KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Egy kis testi fogyatékosság semmit nem jelent” – Bence 4 ujját vesztette el egy hegymászóbalesetben, mégis teljes életet él

A 33 éves férfi már a rehabilitációja alatt újra sportolni kezdett. Most egy protézisre gyűjt közösségi finanszírozással, ami rengeteget javítana a körülményein.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. június 27.


Link másolása

Kerekes Bence építészeti látványtervezőként dolgozik, ami azt jelenti, hogy fotorealisztikus képeket készít épületekről, amelyek még nem épültek meg. Hobbija emellett a hegymászás, három éve emiatt költözött Svájcba a feleségével, hogy közelebb lehessen az Alpokhoz.

„Szerettem volna minél több időt a természetben tölteni, ez az, ami igazán éltet engem” – meséli. Ennek gyökere egészen gyerekkoráig megy vissza: már akkor is sokat túrázott a szüleivel, nyaranta vadkempingeztek Görögországban, emellett belekóstolt a barlangászatba, triatlonba, atlétikába, kézilabdába, sőt még a siklóernyőzésbe is.

Egyetemi évei alatt ismerkedett meg a slackline-nal, illetve ennek másik válfajával, a highline-nal, ami aztán a legmeghatározóbb sportággá vált az életében. Három barátjával csapatot alkotva elhatározták, hogy mindent megtesznek a magyarországi népszerűsítéséért, jóformán minden szabadidejükben ennek hódoltak.

Legnagyobb eredményüket Indiában érték el 2016-ban, amikor sikerült megdönteniük a highline magassági világrekordját: 5322 méterrel a föld felett egyensúlyoztak egy kifeszített hevederen.

Ezek után szinte magától értetődő volt, hogy a hegymászás szeretetével is megfertőződik: amikor úgy érezte, váltásra van szüksége, eladta minden highline-felszerelését, majd beiratkozott egy alapfokú képzésre. Így kezdődött életének következő nagy fejezete.

A mászás mellett az ultra terepfutással is barátságot kötött, 2016-ban bő 17 óra alatt teljesítette például a Kinizsi 100 versenyt, majd más hasonló, 100 kilométer feletti versenyeket is.

Itthon a leghosszabb 177 kilométeres volt 11500 méteres szintkülönbséggel, amelyen 34 és fél óra alatt ment végig. Elmondása szerint utána három hétig nem tudott lábra állni, de ez sem szegte kedvét a folytatástól. Svájcba költözése után még tovább fokozta: a 242 kilométeres, 14000 méter szintkülönbségű Ultra Trail Malopolska versenyen is végigment, majdnem 48 óra alatt, alvás nélkül.

„Éreztem, hogy már nem fáj a kezem, ami biztos jele annak, hogy elfagyott”

Bence élete 2021 márciusában örökre megváltozott. Ekkor határozta el, hogy megmássza a Mönch nevű 4107 méteres hegycsúcsot, ami Svájcban található, a Jungfrau és az Eiger csúcsok szomszédságában. Egy francia és egy finn mászótársával hárman indultak útnak, a hegy északi oldalán húzódó Lauper-utat választva.

Bár nem mondtak jó időt a mászást követő éjszakára, úgy döntöttek, mégis bevállalják. Eleinte nem is volt semmi probléma, a saját tempójukban tudtak haladni, csak a finn társuk volt valamivel lassabb a megszokottnál.

Az időjárás azonban egyre rosszabbodott: felerősödött a szél, elkezdett havazni, egy ponton teljes fehérségbe kerültek. Ahogy 3700 méteres magasságba értek, egy lépésnél azt érezte, hogy leesett a hágóvas a bakancsáról. Lehajolt megnézni, és azt látta, hogy az első és hátsó részt összekötő fémdarabkából letört egy pöcök.

„Nem gondolná az ember, hogy olyan nagy jelentősége van, de ha ez leesik, onnantól nem lehet a bakancshoz illeszteni a hágóvasat. Szóltam a társaimnak, megpróbáltuk gyorskötözővel rögzíteni, de hiába” – idézi fel Bence.

Ekkor mérlegelniük kellett, mit tehetnek: a visszaereszkedés lehetetlennek bizonyult, a meredek hegyoldalban nem találtak olyan részt, hogy stabil ereszkedőpontokat alakítsanak ki. A segélyhívás az időjárási viszonyok miatt szintén nem volt lehetséges, a helikopter felszállni sem tudott az óriási szélben és hóviharban.

Egyetlen lehetőségük az volt, hogy folytatják az utat, majd a túloldalon leereszkednek, amilyen hamar csak lehetséges. Bence hágóvasának hiánya miatt viszont annyira lelassultak, hogy hamar nyilvánvalóvá vált, világosban már biztosan nem fognak felérni a csúcsra.

Ezt tetőzte be, hogy az egyik kivezető jégfolyosó bejáratánál elvesztette a jobb oldali pehelykesztűjét is: ahogy lehajolt, hogy a táskájából elővegye a termoszát inni, kiesett a kabátjából az odarakott kesztyű és a mélybe zuhant. Onnantól nélkülöznie kellett, ami mínusz 30 fokban egyenértékű volt a biztos fagyással. Volt ugyan nála egy ötujjas bőrkesztyű, amit az aláöltözőre húzott fel, de ez közel sem nyújtott elég védelmet.

Folytatták a mászást, de a hágóvas hiánya miatt pihentetni sem tudta a kezét időről időre, mivel folyamatosan fognia kellett a jégszerszámot a feje felett. Ennek köszönhetően még jobban kiment a vér a kezéből.

„Amikor a standokhoz értem, megpróbáltam életet lehelni belé: a kabátom alá, a bőrömhöz raktam, illetve ráztam is, hátha felmelegszik valamennyire, de sajnos semmi nem segített” – emlékszik vissza.

Ahogy az előrejelzés is írta, az időjárás egyre csak romlott. Az éjszaka beálltával feltámadt a hóvihar, alig 10 méteres látótávolságban kellett megkezdeniük az ereszkedést. A levezető út a hegy legkönnyebben mászható része volt, normális esetben nem szokott 2-3 óránál többet igénybe venni. Ők ezzel szemben majdnem 10 órán keresztül ereszkedtek, annyira mostohák voltak a körülmények.

Mire leértek a hegy lábához, reggel lett. Szerencséjükre pont arra jött egy hószán, aminek vezetőjét megkérték, hogy segítsen elvinni Bencét a legközelebbi hüttéhez.

„Éreztem, hogy már jó ideje nem fáj a kezem, ami biztos jele annak, hogy elfagyott. Ahogy a hüttében levágtuk a kezemről a kesztyűt, láttuk, hogy csonttá van fagyva.”

A jobb kezével a jégcsákányt markoló pozíciót nem tudta megváltoztatni, a bal viszont még rosszabbul nézett ki: látványosan el volt feketedve.

Másfél óra múlva tisztult ki annyira az idő, hogy mentőhelikopterrel a legközelebbi kórházba szállíthassák. Itt azonnal megkezdték a végtagjai felmelegítését, de ahogy haladtak ezzel, a keze egyre csúnyább látványt nyújtott. Egymás után feketedtek és hólyagosodtak el az ujjai, ezzel párhuzamosan nőtt a fájdalom is. Ráadásul a bal lábujjai szintén elfagytak.

Az orvosok viszont azt mondták neki, hogy minden rendben lesz, másnap hazamehet. Ettől megnyugodott, a végtagjairól készült fotókat mindazonáltal elküldte pár barátjának és mászótársának.

Az egyikük továbbította ezeket egy fagyási sérülésekre specializálódott orvosnak, aki azt mondta, hogy azonnal meg kell kezdeni a kezelését egy speciális szíverősítő gyógyszerrel, amit az utóbbi pár évben kezdtek el használni, rendkívül jó hatásfokkal.

Ha 24 órán belül megkapja az ember a kezelést, akár 4-es, 5-ös fokozatú fagyási sérüléseket is meg lehet menteni vele. Abban a kórházban viszont, ahová Bence került, szerencsétlenségére nem hallottak róla, ezért átszállították egy másikba, majd egy harmadikba.

Végül 36 órával a kórházba kerülése után kapta meg az első dózist, a fagyás pedig ennél is korábban történt, így kicsúszott az időintervallumból, ameddig szinte biztosan meg lehetett volna menteni a jobb kezét.

Ennek ellenére nem adták fel: a következő három hetet a genfi kórházban töltötte, ahol egy magasnyomású kabinban naponta kétszer kapott kezelést, mellé pedig az említett gyógyszert. A felesége végig mellette volt, és a barátaitól is folyamatosan kapta a támogató üzeneteket.

Reménykedtek benne, hogy a kezelés mégiscsak hatékony lesz és megmenti Bence kezét, de sajnos két hét múlva, a kötés levételekor olyan látvány tárult a szemük elé, ami nyilvánvalóvá tette, hogy nagyon nagy a baj.

Ötből négy ujja teljesen elfeketedett, a végük pedig felismerhetetlenné mumifikálódott – nem maradt más megoldás, mint az amputáció.

„Onnan akartam folytatni, ahol abbahagytam”

Miután kiengedték a kórházból, hazaszállították Zürichbe, ahol megkezdődött a rehabilitációja.

„Aktív ember vagyok, ezért szinte azonnal újra túrázni kezdtem, de fel kellett tennem a kérdést: mégis, mi vár rám ezután, milyen életet tudok így élni? Hamar megfogalmazódott bennem, hogy nem fog változni semmi: ugyanazt kell csinálnom, mint korábban, hiszen életben maradtam, és ez a legfontosabb. Az pedig, hogy van egy kis testi fogyatékosságom, semmit nem jelent.”

Szép lassan a lába is begyógyult, amint nem volt többé szüksége kötésre, a futást is újrakezdte, illetve súlyokkal is tornázott, hogy minél inkább megmozgassa magát.

„Onnan akartam folytatni, ahol abbahagytam. A hüvelykujjammal kapaszkodva újra elkezdtem könnyebb utakon mászogatni, aminek inkább szimbolikus jelentősége volt: ki lehetett mondani, hogy visszatértem az élethez. Egyáltalán, éltem...”

A fagyást követően általában 3-4 hónapot várnak az amputációval, hogy tisztán lássák, hol van még az elfagyott testrészben élet és mi az, ami végérvényesen elhalt. Végül tavaly júliusban került sor a nagy műtétre, majd utána még több alkalommal kés alá kellett feküdnie kisebb beavatkozások miatt.

Ahogy a seb gyógyulni kezdett, visszatért a hegyek közé és folytatta a futást, majd a szezon kezdetével a síelést is. A mászást is újrakezdte, egyelőre még tanulja, milyen lehetőségei vannak hat ujjal, de sokkal jobbak, mint amit elsőre gondolna az ember. A célja, hogy egy napon ugyanolyan szinten tudjon mászni, mint korábban.

„Tényleg semmi nem változott, ugyanúgy tudok tovább élni, mint a balesetem előtt” – állítja. Sőt, hamarosan szintet is lép: a napokban indult első igazi expedíciójára Pakisztánba, a terv egy még mászatlan 5-6 ezer méteres csúcs vagy útvonal meghódítása négy másik mászóval.

Abban, hogy Bence teljes életet élhessen, egy protézis is segítségére lehetne, mivel bármennyire is erős mentálisan, a baleset következtében vannak fizikai korlátai. Ezek sokszor teljesen profán, hétköznapi dolgok, egy PET-palack megfogásától a cipőfűzője bekötéséig.

Egy amerikai gyártó termékével ez nem lenne többé probléma, a protézis viszont nagyon drága, és hiába érte őt baleset józan belátás szerint, a biztosító ezt nem ismerte el. Egy svájci segélyszervezet 20 ezer frankkal támogatta őt, egy másik pedig 10 ezerrel, de ezen felül is szüksége lenne még 15 ezer frankra, vagyis nagyjából 6 millió forintra.

Aki segítene neki akár egy kávé árával, ide kattintva teheti meg a GoFundMe felületén, további opciókat pedig ebben a posztban talál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk