/tudomany/egyre-tobb-orszagban-terjed-az-indiai-mutacio-ezt-tudjuk-eddig-rola/?utm_source=balsav&utm_medium=web
hirdetés

TUDOMÁNY

Egyre több országban terjed az indiai mutáció – ezt tudjuk eddig róla

A Virológia Pécs oldalán Jakab Ferenc írta le, mi derült ki eddig a koronavírus indiai variánsáról.

Link másolása

hirdetés

2020 októberében jelent meg az új variáns Indiában, amelyben összesen 13 mutációt azonosítottak. Ezek közül kettő jelentősebb változást kell számon tartani, amelyek a tüskefehérjét kódoló génszakaszban következtek be. A két mutáció már ismert volt, de most egy törzsben, egyszerre jelent meg – Jakab Ferenc a Virológia Pécs oldalán foglalta össze, mit tudunk eddig az egyre több európai országban felbukanó indiai mutánsról.

Jakab szerint egyelőre nem biztos, hogy az Indiában megugró fertőzési szám egyértelműen csak az új variáns megjelenéséhez köthető. Ugyan az eddigi laboratóriumi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy az új mutáció hatására a vírus hatékonyabban fertőzi az emberi sejteket, de a kutatók feltételezése szerint az indiai variáns nem terjed olyan gyorsan, mint a brit mutáció.

Az indiai mutánst 2021 első negyedévében kimutatták már Angliában, az USA-ban és további 21 országban, de még nem lehet tudni, hogy lesz-e „ereje” olyan mértékben terjedni, mint a brit variánsnak – tette hozzá.

Jakab lát arra esélyt, hogy az új mutációk miatt a vírus valamilyen szinten elkerülheti a mostani oltások által generált immunválaszt. Amennyiben így lesz, előfordulhat az ismételt megbetegedés, de ebben az esetben a tünetek jóval enyhébek lehetnek, mint az első fertőzés esetén.

A kutató szerint a variánsok kialakulása és az átoltottság között egyértelmű összefüggés van.

hirdetés
Minél többet oltunk, annál kevesebb lehetőséget adunk a vírusnak a fertőzésre és így a replikáció következtében kialakuló variánsok, mutánsok megjelenésére

– hangsúlyozta.

Mive a koranvírus egy RNS vírus, folyamatosan új variánsok jönnek létre, ezt pedig csak a tömeges átoltottsággal lehet megállítani.

"A remény az, hogy lassan, csökkenő amplitúdóval, de szépen lecseng, kiég a járvány. Az átoltottság, a járványügyi intézkedések, valamint azok maradéktalan betartása nagyban befolyásolja a világjárvány kimenetelét" –  magyarázta.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk