Meghalt Michael Collins, az Apollo 11 űrhajósa

Az űrhajóról egyedül ő nem járt a Hold felszínén, sokan csak az 'elfeledett űrhajósnak' hívták.

Link másolása

Szerdán rákbetegségben elhunyt Michael Collins, az Apollo 11 parancsnoki egységének pilótája. Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaként ő volt az egyetlen aki nem járt a Hold felszínén, így sokan az "Elfeledett" becenévvel illették - írja a BBC.

Mike mindig kegyesen és alázatosan nézett szembe az élet kihívásaival, és ugyanígy szembesült ezzel az utolsó kihívásával

- írta közleményében az űrhajós családja.

Nevét egy 2,4 kilométeres kráter őrzi a Holdon, illetve egy, az égitestről visszahozott, a Földön addig ismeretlen ásvány, az armalcolit.

Collins 1930. október 31-én született Rómában katonai családban. Édesapja akkoriban az Egyesült Államok katonai attaséja volt Olaszországban. Collins elvégezte a West Point Katonai Akadémiát, majd a légierő pilótája lett. A hatvanas években több órát töltött az űrben a Gemini-program keretében. Űrhajós pályafutását 1970 januárjában fejezte be. Richard Nixon elnöksége alatt egy időre a külügyminisztérium sajtófőnöke, majd a Smithsonian Intézet repülési és űrhajózási múzeumának igazgatója lett. Később az üzleti élet és az írás felé fordult. 1957-ben vette feleségül Patricia May Finnigant, három gyerekük született.

Az első holdraszálló misszióból már csak a most 91 éves Buzz Aldrin van életben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk