Kipróbálták a Föld megmentésének technológiáját: űreszköz csapódott egy kísérőholdba, hogy így térítsék el

A tudósok szerint a kísérlet sikeres volt, ezzel pedig egy új korszak kezdődött az emberiség történetében.
Fotó: MTI/AP/ASI/NASA - szmo.hu
2022. szeptember 27.


Link másolása

Sikeres volt a NASA hétfő éjjeli kísérlete, amely során egy űrszondával eltérítették egy focistadion méretű kisbolygó holdját – írja a Guardian.

A DART (Double Asteroid Redirection Test, vagyis Dupla Aszteroidaeltérítő Teszt) célja az volt, hogy vizsgálják és fejlesszék egy esetlegesen a Földet veszélyeztető aszteroida eltérítésének módszerét. Ez volt a világon az első olyan kinetikus becsapódási technikával végzett teszt, amelyben űreszközt használtak egy aszteroida eltérítésére bolygóvédelem céljából.

Az űrszonda 24 ezer km/h sebességgel ütközött frontálisan az aszteroida kísérőholdjának, előtte azonban még egy igencsak részletes felvételt készített róla.

A becsapódás után a NASA irányítótermében éljenzés tört ki, a NASA és a Johns Hopkins Egyetem tudósai meg is ölelgették egymást örömükben, ahogy ezen a videón is látható:

Lori Glaze, a NASA bolygótudományi részlegének igazgatója szerint a sikeres aszteroidaeltérítéssel az emberiség új korszakába léptünk.

„Ez egy olyan korszak, amelyben már potenciálisan képesek vagyunk megvédeni magunkat egy veszélyes aszteroida-becsapódástól. Ez egy elképesztő dolog! Még soha nem rendelkeztünk ilyen képességgel”

– fogalmazott.

A kísérlet utáni sajtótájékoztatón a tudósok sikeresnek minősítették az akciót, de jelezték, hogy körülbelül két hónap múlva lehet csak megtudni, hogy valóban sikerült-e a Didymos aszteroida körül keringő apró hold, a 160 méter átmérőjű Dimorphos pályáját megváltoztatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk