TUDOMÁNY

Visszatérünk a Holdra, most már biztos, indul az Artemis-program

Bár a küldetést péntekre halasztották, érdemes megismerkedni a programmal egy kicsit. A szeptember másodikán Orion űrhajó még csak megkerüli a Holdat, egyelőre személyzet nélkül, azonban hamarosan leszáll az első nő és az első színesbőrű asztronauta is. Mindezt nemzetközi együttműködéssel. De ki Helga és Zohar?

Link másolása

A bolygón élő emberek több mint fele még sosem láthatott élő adásban embert sétálni a Holdon. Bizony, bár odamentünk, és hat alkalommal le is szálltunk, a legutóbbi ilyen küldetésnek is decemberben ünnepeljük az ötvenedik évfordulóját. Az első ember, aki kilépett a Hold felszínére, már nem is él, ahogy kortársai jelentős része sem. Az Apolló-program már a történelem része. Könyvek, filmek születtek róla, jók, rosszak. Helyet kapott az emberiség nagy közös mitológiájában, s persze ennek részei az örök szkeptikusok, akik hol a vírusokat, hol a Föld gömb alakját, hol meg a technika történetének legnagyobb eseményét tagadják, az emberes holdutazást.

Az első vállalkozás, az Apollo bizony koraszülött volt, sok tekintetben. A hatalmas technológiai diadal mellett, mai szemmel nézve a korabeli eszközöket sokszor jut eszünkbe, hogy vakmerőek voltak, akik az akkori szerkezetekkel elmerészkedtek a Holdig és vissza.

A hidegháború sajátos terméke volt az Apollo-program. Kennedy akkor jelölte ki az amerikai űrkutatás céljaként a Holdat, amikor még egyetlen egyszer sem kerülte meg amerikai űrhajós a Földet sem. Pár perces űrugrás, ez volt minden tapasztalatuk. De az évtized vége előtt eljutottak a Holdra, amit a hidegháború nélkül akkor még nem tettek volna meg. De győzni kellett, és ők győztek.

Óriási tudományos eredménye volt mégis a programnak.

Tisztázta a Hold keletkezésének eredetét, a kőzetminták segítségével. Megállapították ugyanis, hogy a Hold anyaga szinte megegyezik a Földével, így az az elmélet nyert igazolást, miszerint a Hold és a Föld egykoron egyazon égitest voltak.

Amit most már minden művelt iskolás tud, miszerint a korai Föld egy vele azonos pályán haladó Mars-méretű bolygóval ütközött, s ennek a kozmikus karambolnak a mellékterméke a Hold, azt annak a tizenkét asztronautának köszönhetjük, akik a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a Holdon dolgoztak.

Azt is tudjuk most már, hogy a Hold távolodik tőlünk. Nem gyorsan, csupán kb. három centimétert évente.

Azt, hogy centiméter pontossággal meg tudjuk mérni az égitest távolságát azok a lézertükrök teszik lehetővé, melyeket a Hold felszínére telepítettek.

Csillagászok százai célozzák meg ezeket a tükröket minden évben.

Miért kell visszamennünk a Holdra?

Az, hogy visszatérünk a Holdra, sosem volt kérdés. A sok ok közül a kettő legfontosabb: a Hold önmagában is kiváló nyersanyagforrás, továbbá kaput jelenthet elsősorban a Mars felé. Vegyük sorra. Miért kell nekünk a Holdon nyersanyagokat bányászni? Elsősorban a második ok miatt, tehát, hogy a további missziókhoz szükséges anyagszükséglet minél nagyobb részét helyben teremtsük elő. Ez sokkal olcsóbbá teszi az űrkutatást, hiszen nem kell mindent a Föld hatszoros gravitációs teréből kijuttatni.

Amit elsősorban keresünk most, az nem más, mint a vízjég. Az abból kinyerhető hidrogént a rakéták üzemanyagaként tudjuk majd felhasználni.

De további ásványok kitermelését is remélhetjük a továbbiakban.

Az, hogy miért megyünk tovább a Marsra, az már egy sokkal nagyobb léptékű tervnek a része. Nemcsak Elon Musk fejében fordult meg az, hogy az emberiségnek más bolygókon is meg kell vetnie a lábát és állandó, lakott településeket kell létrehoznia. Stephen Hawkingról igazán nem mondhatjuk, hogy egy fantaszta üzletember lett volna, amivel esetleg Muskot illetik időnként. Nos, Hawking többször és határozottan kiállt amellett, hogy minél hamarabb le kell telepednünk a Marson. És nem azért, mert nem férünk el a Földön. Hanem azért, mert például azt tudjuk, hogy a Föld rendszeresen ismétlődő kihalási eseményi közül néhányat bizonyíthatóan aszteroidabecsapódás okozott. Nem nehéz belátni, hogy amennyiben az emberiség több bolygón létezik, sokkal kisebb az esély arra, hogy kihaljon egy kozmikus katasztrófa következményeként. Michael D. Griffin volt NASA-adminisztrátor szavaival élve:

„A cél nem csak a tudományos kutatás.... hanem az is, hogy az emberi élőhelyek tartományát kiterjesszük a Földről a Naprendszerre, ahogy haladunk előre. Hosszú távon egy egybolygós faj nem fog túlélni. Ha mi, emberek több százezer vagy millió évig akarunk túlélni, akkor végül más bolygókat kell benépesítenünk, kolonizálnunk kell a Naprendszert és egy nap túllépni.”

Mindebből következik az is, hogy nem elég néhány pár napos expedíciót tenni, hanem folyamatos jelenlétet, a későbbiekben nyilván kutató és ipari bázist kell létrehozni kísérőbolygónkon.

De most nézzük meg, mi is ez az Artemis-program?

A fenti célokat figyelembe véve indult el az új holdprogram tervezése. 2004 és 2009 között futott a Constellation program, amelyben szerepelt egy új űrhajó és egy új holdkomp építése, továbbá megfelelő rakéták megépítése is. Az űrhajót Orionnak, a holdkompot Altairnak nevezték el. A programot végül is törölték, illetve az Orion űrhajó fejlesztését folytatták, amit aztán a 2019-ben induló Artemis programba illesztettek. Természetesen, az Apollo-programmal ellentétben ne úgy képzeljük el, hogy 2019-ig nem történt semmi, és hirtelen, három év alatt eljutottunk az első indításig. Egyes elemek tervezése, koncepciójának kidolgozása az tízes évek folyamán folyamatosan történt.

Na de miért Artemis? Az ókori görög mitológiában Artemis a Hold istennője volt, Apollón ikertestvére. Mivel a program a fél évszázaddal korábbi Apollo program nyomdokain halad, és az első női, továbbá az első színesbőrű asztronautát juttatja majd el a Hold felszínére, így érthető a névválasztás.

Az első misszió során igazából két fő elemét láthatjuk a programnak: ez az SLS (Space Launch System) indító rakéta, illetve a korábban említett Orion űrhajó.

A holdraszálláshoz szükség lesz a SpaceX által fejlesztett HLS (Human Landing System) rendszerre, ami magában foglal több Starship űrhajót is. Ezek közül egy, amit a személyzet is használ és több tankoló teherűrhajót, melyek alacsony Föld körüli pályát megtankolják a Holdra szálló egységet. A későbbiekben kiépül a Hold körül egy moduláris űrállomás, ami az egyszerű Gateway (átjáró) nevet kapta, továbbá többféle teherszállító automatikus űrhajó és terveznek egy, a Hold felszínén mozgó járművet, melyben a személyzet akár két hétig is képes lesz élni és dolgozni.

Most azonban foglalkozzunk az Artemis-1-es küldetéssel.

Az SLS

Az Apollo űrhajókat Wernher von Braun Saturn V-ös rakétája juttatta hold irányú pályára, ami mind a mai napig a legnagyobb ember alkotta rakéta. A SLS bár kisebb, azonban a startnál nagyobb tolóerővel indul: a korábbi 33 000 kN tolóerővel szemben az SLS tolóereje közel 40 000 kN. Mindezek ellenére az SLS csupán 27 tonna hasznos terhet tud eljuttatni a Holdig, szemben az Apollo-korszak rakétájával, ami 50 tonnát volt képes.

Fotó: NASA/Joel Kowsky

Ha megnézzük a rakétát, feltűnő és jellegzetes lesz számunkra a két szilárd hajtóanyagú rakéta, nem véletlen a déjà vu érzés.

A rakéták ugyanazok, melyeket az egykori Space Shuttle indításkor láthattunk.

És itt nincs vége az egyezéseknek. A fő hajtómű, a négy darab RS-25 rakétahajtómű, pontosan ugyanolyan konfigurációban, mint egykor az űrrepülőgépeknél volt. És az a nagy narancssárga tartály is ismerős lehet, ugyanis az első fokozatot, bizony azt is az űrsikló programból vették át. Csupán úgy alakították át a konstrukciót, hogy további fokozatokat építettek rá, ezért nem olyan zömök, mint a Space Shuttle korszakban megszoktuk.

Az Orion űrhajó

Ellentétben a mostanában használt űrhajókkal (Szojuz, Space Shuttle, Sencsou, Dragon), az Orion mélyűri űrhajónak épül. Négyfős személyzetet tud kiszolgálni, maximum 21 napos időtartamban. Két fő része van, a kabin, ahol az asztronauták utaznak és dolgoznak, illetve a szervizmodul. Erről azért érdemesebb többet tudni, mert ezt

Európában gyártják, az Európai Űrügynökség és a NASA szerződése szerint.

A 15 tonnás ESM (European Service Module) felel az Orion űrhajó meghajtásáért, energiaellátásáért és hőszabályozásáért, valamint a személyzet számára elengedhetetlen oxigént és vizet is itt tárolják.

Foto: NASA/Kelly Sands

A meghajtásért egy AJ-10 főhajtómű végzi (ezt típust már az Apollo űrhajó szervizmodulján is használták, továbbá az űrrepülőgépek OMS rendszerében, illetve a Delta-II rakéta második fokozatán is) és persze 32 további kisebb hajtómű, amelyek a pozícionáláshoz és a finommanőverekhez szükségesek.

Személyzet nélkül – magyar közreműködéssel

Ahogy szó volt róla, az első repülés személyzet nélkül történik. A cél nyilvánvalóan a berendezések kipróbálása, tesztelése, hogy amikor emberek foglalják el helyüket az űrhajóban, bizonyosak lehessünk, hogy minden kifogástalanul működik majd. Ugyanennyire fontos az is, hogy biztos tudásuk legyen arról, milyen mechanikus és sugárzó hatások érhetik az asztronautákat. Így hát a kabinban két, a női test tulajdonságainak megfelelő bábu „utazik”, Helga és Zohar, melyek anyagsűsűségben is úgy lettek kialakítva, hogy tökéletesen megfeleljenek az emberi test paramétereinek. Ezekben a bábukban rengeteg szenzor van, melyek legsűrűbben a létfontosságú szervek körül helyezkednek el. A szenzorok többek között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpontjának (EK) fejlesztései is.

A magyar tudósok ugyanis meghívást kaptak ebbe a programba, ami nem is csoda, hiszen a magyar sugárzásmérő berendezések minden űrhajóban megtalálhatóak, és az ISS fedélzetén is a magyar PILLE műszerekkel mérik és értékelik ki a sugárzást.

(Ilyen berendezést először Farkas Bertalan vitt magával a Szojuz 36 fedélzetére.)

Foto: NASA/Frank Michaux

A program a MARE (MATROSHKA AstroRad Radiation Experiment) nevet kapta. És miért két bábu van? Azért, mert az egyiken egy izraeli fejlesztésű sugárvédelmi mellény lesz, a másik csak „sima” ruhát kap, így lehetőség nyílik a mellény tesztelésére is, kiderül, szükséges-e ilyen védőeszközt vinni a későbbi küldetések során.

Start augusztus 29-én

Az SLS, rajta az Orion űrhajóval, benne Helgával és Zoharral már az amerikai űrhivatal legendás 39B indítóállásán várja, hogy megkezdje 42 napos útját. A küldetés fejleményeiről itt is, folyamatosan beszámolunk.

Frissítés: A startot az augusztus 29-i, eredetileg tervezett időpontban technikai problémák miatt elhalasztották. A következő indítási ablak szombaton 19:17-től kezdődik.

Itt követheti nyomon a szombati (második) indítási kísérletet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Eddig ismeretlen, vérfagyasztó kinézetű cápára bukkantak
A képek alapján a kutatók is eltérő véleményen vannak arról, milyen cápafaj látható a képen.

Link másolása

Egy ausztrál horgász egy eddig sosem látott cápafaj példányára bukkanhatott. A nagy szemű, és rendkívül ijesztő, kiálló fehér szájú, illetve fogú cápát élettelenül húzták ki a tengerből az ausztrál partoknál – írja az Independent.

A sydney-i horgász, Trapman Bermagui értetlenül áll a fogás előtt. A fotó nagy port kavart az interneten és tömegek próbálták megállapítani, milyen fajtájú cápa lehet a képen.

Dean Grubbs, a Floridai Állami Egyetem Parti és Tengeri Laboratóriumának kutatási igazgatóhelyettese is megvizsgálta a képeket, aki szerint az állat latin neve Centroscymnus owstoni.

Grubbs elmondása szerint a mélytengeri kutatásai során elég sok ilyen állattal találkozott már a Mexikói-öbölben és a Bahamákon. Mint írta, általában 740 és 1160 méter közötti mélységben találhatók meg ezek az állatok a mostani, 650 méter mélységről érkező bejelentésekkel szemben.

A kutató szerint a hal az alvócápák családjába tartozik, ugyanabba a családba, mint a grönlandi cápa – ennél azonban sokkal kisebb.

Christopher Lowe, a Kaliforniai Állami Egyetem professzora viszont cáfolja a floridai kollégájának véleményét, szerinte inkább egy Búvárcápa (Kitefin shark) van a képen, amely az Ausztrália melletti vizekben ismert. Azt sem zárta ki, hogy a Dalatias lata, vagy egy másik, ismeretlen fajta látható a képen, mivel folyamatosan fedeznek fel újabb és újabb mélytengeri cápákat, amelyek igencsak hasonlítanak egymásra.

A Dalatias lata egyébként a mély vizeket kedveli, a tengerfenék közelében, akár 1800 méteres mélységben is megtalálhatók az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceánban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
Először sikerült farkast klónozni, egy kutya hordta ki a kölyköt
85 embrió közül egyedül egy kölyök látott napvilágot, amely egy elpusztult farkas génjeit hordozza.
Fotó: Pexels/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Megszületett a világ első klónozott sarkvidéki farkasa, amelyet egy beagle fajtájú kutya hordott ki - írja a LiveScience, ahol a kisfarkasról készült fotók is megtekinthetők.

A kínai Sinogene Biotechnology Company egy videóban mutatta be a világnak a Maya nevű klónozott nőstény farkaskölyköt. A videó 100 nappal Maya születése után jelent meg, a kölyök június 10-én jött világra egy pekingi laboratóriumban.

A Sinogene általában elpusztult háziállatok, például macskák, kutyák és lovak klónozására specializálódott magánügyfelek számára. A vállalatnál azonban most a veszélyeztetett fajok megőrzésével terveznek foglalkozni.

Mayát egy sarkvidéki farkastól gyűjtött DNS segítségével klónozták, amely fogságban halt meg Harbin Polarlandban, egy északkelet-kínai vadasparkban. Az eredeti Maya Kanadában született, majd 2006-ban Kínába szállították, és idős kora miatt pusztult el még 2021 elején.

Maya klónozása két év fáradozás és erőfeszítés után sikeresen befejeződött - mondta Mi Jidong, a Sinogene vezérigazgatója a cég sajtótájékoztatóján.

A kutatók eredetileg 137 sarkvidéki farkasembriót hoztak létre úgy, hogy az eredeti Maya bőrsejtjeit kutyából származó éretlen petesejtekkel fuzionálták a szomatikus sejtmag transzfer (SCNT) néven ismert eljárás segítségével. Az embriók közül 85-öt sikeresen átültettek hét beagle-be. Az átültetett embriók közül csak egy fejlődött ki teljesen a vemhesség alatt.

A kutatók azért beagle-t alkalmaztak, mert nem volt elegendő nőstény farkas. Szerencsére a kutyák elegendő DNS-en osztoznak a farkasokkal ahhoz, hogy a hibrid vemhesség létrjöhessen.

Maya jelenleg béranyjával él egy laboratóriumban a kelet-kínai Hszücsouban, ám a farkaskölyköt végül a Harbin Sarkvidékre szállítják, hogy más sarkvidéki farkasokkal éljen együtt. A park őrei azonban úgy vélik, hogy elszigetelt nevelése miatt lassan kell bemutatni a falka többi tagjának.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
A herpesz vírus az előrehaladott rákot is legyűrheti egy új kutatás szerint
Volt olyan páciens, akinek a rékbetegsége teljesen eltűnt, míg másoknál a daganatok kezdtek zsugorodni.

Link másolása

Az orovosok által használt új gyógyszer alapja a legyengített herpeszvírus egy fajtája volt, a herpes simplex, melyet úgy módosítottak, hogy elpusztítsa a daganatokat. Az emberken végzett kísérleteket követően a szakértők szerint bár nagyobb és hosszab tesztekre lesz szükség, azt már most leszűrték, hogy az injekció formájában beadott új gyógyszer több előrehaladott állapotban lévő rákos beteg esetében mentőövet jelenthet.

A kísérletben részt vevő 39 éves Krzysztof Wojkowskinál 2017-ben diagnosztizáltak nyálmirigyrákot. Az orvosai akkor azt mondták neki, hogy nem tudnak már mit tenni, mivel ritka és rosszindulatú daganatról van szó. A rövid ideig, öt héten keresztül, kéthetente beadott vírusinjekciót követően azonban teljesen felépült a féri, aki immár két éve tünetmentes.

A brit kutatók elmondták, a kezelésük során közvetlenül a daganatba adják az injekciót, ami így kétféleképpen támadja meg a rákot: a vírus behatol a rákos sejtekbe, amit szétrobbant, közben pedig aktiválja az immunrendszert.

Mintegy 40 beteget vetettek alá a kezelésnek a vizsgálat részeként, akik közül néhányan csak az RP2 nevű vírusinjekciót, míg mások egyéb rákgyógyszert – nivolumabot – is kaptak a vírus mellé.

A Párizsban rendezett orvosi konferencián bemutatott eredmények igen biztatónak mondhatók:

  • kilenc, csak RP2-t kapó beteg közül három, köztük Krzysztof daganata is csökkent,
  • a kombinált kezelésben részesült 30 alanyból hét szintén javulást mutatott,
  • míg a mellékhatások, mint például a fáradtság többnyire elenyésző volt.

Kevin Harrington professzor, a kutatás vezetője a BBC-nek elmondta, hogy a megfigyelt kezelési reakciók "igazán lenyűgözőek" voltak számos előrehaladott rák esetében, mint a nyelőcsőrák vagy a szemrák egy ritka típusa.

A kutatás azért is úttörőnek számít, mert

„a korai stádiumú klinikai vizsgálatok során ritkán látni ilyen jó válaszarányt, mivel elsődleges célja a vizsgálatoknak a kezelés biztonságának tesztelése, amit olyan előrehaladott daganatos betegek bevonásával tesznek, akiknél a jelenlegi kezelések már nem működnek”

– tette hozzá Harrington.

Nem ez az első eset, hogy a tudósok vírust használnak a rák elleni küzdelemben. Az NHS (Országos Egészségügyi Szolgálat) néhány éve jóváhagyta a szintén genetikailag módosított herpesz vírusból készített T-Vec nevű szert, ami az előrehaladott bőrrák kezelésében nyújt segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
Így még soha nem láthattuk a Neptunuszt – új képeket készített a James Webb űrteleszkóp a Naprendszer legtávolabbi bolygójáról
A legutóbbi részletes képeket még a Voyager-2 készítette a Neptunuszról 1989-ben. Most teljesen új arcát mutatta meg a bolygó.

Link másolása

Új fényben és rendkívüli részletességgel mutatta meg a Neptunuszt és halvány gyűrűit a James Webb űrteleszkóp - számolt be róla a Guardian.

Mint írták, 

legutóbb 1989-ben készült hasonló részletességű kép Naprendszerünk legtávolabbi bolygójának gyűrűiről,

amikor az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Voyager-2 űrszondája néhány órán át a jégóriás közelében tartózkodott.

A Hubble űrteleszkóp által készített képeken a Neptunusz a légkörében található metán miatt mélykék színben játszik. Ezzel szemben

a James Webb elsődleges képalkotója, a NIRCam infravörös szűrőjén át a bolygó szürkésfehér színben tündököl, jeges felhők is láthatók a felszínén.

Mark McCaughrean, az Európai Űrügynökség (ESA) illetékese elmondta, hogy a Neptunusz gyűrűi sokkal jobban visszaverik az infravörös sugárzást, így jobban kirajzolódnak a képeken.

A NASA közleménye szerint a képen "érdekes fényesség" látható a Neptunusz teteje körül.

A bolygó dőlésszöge és Nap körüli 164 éves keringési ideje miatt a csillagászoknak még nem sikerült alaposan megvizsgálni annak északi pólusát.

A James Webbnek a Neptunusz tizennégy ismert holdjából hetet sikerült lencsevégre kapnia, köztük a legnagyobbat, a Tritont. A Plútó törpebolygónál is nagyobb Triton a képeken fényesebb a Neptunusznál, mivel jég borítja, amely visszaveri a fényt.

Ez a hold szokatlan módon fordított pályán kering a bolygó körül, ezért a csillagászok szerint

a Triton a Naprendszer szélén található Kuiper-öv része lehetett, amely végül a Neptunusz gravitációs vonzásába került.

Az Európai Űrügynökséggel közösen indított teleszkópot az 1990-es évek közepe óta fejlesztik, végül decemberben juttatták fel az űrbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk