Ezért árulja a Lidl olcsóbban, mennyiségi korlátozással a befagyasztott árú termékeket

Közgazdászok szerint az üzletlánc lépése a maga nemében, ha nem is zseniális, de mindenképpen tudományosan megalapozott.

Link másolása

Szombaton jelentette be a Lidl, hogy olcsóbban adja, és mennyiségi korlátozást vezet be a kormány által befagyasztott árú termékek egy részére.

Keddtől a kristálycukrot és a lisztet 10-10 forinttal, az UHT tejet 19 százalékkal, a napraforgó-étolajat pedig 14-15 százalékkal olcsóbban adják majd. Kristálycukorból és búzalisztből legfeljebb 10-10 kilót, tejből 12 litert, napraforgó-étolajból pedig 10 litert vásárolhatunk egyszerre a Lidl üzleteiben.

Pirger Tamás és Paár Dávid, a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának oktatói a Portfolion jelentettek meg véleménycikket arról, hogy mi állhat a Lidl döntése mögött. Mint írják, "ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor kiderül, hogy húzásuk a maga nemében, ha nem is zseniális, de mindenképpen tudományosan megalapozott".

A szerzők szerint a jelenség hátterének megértéséhez egy 1998-as kutatásig kell visszamennünk. Brian Wansink, Robert J. Kent, Stephen J. Hoch arra voltak kíváncsiak, hogyan alakul a leves kereslete, ha 12%-os árleszállítással, de különböző feltételek mentén kínálják a vásárlóknak. Az eredmény az lett, hogy azok a vásárlók, akik korlátozva voltak, hogy hány darabot vehetnek a termékből, átlagosan többet vásároltak belőle, mint azok, akik korlátlan számút vehettek volna.

A szerzők szerint a jelenség hátterében a pszichológiában jól ismert horgonyzási hatás áll. "Azaz döntéseink során hajlamosak vagyunk akár teljesen irreleváns tényezők befolyása alá kerülni, és azoknál lehorgonyozni. (...) Ezzel a kutatók elérték, hogy olyan mennyiségben vásároljanak a vevők, amilyen mennyiségben egyébként nincs is feltétlenül szükségük rá", írják.

"Visszatérve tehát a Lidl esetéhez látható, hogy a mennyiségi korlátozást valószínűleg nem azért vezették be az áruházláncnál, mert a készletek kifogyásától tartanak, hanem azért, hogy jelentősen növeljék az eladott áruk volumenét. Feltehető, hogy az átlagos vásárló egyébként nem szokott egyszerre 10 kg cukrot, 12 liter tejet vagy 10 liter olajat vásárolni. Tehát a mennyiségek horgonyként fognak működni és többleteladást fognak generálni" – magyarázzák a szerzők.

Ez a stratégia akkor működhet jól, ha a Lidl jelentős készletekkel rendelkezik az érintett termékekből, és olcsóbban be tudja szerezni őket. "Így csinálhat versenyelőnyt magának, és nyerhet piaci részesedést egy olyan szituációból, ami feltehetően a kisebb kereskedelmi-láncok vagy önálló kereskedelmi egységek számára alapvetően veszteséget eredményez", tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk