Koronavírus: 40 ezer önkéntesen próbálják ki az orosz vakcinát ezen a héten

Jövő héten pedig megkezdik az oltóanyag klinikákra való kiszállítását, egyelőre kis adagokban.

Link másolása

Oroszország a héten megkezdi a Covid-19 elleni első vakcinája klinikai tesztelésének harmadik szakaszát - közölte hétfőn Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

Korábbi közlések szerint a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet kifejlesztett és augusztus 11-én feltételesen bejegyzett Szputnyik V vakcinát

a harmadik fázisban 40 ezer önkéntesen fogják kipróbálni.

Az első és a második szakasz eredményeiről a The Lancet orvosi folyóiratban a múlt héten megjelent publikáció szerint a beoltott személyekben mintegy másfészer több antitest alakul ki, mint azokban, akik átestek a fertőzésen.

Hétfői kommünikéjében az egészségügyi tárcavezető arról is tájékoztatott, hogy

jövő héten megkezdődik az oltóanyagnak a klinikákra való kiszállítása, egyelőre kis adagokban, mert "minden érdeket figyelembe kell venni".

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője hétfőn, egy fertőző betegségekről tartott online tanácskozáson bejelentette, hogy a novoszibirszki Vektor kutatóközpont szeptember 30-ra végez peptid antigén alapú vakcinájának klinikai tesztelésével. (Ez a hivatalos orosz szóhasználatban a tesztelés első és második szakaszának lezárását jelenti.)

Beszámolója szerint az év eleje óta az oroszok 0,6 százalékát fertőzte meg bizonyítottan az új koronavírus. Oroszországban, amely Popova szerint világelső a 100 ezer főre eső szűrésben, 172-féle hazai és külföldi tesztrendszert alkalmaznak. Moszkva 35 országnak segített csaknem egymillió diagnosztikai eszköz szállításával.

Mint mondta, az orosz régiókban a lakossági immunitás eltérő, a 4 és 50 százalék közötti skálán mozog. Popova reményét fejezte ki, hogy jelentősen javul majd az orosz járványügyi védekezés hatékonysága.

Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5185-tel 1 030 690-re emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint. A napi növekedés, amely augusztus közepén ötezer alá csökkent, negyedik napja ismét meghaladja ezt a szintet. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 23,6 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 276 834), India (4 204 613) és Brazília (4 137 521) után.

Az aktív esetek száma 2806-tal 169 422-re nőtt. A halálozások száma 51-gyel 17 871-re - ez a legalacsonyabb napi növekmény április 27. óta, amikor ötvenen vesztették életüket -, a felépüléseké pedig 2828-cal 843 277-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 38,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 270 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 210 523 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk