95 százalékban már meg lehet mondani a rákról, hogy melyik hibás gén okozza – állítja a világhírű magyar rákkutató

A tudós meggyőződése, hogy az emberiség le fogja tudni győzni a rákot, erre utalnak kutatásai is.

Link másolása

Rónai Egon Húzós című podcastjának vendége volt Peták István, számos nemzetközi díjjal kitüntetett rákkutató.

A tudós beszélt egy 2020 tavaszán megjelent tanulmányáról, amiből kiderült: 25 ezer olyan gén van, ami felelős a daganatos megbetegedésekért. Elmondása szerint

a tudósok már 95 százalékban meg tudják mondani, hogy melyik hibás gén okozta egy illetőnél a rákot, tulajdonképpen megtalálták a hiba forrását, már tudják az ok-okozati viszonyt.

Mindennek az alapja a DNS. A DNS-lánc egy 1,5-2 méter hosszú "szalag", ami össze van tekerve, és elfér egy-egy sejtben. A gén egy fehérjéhez szükséges információt tartalmaz, és jelenleg 723 olyan gént ismerünk, amiknek a hibája okozhatja a rákbetegségeket – fejtette ki a kutató.

Peták szerint több olyan rákfajta van (például az emlő- és petefészekrák) amik fokozottan veszélyesek, és akinek erre hajlama van, annak akár 30 éves kortól el kellene kezdeni rendszeresen szűrésekre járni.

„Ne féljünk megtudni, ha baj van, mert egy korai stádiumban észrevett, beazonosított daganatot 99 százalékban lehet gyógyítani”

– hívta fel a figyelmet a rákkutató.

Mint mondta, a jelenlegi tudás szerint a korai stádiumú daganatot azonnal el kell távolítani, azaz ilyenkor a műtét a megoldás. De vannak olyan daganatok is, amelyek nagyon hatékonyan kezelhetők kemoterápiával, még áttét esetében is. A kutató úgy fogalmazott: kötelessége, hogy higgyen abban, hogy az emberiség le fogja győzni a rákot. De objektíven is ezt gondolja, hiszen, mint mondta, a vizsgált gének száma véges.

Dr. Peták István A Húzós podcastben


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk