajtóműves vadászrepülőgép a repülés történetében. Magyargencsen a 4025-ös oldalszámú MiG–21bisz van kiállítva. A típus bisz-változatai átalakíthatók voltak nukleáris atombombázó feladatkör betöltésére.

Páncéltörő ágyúk
Katonai teherautók

A magyargencsi hadiparkban kiállított gépek hatástalanítottak, mindenben megfelelnek a vonatkozó törvényi előírásoknak, egy részük pedig belülről is szemügyre vehető. Boros Tamás elmondása szerint állapotukat évente ellenőrzik a Hadtörténeti Múzeuma illetékesei.

ZSZU–57–2 önjáró légvédelmi gépágyú

A Széll-kastély belső tereiben egyébként egy, az 1848–49-es szabadságharchoz, a huszárokhoz, továbbá az első és a második világháborúhoz kapcsolódó tárlatot, valamint egy helytörténeti kiállítást is kialakítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
Biztosra ment: háromezer évre lízingelt egy házat, 4652-ben jár le a szerződése
Walter Kendal nem bízta a véletlenre családja jövőjét: 1652-ben három évezredre szóló szerződést kötött Cornwallben. A helyen, ahol az ingatlanpiac néhányszáz éve beállt, eladó házat nemigen találni.

Link másolása

A cornwalli hercegség Anglia egyik legkülönlegesebb területe, nem csak azért, mert ide kötődik Arthur király legendája és itt játszódik Trisztán és Izolda romantikusan szomorú sztorija, de a terület viszonylagos elmaradottságának köszönhetően szinte háborítatlan itt a múlt. Nem zavarta meg az elmúlt évszázadok máshol nagy átalakításokat létrehozó építési mániája, nem égette tűzvész, és az utolsó néhány száz évben tapasztalt pénzhiány következtében az itt élők inkább őseik házában húzták meg magukat ahelyett, hogy új, nagy épületekkel szórták volna tele a vidéket. A kétoldalt kőkerítések közé szorított utak lovakra és nem hatalmas terepjárókra vannak méretezve, nem csoda, ha a gyakorlatlan sofőr még akkor is halálra rémül a szembe száguldó helyiektől, ha Angliában tanult vezetni.

Ha itt valaki bérelni szeretne egy lakást, ne lepődjön meg, amikor az ingatlanügynök olyan épületbe tessékeli be, ahol egy 178 centis ember feje már koppan az ajtófélfában, ahol a plafont kényelmesen eléri kézzel, és ahol a keskeny lépcsők miatt azt mutatják meg először, hogy melyik deszkákat kell kiemelni a mennyezeti részen, ha ágyat akar feljuttatni valahogy az emeletre.

Mellesleg azt is elárulják, hogy a halottakat is ott engedték le, ha az élet úgy hozta.

Tessék csak borzongani.

Egy régi földvár helyére építették, az egész vidéket védte

Az ősi települések sorában előkelő helyet foglal el Lostwithiel, a hercegség első fővárosa, még abból az időből, amikor nem is hercegség, hanem egyenesen királyság volt ez a terület. A városka szélén a régi vár romja áll, valamikor az 1200-as években épült, egy még sokkal régebbi kör alakú erődítmény, földvár helyére. Innen kényelmes sétával érkezik az ember a településre, aminek ősi magjában nem nagyon találni 400 évnél fiatalabb épületet, de régebbit rengeteget.

Az egyik legszebb az egykori hercegi palota, melyet 1272-ben kezdtek építeni, és 20 évvel később fejezték be. Az eredeti épületben helyet kapott a kincstár, a törvényszék, az adók beszedéséért felelős hivatal, és Cornwall parlamentje, mely a Nagyteremben ülésezett.

Ennek a parlamentnek a XIII. században akkora hatalma volt, hogy felülbírálhatta (és valószínűleg még mindig felülbírálhatná) a Westminsterben hozott törvényeket.

Ha újra összeülne.

Károly nyaralóházai szépen eltartják a családot. Ebben a házban maga a király is megszáll időnként

Az épületet Károly király még hercegként hozatta rendbe a helyi nyaralóházai bevételéből. De nem ez a ház a legizgalmasabb látnivaló ebben a csendes, és a múltat nagy szeretettel őrző kisvárosban. Van valami, ami sokkal kevésbé nagyszabású, de mégis inkább megragadja a fantáziánkat. Talán mert olyan kevés információ áll csak rendelkezésünkre róla.

A helyesírás változott ugyan az elmúlt 371 év alatt, de a lényeg változatlan

Nem messze a North Street és a Queen Street kereszteződésétől áll egy ház, amelynek sarkába egy gránitkő épült be, körbeölelve a kétszintes épület egyik csücskét. Rajta gránitba vésve ez a felirat:

„Walter Kendal Lostwithiell-ből volt e ház alapítója 1658-ban. Háromezer évre szóló lízing szerződése van, amely 1652. szeptember 29-én kezdődött.”

Első pillantásra az ember csak dörzsöli a szemét, én is azt tettem. Itt valamit rosszul láttam, elnéztem,

hiszen 3000 évre lízingelni valamit, amikor a Brit Birodalom még Hongkongot is csak 99 évre…

De nem, a táblán valóban 3000 év áll. Micsoda előrelátás, micsoda magabiztosan nagyszabású tervek! Vajon mit gondolt Walter, mi fog történni 4652-ben, amikor a bérleti szerződése lejár? Ahogy a törvény engedi, megvásárolja Francis Bullertől, aki bérbe adta neki? Aligha, hacsak nem időutazó volt. Erre egyébként még esély is van, mert a férfi azonosítása nem egyszerű.

Maga a ház egy 3 szobás, átjárós alaprajzú épület volt, a North Street felé néző nappali frontot a XIX. század közepén üzletté alakították át, a lakás bejárata a másik irányból maradt meg.

Angliában nem ritka az olyan ház, aminek a telke nem a ház építőjéé, hanem megmarad az eredeti tulajdonos birtokában.

Általában 99, néha 125 évre adják lízingbe, és annál többet ér az épület, minél több idő van még hátra a bérleti szerződésből. De senkinek nem ajánlják, hogy ez az idő 80 év alá essen, mert akkor rohamosan veszít értékéből az ingatlan.

Walter Kendal háza ebből a szempontból kiváló befektetés, az ő lízingjéből még most is 2629 év van hátra!

De ki volt ez a figura, aki nemcsak hogy leszerződött a háza területére 3000 évre a környék egyik legbefolyásosabb parlamenti képviselőjével, de annyira biztos akart lenni a dolgában, hogy mindezt kőbe is vésette? Ki volt Walter Kendal?

Gránitszilárdságú adósságlevél

Az első információk azonnal képbe teszik az embert,

Walter, úgy tűnik, egy lenyűgözően jómódú család tagja volt a kisvárosban.

Ősei II. Richárd uralkodása óta képviselték a várost, a Kendal család tagjai az évszázadok során számos alkalommal a plébánosi tisztséget is betöltötték.

A család 1601-ben építette a Pelyn-házat a város közelében, és a mai napig ott élnek.

Walter rokonai szintén parlamenti képviselők, a királypárti hadsereg hősei és a legnagyobb kikötők urai voltak. De nem Walter, aki a sokadik ezen a néven. Egyes források szerint a városban lakó Thomas Kendal idősebb testvére lehetett, aki 1642 és 1687 között hét cikluson át volt polgármester.

A férfi Thomas Kendal és Elizabeth Arscott gyermekeként született 1608-ban, nyolc gyerekük közül ő volt a legidősebb. A Szent Bertalan-templom falán található emléktáblán mindannyian szerepelnek, ott imádkozva a domborművön. Feltételezhetjük, hogy a mi Walterünk az, aki térdre borul, közvetlenül a jóval nagyobb apja mögött. Walter 1642-ben vette feleségül Margaret Symont, és három gyerekük született, Richard, Walter és Elizabeth. Sajnos annak semmi nyoma, hogy pontosan mivel is kereste a pénzt élete során, bár

amikor a St Winnow-i templomban feleségül vette Margaretet, a vőlegény foglalkozása rubrikába az ‘úriember’ (gentleman) szó került.

És ahhoz, hogy valaki úriember legyen, remek kiindulásnak számít, ha befolyásos, nem frissen meggazdagodott család sarja.

De miért ilyen hosszú időre vette bérbe a területet? A bérbeadó maga sem volt ágrólszakadt, és amije volt, attól nem akart megválni (kivéve, amikor hazaárulással vádolták és elkobozták minden vagyonát, de az 10 évvel később történt). A kérdéses időben a környék tengerparti városai a kereskedelem vezető brit kikötői voltak. A hatalmas bevételek nyomán fellendültek az ingatlanbefektetések.

A 3000 éves bérleti díjról szóló kő is azt mutatja, hogy a Kendalok jelentős bevételeiket városi ingatlanokba fektettek be.

A Lostwithielről fennmaradt birtoklevelek sora szerint a XVII. században igen aktív volt az ingatlanpiac.

Lostwithiel, az ősi főváros

A település kis méretéhez és Cornwallhoz képest is figyelemre méltóan jómódú volt, rendesen kitömve jó minőségű földekkel. A dicső múlt valahogy most is érzékelhető a kisvárosban, ahol megállt az idő, mégis vonzza a művészeket, kreatív embereket. A gyerekek komolyzenét és balettet tanulnak a helyi iskolában, a nagy ünnepeket középkori mutatványokkal dobják fel, és a koronázásra is úgy készültek, hogy a 800 éves normann híd melletti folyóparton egész hétvégén tartott a buli.

Utána pedig ki-ki hazament a maga öreg épületébe, kicsit összehúzta magát, hogy beférjen az ajtón, kiszellőztette a régi házak szagát, és közben nagyon büszke arra, hogy ahol él, ott élt már a dédapja is.

És nem, a házak nem eladók. Az ingatlanpiac néhányszáz éve már beállt. Itt, ahol mindenki ismer mindenkit, hamar kiszúrják az idegent. Legyen hátra bárhány év a lízingből, az épület nem tud olyan keveset érni, hogy eladják neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Vannak helyek, amik fölött soha nem fogsz átrepülni, mert messze elkerülik a repülők
A repülésmentes zónák kialakulása mögött környezetvédelmi, biztonsági, de akár hiedelmi okok is lehetnek. Ezért nem szállnak át a repülők a Machu Picchu, a Bermuda-háromszög, és számos más hely fölött.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 02.


Link másolása

Medina és Mekka

A szaúd-arábiai Mekkában és Medinában van az iszlám vallás néhány legfontosabb, szentnek tartott helye. Minden évben több millióan zarándokolnak el Mekkába, ami hitük szerint Mohamed próféta születési helye. Nem mindenki léphet be azonban a szent városba, kizárólag az iszlám követői. Az emberek mellett a város légterét érintő repülőket is hasonlóan korlátozzák, és az idegeneket onnan is távol tartják.

Emellett repülésmentes zóna a mekkai nagymecset és a medinai próféta mecset, és ez már muszlimokra és nem muszlimokra egyaránt vonatkozik. Kivételt képeznek a tilalom alól a helikopterek, amelyeket olykor biztonsági vagy híradási célból engednek be ezekbe a légterekbe.

Machu Picchu Fotó: Pixabay

Machu Picchu

A perui Machu Picchu (vagyis „öreg csúcs”), a 15-16. százai inka romváros rajta van az UNESCO világörökségi listáján, egyben a világ „új” hét csodájának egyike is. Itt a repülésmentes zónát az alacsonyan szálló turistahelikopterek miatt vezették be, mert azok a környezetvédők szerint károsítják a terület ősi állat- és növényvilágát. Sem helikopterek, sem repülők nem szállhatnak át a területen, hogy a perui történelmi szentély épségben megmaradhasson az eljövendő generációk számára.

Bermuda-háromszög

Az elmúlt mintegy száz évben bekövetkezett bizarr és megmagyarázhatatlan eltűnések miatt a Föld egyik legtitokzatosabb helye az Atlanti-óceán déli részén lévő Bermuda-háromszög. A rejtély 1945-ben indult, amikor az amerikai légierő 27 embere tűnt el zavarba ejtő körülmények között. Egy délután négy torpedóbombázó szállt fel Floridában gyakorlórepülésre, de soha nem tértek vissza. A rádiójelekből ítélve megpróbáltak visszafordulni, de az óceán felett eltűntek. Két mentőrepülőt indítottak a felkutatásukra, de az egyik ugyancsak nyomtalanul eltűnt.

Azóta is számos legenda kering a háromszög természetfeletti és talányos mivoltáról. Hivatalosan nem tiltott repülési zóna, de a legtöbben azért messze elkerülik. Észszerűbb magyarázatok szerint a háromszögben uralkodó extrém időjárás okolhatja az eltűnéseket, amelyek így már egyáltalán nem mondhatók titokzatosnak.

Disneyland Fotó: Pixabay

Disneyland és Disney World

A 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások óta Disneyland és Disney World is felkerült a hivatalos repülésmentes övezetek listájára. A tilalmi övezet a parkok 5 kilométeres körzetére, mintegy 900 méteres magasságig érvényes, és egyaránt vonatkozik ember által vezetett repülőalkalmatosságokra és drónokra. A kaliforniai Disneylandet és a floridai Disney Worldöt évente milliók keresik fel.

Washington DC

A Fehér Ház, az amerikai kongresszus épületei, valamint számos más kormányzati szerv található itt, ezért nem csoda, hogy ez a világ egyik legszigorúbban korlátozott légtere. Egy 25 és egy 50 kilométeres sugarú kört jelöltek ki, amelyek központja a Ronald Reaganről elnevezett repülőtér. A kisebb körben a drónok használata sem engedélyezett, a reptérre érkező kereskedelmi gépek átrepülhetnek rajta, más azonban csak kivételes esetben. A Fehér Ház fölött viszont kizárólag az amerikai elnök, esetleg a hivatalosan hozzá érkezők haladhatnak át.

Vulkánok

Hihetetlenül hangzik, de a Smithsonian Intézet szerint bármely adott pillanatban legalább tíz vulkán van működésben a világon.

Nem kell túlmagyarázni, miért szörnyű ötlet egy működésben lévő tűzhányó felett átrepülni. Az pedig, hogy mikor lép működésbe egy vulkán, többnyire kiszálíthatatlan, ezért jobb félni, mint megijedni.

(Forrás: Grunge, Smithsonian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Fotók: virágban, aranyban, harsogó zöldben pompázik a nógrádi táj
Egy kiadós séta a természetben csodákra képes.
Fotók: Harmath Bea - szmo.hu
2023. május 19.


Link másolása

Miért érdemes a vidéket járni? A nyugalomért, a természet csendjéért, az illatokért, no és persze a színekért. Májusban pedig különösen igaz ez, hiszen minden növény a legszebb arcát mutatja. Élénkek, szépek, hívogatóak... Tartsatok velünk most a nógrádi vidék romantikus tájára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk