Versenyautó-építésben mérkőznek meg egymással egyetemista csapatok a Hungaroringen

A régió legnagyobb nemzetközi konstrukciós mérnökversenyén 22 ország 84 csapata, köztük öt magyar alakulat vesz részt saját fejlesztésű járműveikkel, belsőégésű, elektromos és önvezető kategóriában.

Link másolása

Magyarországon több mint 10 éve van már Formula Student East nemzetközi konstrukciós mérnökverseny, ahol a kizárólag egyetemi hallgatókból álló csapatoknak együléses versenyautót kell építeni. 84 regisztrációs helyet nyitottak meg a Hungaroringre, 73 jutott be, ők mutathatják be a következő napokban, milyen járműveket képesek építeni.

Az Arrabona Racing Team az egyik magyar csapat az ötből, ők már egy évvel ezelőtt elkezdték a munkát. Solymosi László járműdinamikai részlegvezető elárulta, hogy egy úgynevezett cad-modell alapján kezdték el tervezni magát az autót szeptemberben, onnan egészen karácsonyig tervezési időszak van. Naponta hat órát szánnak arra, hogy összerakják az alapokat. Az ő autójukon 60 szakember dolgozott egyszerre.

„Karácsony után volt egy pici szünetünk és utána kezdődött az építési időszak. Nyáron jött a tesztidőszak, és folyamatosan lent voltunk egyetem mellett a műhelyben. Szerencsére az egyetem és a műhely közel van egymáshoz, így nem volt gond a tanulással” - tette hozzá.

Összesen ezer pontot lehet szerezni a versenyszámokon. Kun János, a Járműmérnökök Egyesületének PR-vezetője elárulta, hogy maga a megmérettetés két nagyon fontos részből tevődik össze.

„Vannak egyszer az úgynevezett statikus versenyszámaink, ahol prezentálniuk kell a hallgatóknak azt a tudást, amit belefektetnek az autó megépítésébe, itt üzleti, gyártási és mérnöki elméleti tudásukról is be kell számolniuk. A másik fele a versenynek a dinamikus versenyszámokról szól, itt az autók kapják a főszerepet. Ezeknek az autóknak működniük kell és be kell mutatniuk mit tudnak, akár egyenes gyorsulásban, akár keresztgyorsulásban.”  - mondta el.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter nem tudott személyesen részt venni az eseményen, de videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket. A rendezvény fővédnökeként arról beszélt, hogy az autómobilitás jövőjével kapcsolatban hasonló döntések előtt áll a világ, mint 100 évvel ezelőtt, amikor az volt a kérdés, hogy az elektromos vagy a belsőégésű motoroké legyen a jövő, és a belsőégésű motorok győztek.

„Ami biztos látszik, hogy vannak olyan technológiák, amelyeket nem szabad elfelejtenünk, ilyen például a belső égésű motor, nekünk, Európában belső égésű motorfejlesztés és gyártás területén különleges képességeink vannak. Ezért aztán az Európai Unió környezetvédelmi tanácsa egy héttel ezelőtt úgy döntött, hogy adunk egy esélyt a belső égésű motornak, amennyiben az elkövetkezendő időszakban karbonsemleges üzemanyagokat, például szintetikus anyaggal, hidrogénnel vagy bioüzemanyaggal hajtjuk, akkor a belső égésű motor megmaradhat.” -hangsúlyozta.

A verseny augusztus 12-ig tart, minden kategóriában hirdetnek első három helyezettet. A megmérettetésre az autóipar legkülönbözőbb területeiről érkezett bíráló tag, a csapatok nagy része vagy együttműködési lehetőséget kap tőlük, vagy akár konkrét munkaajánlatot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk