/tudomany/megjosolhatja-a-rak-es-az-alzheimer-kor-kialakulasat-a-mesterseges-intelligencia/
hirdetés

TUDOMÁNY

Megjósolhatja a rák és az Alzheimer-kór kialakulását a mesterséges intelligencia

A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint a gépi tanulással működő technológia radikális változást hozhat a neurodegeneratív betegségek és a rák kutatásában.

Link másolása

hirdetés

A Netflix és a Facebook által is használt algoritmust alkalmaznák arra, hogy megfejtsék többek között a rák és az Alzheimer-kór biológiai nyelvét, ezáltal hatékonyabban lehetne kezelni, megelőzni a megbetegedéseket, olvasható a Cambridge-i Egyetem oldalán.

A technológiától azt várják, hogy alkalmas legyen arra, hogy kijavítsa a "nyelvtani hibákat" a sejteken belül, amik a megbetegedést eredményezik.

A kutatást vezető professzor, Tuomas Knowles szerint a gépi tanulással működő technológia radikális változást hozhat a neurodegeneratív betegségek és a rák kutatásában.

"A cél, hogy a mesterséges intelligenciát olyan gyógyszerek kifejlesztésére használjuk, amik drasztikusan enyhítik a tüneteket, vagy akár meg is előzhetik a demencia kialakulását" – magyarázta.

A technológia gyakorlatilag ugyanazon az alapon működik, mint amikor a Facebook ismerősnek jelöléseket ajánl fel a számunkra, a Netflix olyan sorozatokat jelenít meg, amik érdekelhetnek minket, vagy a Siri válaszol a kérdéseinkre. Ezeket a személyes felhasználói szokásainkból és az úgynevezett big datából, a felhasználói szokásokat tömörítő óriási adathalmazból számítják ki.

A kutatók által kidolgozott technológia csupán annyiban tér el, hogy nem az emberek, hanem az emberi szervezet sejtjeinek megfigyelt változásait modellezik és állítják rá a mesterséges intelligenciát, hogy megnézzék, mi történik a fehérjékkel, amikor kialakul a betegség.

hirdetés
Az emberi testben több ezernyi fehérje található, közülük számosnak a mai napig nem ismerjük a szerepét. Ezért dolgoztuk ki a nyelvi modellre épülő neurális hálózatot, hogy tanulja meg a fehérjék "nyelvét"

– mondta a tanulmány egyik szerzője, Dr. Kadi Liis Saar.

A hálózatot ingyenesen elérhetővé tették itt, hogy más kutatók is dolgozhassanak vele.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk