Egy újfajta vérvizsgálat már azt is ki tudja mutatni, hogy a rák továbbterjedt-e a betegben

Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy időben diagnosztizálják a betegséget azoknál, akiknek nem specifikus tüneteik vannak.

Link másolása

Egy új típusú vérvizsgálattal nemcsak azt lehet megállapítani, hogy a páciens rákos-e, hanem azt is, hogy a betegség továbbterjedt-e a test más részeibe - számolt be az IFL Science az Oxfordi Egyetem tanulmánya alapján.

A kutatást eredményeit a Clinical Cancer Research folyóiratban tették közzé. 300 olyan beteg mintáit elemezték, akik a rák nem specifikus, de aggasztó tüneteit produkálták (pl. súlyvesztés, fáradtság), ezért rákgyanúsnak vélték. A vizsgálat során az NMR metabolomikai technológiát alkalmazták, amely erős mágneses mezőkkel és rádióhullámokkal méri fel a vérben lévő természetes vegyi anyagok szintjét. A rákos sejtek egyedi metabolomikus "ujjlenyomatokkal" rendelkeznek a különböző anyagcsere-folyamataiknak köszönhetően, ezért a technológia képes ezeket kiszúrni. Ennek segítségével a kutatók minden 20 betegből 19-nél képesek voltak kimutatni a rákot. Ráadásul a vizsgálat átlagosan 94 százalékos pontossággal képes volt azonosítani az áttéte(ke)t is.

Ez tehát az első olyan vér alapú vizsgálat, amellyel ki lehet mutatni a rákos sejtek terjedését. Ez jelentős mértékben segítheti az orvosokat abban, hogy megkapják a szükséges információkat ahhoz, hogy eldönthessék, mely betegeknek van szükségük legsürgősebben kezelésre. Ráadásul a vizsgálat kulcsfontosságú lehet azoknál a betegeknél, akiknek nem specifikus tüneteik vannak, amelyek nem egy adott szervhez kapcsolódnak. Ugyanis részben ezek miatt nehéz hamar megállapítani a rákot, a diagnózis késő felállítása pedig a gyógyulás esélyét csökkentheti.

Dr. Fay Probert, a kutatás vezetője szerint a vér metabomolikus elemzése lehetővé teszi a rákgyanús betegek pontos, idő- és költséghatékony vizsgálatát, és segíti a betegek "rangsorolását" a betegségükkel kapcsolatos információk alapján. A kutatók célja az, hogy egy olyan rákvizsgálatot fejlesszenek ki, amelyet bármelyik orvos kérhet a betegének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk