/tudomany/a-koronavirus-tovabbadasat-is-megakadalyozza-az-astrazeneca-vakcinaja/?utm_source=balsav&utm_medium=web
hirdetés

TUDOMÁNY

Nemcsak a betegséget, a koronavírus továbbadását is megakadályozza az AstraZeneca vakcinája

Az is kiderült, hogy a brit oltóanyag hatékonyabb, ha legalább 12 hét telik el a két dózis beadása között.
hirdetés

Újabb információk derültek ki az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcináról, amiket a egyetem kutatói a The Lancet nevű orvostudományi folyóiratban publikáltak.

A cég közlése szerint a britek oltóanyaga 100 százalékos védelmet nyújt a súlyos, a kórházi kezelést igénylő és a halálos kimenetelű betegséggel szemben.

A legfrissebb eredmények

egy dózis beadása után 76 százalékosan hatékony a vírus ellen három hónapig, a második adag után pedig már 82,4 százalékosan.

Mint kiderült, az is sokat számít, mennyi idő telik el a két dózis beoltása között.

Ugyanis ha hat hétnél kevesebbet várnak a második védőoltással, akkor a vakcina 54,9 százalékban hatékony a tünetes fertőzéssel szemben, míg ha legalább 12 hét telik el a két dózis beadása között, akkor ez a mutató 82,4 százalékra nő.

A kutatás szerint tehát az adagolási intervallum jelentős hatással bír a vakcina hatékonysága szempontjából.

hirdetés

A kutatók ráadásul azt is megállapították, hogy

az oltóanyag 67 százalékkal képes csökkenteni a vírus továbbadásának esélyét már az első adag beadása után, ami szintén biztató hír.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk