Hogyan előzték meg a britek Európát és Amerikát a koronavírus-vakcina engedélyezésében?

Azt mondják, már júniusban elkezdték az előkészületeket, és nem vártak az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálatára.
Fotó:Pixnio - szmo.hu
2020. december 03.


Link másolása

Alig két héttel azután, hogy az amerikai Pfizer és a német BioNTech bejelentette: az új koronavírus elleni oltóanyaguk a klinikai tesztelés 3. szakasza során 95%-ot ért el mind a hatékonyság, mind a biztonság terén, a brit kormány szerdán bejelentette a vakcina engedélyezését. Ennek értelmében a jövő héten már elkezdődhet a szigetország lakóinak beoltása.

Ezzel Nagy-Britannia megelőzte Európát, ugyanis nem várta meg Európai Gyógyszerügynökség engedélyét, élve azzal a lehetőséggel, amit a veszélyhelyzetre tekintettel az Európai Unió megadott a tagállamainak.

Európa többi országa valószínűleg megvárja az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálatának végét, amely december 29-re tűzte ki a Pfizer vakcináról folytatott szakértői egyeztetés időpontját. Az ügynökség helyzetét nem teszi egyszerűbbé az, hogy az egyeztetés után mind a 27 tagállam véleményét ki kell kérniük.

Így a New York Times szerint valószínűleg január elején születhet majd meg az uniós szintű döntés.

Az Egyesült Államokban komoly értetlenséget váltott ki, hogy Nagy-Britannia hogyan előzhette meg őket.

Nem véletlenül rendelte be egy nappal korábban az illetékeseket a Fehér Házba Donald Trump stábfőnöke, Mark Meadows, hogy magyarázatot adjanak késlekedésükre. Amerikában a megbetegedések száma már meghaladta a 14 milliót, a halálos áldozatok száma pedig megközelítette a 280 ezret.

A britek azért lehettek gyorsabbak, mert az Egyesült Államokban sokkal bonyolultabb az engedélyezési eljárás. Ugyanis ahelyett, hogy elfogadnák a vakcina kifejlesztői által végzett elemzéseket, aprólékosan újraelemzik a kísérletekről készült több ezer oldalnyi nyers adatot.

Ugyanakkor a britek is azt állítják, hogy nagyon alaposak voltak. Hozzáfértek a kísérletek adataihoz, tételenként vizsgálták meg az oltások minőségét, és több mint 1000 oldalas dokumentációt olvastak el.

Az amerikai eljárást késlelteti az is, hogy az FDA egy független testület véleményét is kikéri a döntés előtt, és erre a találkozóra csak december 10-én kerül sor. A briteknél a szakértői bizottság sokkal rugalmasabban ülésezhetett, azt állítják, több mint 40 órát tárgyaltak a Pfizer/BioNTech vakcináról.

Dr. June Raine, a brit orvosi és egészségügyi termékeket szabályozó hivatal igazgatója egy magas hegycsúcs megmászásához hasonlította az oltásról szóló döntést, amelyre már júniusban elkezdtek készülni. „Amikor november 10-én megkaptuk az első eredményeket, már az alaptáborban voltunk. Amikor megérkezett a végső elemzés, készen álltunk az utolsó nekifutásra”

– mondta a professzornő a New York Timesnak.

A döntés után most a logisztika állítja nagy kihívások elé a gyógyszergyártókat.

A Pfizer 800 ezer adagot szállít Nagy-Britanniának a következő napokban a belgiumi Puurs-ban lévő gyárából. Több ezer dózist csomagolnak egy-egy dobozba, száraz jéggel tartják mínusz 70 fokos hőmérsékleten vakcinákat, majd teherautókon vagy repülőgépen érkeznek a hétvégén a szigetországba, a kormány elosztó raktáraiba - közölte a gyártó cég.

A brit kórházak máris értesítették dolgozóikat az oltások ütemezéséről, amelyeknek beadása hétfőn reggel 7 órától kezdődik. London előzetesen 40 millió dózist rendelt a Pfizer-vakcinából, de ennek nagy része várhatóan csak jövőre érkezik meg. Minden pácienst kétszer oltanak be, két hónap különbséggel.

A brit kormány közzétette az oltások elsőbbségi listáját is.

Az első helyen az idősotthonok lakói és dolgozói vannak, őket követik a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi dolgozók és a szociális gondozók. A következő csoport a 75 év felettiek, majd a 70 felettiek, és azok, akiket klinikai szempontból a legveszélyeztettebbeknek tartanak.

Nem oltják be a várandós nőket és a legtöbb 16 éven aluli gyermeket, mert az oltás biztonságáról ezekre a csoportokra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk