Június 10-én részleges napfogyatkozásnak lehetünk tanúi

Budapestről és az északi megyékből érdemes figyelni majd az eget. Kanadában pedig gyűrű alakú Nap fog felkelni – mondja Sárneczky Krisztián csillagász.

Link másolása

Napfogyatkozás alatt azt érjtük, amikor a Hold az égi útja során a Föld bizonyos pontjairól nézve elhalad a Nap előtt, ezzel kitakarva azt. Erre havonta egyszer adódna lehetőség, újhold idején - két azonos holdfázis között 29,5 nap telik el, - viszont a Földről nézve általában a Nap alatt vagy felett halad el a Hold.

Évente néhány alkalommal takarja ki valamilyen mértékben a Hold Naprendszerünk legnagyobb égitestjét, a teljes holdárnyék azonban csak néhány száz kilométeres sávban érzékelhető a Föld felszínén. Részleges napfogyatkozást azonban már néhány ezer kilométeres sávból láthatunk, így Magyarországon is érzékelhető lesz a jelenség.

A júniusi gyűrűs fogyatkozás sávja Kanadán, az Atlanti-óceán sarkköri vidékein, valamint Szibériában halad majd, mi innen Magyarországról még éppenhogy látjuk majd, mint részleges fogyatkozás.

”A gyűrűs fogyatkozás az, amikor a Hold Föld távolban van és emiatt nem képes teljesen eltakarni a Napot. Szerencsés véletlen folytán a Hold meg a Nap majdnem pontosan ugyanakkorának látszik a Földről nézve. A Nap nagyjából négyszázszor messzebb van, mint a Hold, de körülbelül pont ugyanannyival nagyobb is, mint a Hold, ezért a tőlünk látszó méretük közel ugyanakkora" - magyarázza Sárneczky Kriszián, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének munkatársa.

FunFact: A Napfogyatkozásnak régen volt nagy jelentősége, elsősorban az űrkutatás előtt, mivel csak ekkor tudták megfigyelni a Napnak a külső légkörét, a Napkoronát.

A gyűrűs napfogyatkozás bizonyosan nem olyan szép, mint egy teljes napfogyatkozás, hiszen a Hold körül gyűrű alakban fogjuk látni a Napot, de ennek is megvan a varázsa.

"Ez azokon a helyeken nagyon szép, ahol pont kezdődik vagy végződik a fogyatkozás. Ontario államban, a nagy tavaktól északra kezdődik a fogyatkozás, ott gyűrű alakú Nap fog felkelni. Ez pont ellentétben áll azzal, hogy teljes Napfogyatkozásnál pedig ugye oda kell menni, ahol delel a Nap, tehát a legtovább tart a fogyatkozás."

A Napnak az év folyamán változik a látszó átmérője, hiszen nem kör, hanem ellipszis alakú pályán keringünk körülötte, hozzá legközelebb januárban, legtávolabb pedig júliusban vagyunk.

FunFact: Az 1920-as években Napfogyatkozás expedíciókat szerveztek, amikoris le tudták fotózni a Nap környékét, ezzel bizonyítva Einstein relativitáselméletét, amely azt jelezte előre, hogy a fénysugarak a nagy gravitációs térben elgörbülnek, elhajlanak. Ezt úgy lehetett ellenőrizni, hogy Napfogyatkozáskor lehetett a Nap közelében lévő csillagokat lefotózni, amikor azok helyzete más kellet, hogy legyen, mint amikor az éjszakai égen látszanak.

Magyarországon Budapestről és az északabbi megyékből egy viszonylag jobban látható fogyatkozás lesz, de innen nézve is csak a napkorong pár százalékát fogja eltakarni a Hold, amit a délebben fekvő országrészekről már nem lehet majd észrevenni szabad szemmel, annyira kicsi lesz a takarás mértéke.

Június 10-én 12:40-re tehető a nyugati, és 12:50 körül a keleti országrészeken a maximális fázis.

Ezekben a percekben lesz érdemes tekintetünket az égre szegezni, azonban fontos megjegyezni, hogy 14-es, 16-os hegesztőüvegen keresztül, vagy régről visszamaradt napfogyatkozás szemüveggel ajánlott a jelenséget szemügyre venni. A holdkorong a Napon negyven perccel korábban jelenik majd meg, és a maximuma után még negyven percig látható marad. Távcsővel professzionális, direkt erre a célra gyártott napszűrő nélkül soha nem szabad a Napba nézni!

A Nap- és Holdfogyatkozásokat évezredekre pontosan ki lehet számolni szinte percnyi pontossággal, amely segíthet a régi krónikákban felbukkanó fogyatkozásokkal kiszámolni egy-egy bizonytalan történelmi eseménynek az időpontját. Ennek megfelelően már azt is tudjuk, hogy a Hold a Föld körül keringve legközelebb 2022. október 25-én kerül Naprendszerünk legnagyobb égitestje elé olyan helyzetben, hogy hazánkból is érzékelhető legyen a jelenség.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk