/tudomany/hogyan-uszhatnank-meg-ma-a-dinoszauruszokat-elpusztito-aszteroida-becsapodasat/?utm_source=balsav&utm_medium=web
hirdetés

TUDOMÁNY

Hogyan úszhatnánk meg ma a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida becsapódását?

A hegyméretű Chicxulub 54.000 km/órás sebességgel csapódott be, 30 kilométer mély krátert vájt, és 25 trillió tonna földtörmeléket lőtt ki a levegőbe.
Pixabay - szmo.hu
2021. április 27.

Link másolása

hirdetés

A nap, amikor 66,5 millió évvel ezelőtt a Chicxulub nevű aszteroida becsapódott a mai Mexikó Yucatán-félszigetén, a földi élet egyik legsúlyosabb következményekkel járó pillanata volt. Ütközése bolygónkkal 100 milliószor nagyobb energiát szabadított fel, mint a valaha felrobbantott legnagyobb termonukleáris fegyver.

Ez a kataklizma vetett véget a dinoszauruszok uralmának, és megölt minden, mosómedvénél nagyobb szárazföldi emlőst. Végítéletszerű korszak kezdődött a Földön. Túlélhetne-e egy hasonló becsapódást az emberiség? Erre kereste a választ a Wired.

A lap idézi Charles Bardeent, az amerikai Nemzeti Atmoszférakutató Központ (NCAR) klimatológusát, aki szerint van esély a túlélésre, ha a megfelelő kontinensen, megfelelő környezetben és tengerszint feletti magasságban, biztos óvóhelyen tartózkodunk, amikor a katasztrófa bekövetkezik. De csak akkor van némi sanszunk, ha éppen a bolygónak a becsapódással ellentétes oldalán vagyunk.

Egy fénylő csillag 72.000 km/órás sebességgel lép be a földi atmoszférába. Ilyen sebességnél az atmoszféra úgy viselkedik, mint a víz.

A kisebb kövek, a meteorok úgy csapódnak bele a légkörbe, mint a kavicsok egy tóba. Nagy magasságban gyorsan lelassulnak. Vagy elégnek a levegővel való súrlódás során, vagy pedig egészen 263 km/óráig lassul a sebességük.

A hegyméretű Chicxulub azonban egészen a becsapódásig megőrizte sebességét, és az atmoszféra közel 100 kilométerét 3 másodpercnél rövidebb idő alatt tette meg.

hirdetés

Egy ilyen gyors zuhanásnál az erős nyomás alatt több ezer fokra forrósodik fel a levegő. Még mielőtt Chicxulub földet ért, a sűrített, szuperforró levegő gőzzé változtatta azt a sekély tengert, amely a Yucatánt borította a késői Kréta-korban. Ezredmásodpercekkel később a meteorit 54.000 km/órás sebességgel csapódott a kőzetágyba, és ez rögtön elindított több, csaknem egyidejű folyamatot.

A becsapódó meteor olyan nyomást gyakorol a talajra és a kövekre, hogy azok folyékonnyá válnak. Emiatt alakulnak ki a jellegzetes, kör alakú kráterek. A föld hullámzása ugyanis szinte pontosan ugyanolyan nyomokat hagy, mint egy ágyúgolyó becsapódása egy medencébe.

Ráadásul az égitest a leghalálosabb szögben érkezett a Földre. Nemrég a londoni Imperial College kutatói jutottak erre. A szimulációik szerint meredek, valószínűleg 60 fokos volt a beérkezési szög.

Amikor a Chicxulub becsapódott, 30 kilométer mély krátert vájt, ami majdnem leért a földköpenyig, a kiszorított földtömeg pedig több mint 1500 km/órás sebességgel robbant az ég felé. Néhány percre egy magasabb hegy keletkezett, mint a Mount Everest, majd az egész összeomlott a másodlagos robbanások sorozatától. Végül egy kisebb halom maradt utána, amit a kráter csúcsgyűrűjének hívnak.

Ugyanabban a pillanatban, amikor az aszteroida becsapódott a Yucatánba, hővé alakította át egy 7,5 milliárd tonnás, 54.000 km/óra sebességgel száguldó kő kinetikus energiáját. Az az energia, amit az aszteroida átadott, molekulái mozgása révén a Nap felszínénél is magasabb hőmérsékletet produkált.

Elisabeth Silber, a Western University bolygókutatója a Wired-nek azt mondta, ehhez csak egy kis mélységben végrehajtott termonukleáris robbantás hasonlítható, csak épp a becsapódás által kiváltott energia sokkal nagyobb – ebben az esetben akár a 100 milliószorosa is lehetett. A robbanás hullámai a földkéregben 14.500 km/órás sebességgel sugároztak szét, földrengéseket okozva minden kontinensen.

Ha hasonló katasztrófa történik, és épp a Föld túlsó oldalán tartózkodunk, a becsapódás után fél órával biztosan megérezzük a földmozgást. Ha tengerek, óceánok vagy más nagy vizek közelében vagyunk, kicsi esélyünk lesz a túlélésre, mert a földrengések cunami-szerű hullámokat gerjeszthetnek még a fjordokban és a tavakon is.

Az első szökőárak egy órán belül lecsapnának a partvidékekre. A hullámok elérnék akár a 2-300 méteres magasságot is, és akár száz kilométernyire is behatolnának a szárazföldre, miközben megfordítanák a folyók folyását.

Egy mai Chicxulub, miután elsöpörte az Egyesült Államok keleti partját, hat órával a becsapódás után 200 méteres vízfalat zúdítana Európára, Afrikára és a mediterrán partokra. Tizenöt órán belül a hullámok elérnék a bolygó valamennyi szárazföldjét. A helyi domborzati viszonyoktól függően az óceán mindent letarolna, majd a romokat visszaszívná a tengerbe, amikor a víz visszahúzódik.

De a cunamik mellett lenne más gondunk is.

Amikor a meteorit becsapódna, 25 trillió tonna földtörmelék kerülne ballisztikus röppályára. A föld egy része kilépne a Föld vonzásköréből, hogy aztán a Nap körül keringjen.

De a törmelék nagy része egy órán belül visszatérne a Földre. Ezek a tektitnek nevezett súlyos darabok 2-300 km/órás sebességgel hullanának vissza óriási mennyiségben, tehát a Föld egyetlen pontján sem lehetnénk tőlük biztonságban.

Zuhanás közben az atmoszférával való súrlódásuk pedig elegendő hőt sugározna, hogy a világ bármely pontján tüzeket okozzon.

A tűzben valószínűleg elégne a Föld fáinak nagy része. Csak azok a madarak élhetnék túl a becsapódást, amelyek a földön fészkelnek, és a szárazföldi állatok, amelyek képesek elrejtőzni a hőség elől. Ilyenek lehetnek például a kisebb emlősök, kígyók, gyíkok, vagy a vízbe menekülő krokodilok és teknősök.

A dinoszauruszok balszerencséjére a Chicxulub ráadásul egy olajban és kénben gazdag térségben zuhant le. A becsapódás nyomán 100 milliárd tonna gőzzé vált kén került a légkörbe, ami azután savaseső-áradatként zúdult vissza a földre. Az északibb szélességi fokokon végigsöprő hóviharok pedig naponta több méternyi havat raktak le.

További bajt okozott a Chicxulub becsapódásakor elpárolgó olaj, ami fekete korommá sűrűsödött a sztratoszférában, és úgy borult rá a Földre, mint egy fekete kabát.

Három éven keresztül 90%-kal csökkent a Föld felszínét érő napsugarak mennyisége, így a kezdeti pokoli hőséget hosszan tartó fagy követte. A globális átlaghőmérséklet csaknem 50%-kal csökkent.

A később beköszöntő hideg miatt a párolgás csaknem teljesen megszűnt, emiatt 80%-kal kevesebb eső esett. A Föld nagy része elsivatagosodott. A fagy csak az olyan trópusi szigeteket kímélte meg, mint Madagaszkár és Indonézia.

Ma is az ezekhez hasonló trópusi szigeteken lenne a legnagyobb esélyünk arra, hogy túléljük az apokalipszist.

Ehhez azonban olyan szigetet kellene találnunk, ahol elég magas hegyek vannak ahhoz, hogy megmeneküljünk a cunamiktól, valamint vannak barlangok, ahová a lezuhanó tektitek és a tűz elől bújhatunk.

Ezután meg kellene próbálnunk táplálékot és édesvizet keresni. Fosszilis bizonyítékok vannak arra, hogy az édesvízi ökoszisztémák jobban boldogultak a következményekkel, tehát egy folyó vagy egy torkolat közelében lenne a legcélszerűbb kutatnunk. Ha szerencsénk van, teknősök, krokodilok, halak mellett üledékekben élő állatokat, kagylókat, csigákat találhatnánk.

Mindez azonban - lássuk be - nem hangzik túl biztatóan.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk