Kipróbáltuk a lakossági tévék Bugattiját – Samsung NEO QLED QN85A

A Samsung már évek óta uralja a tv piacot, így gyakorlatilag évről-évre a saját csúcstermékeiket múlják felül. Teszteltük a legújabbat.
Csákvári Péter - szmo.hu
2021. július 05.


Link másolása

Mostanában nagyon érdekes dolgok történnek a tévék világában, már nem csupán vékonyodó kávákkal, és egyre nagyobb felbontásokkal érkeznek, de egy sor új technológiai újítást is bemutatnak, és a QN85A is egy ilyen darab. A Samsung még januárban jelentette be, hogy idén színre lépnek Mini LED háttérvilágítású kvantumpontos LED LCD televízióikkal. Ez a Neo QLED család, amelynek tagjai között 8K és 4K felbontású szériák is vannak.

Amikor megérkezett a tesztpéldány (minden tech újságíró álma a két méter széles tévédoboz, amit ugye nem szabad kidobni), már a külsejéről is világított, hogy brutálisan meg lett pakolva mindenfélével, amihez utána kell olvasnom, mire jó, de valószínűleg jót jelent.

Maga a kijelző elsőre olyan, mint egy elcseszett nagy tablet, vagy egy kolosszális szögletes telefon, hiszen kávája annyira nincs, hogy ha egy mögötte elhelyezett kamera képét néznénk, bizony kis túlzással be tudna olvadni a környezetébe.

Az anyaghasználata ultra prémium, a hátulja pedig úgy néz ki, mint a Space X egyik rakétája alulról, a beépített extra mélynyomók miatt. Mindent összevetve elég parádésan néz ki, tipikusan az a tévé, ami előtt elidőzöl a Media Marktban, amíg összeszámolod, hány évig kellene ehhez spórolni, és miről kell még leszokni, eladni, majd kipukkasztod a buborékot, amikor az "élet fél vesével" résznél tartasz.

 

Az időtálló tévé

A QLED lényege, hogy a technológia a folyadékkristályos, azaz LCD technológián alapszik, tehát, így bármennyire is megtévesztő, nincs köze az OLED-hez. A LED-ek által szolgáltatott kék háttérvilágítás áthalad egy speciális, úgynevezett kvantumpontokkal, azaz nanoméretű kristályokkal dúsan meghintett filmen, aminek eredményeként széles spektrumú fehér fény jön létre.

Ez brutálisan pontos és tiszta tónusok megjelenítését biztosítja időtállóan, nem úgy, mint a fehér LED-ek, amik idővel besárgulnak. Utóbbi azért is fontos, mert manapság ritka, hogy egy gyártó a tartósságra megy rá a mennyiség helyett.

A fekete az fekete!

A képernyőbe épített MiniLED-nek köszönhetően a háttérvilágítás vezérlése pontosabb, ezáltal erőteljesebb, szebb színeket kapunk, látványosabb a HDR és elképesztő a kontraszt. Az első tévé, aminél a fekete valóban fekete, a sötétszürke pedig sötétszürke, akkor is, ha feketén van!

Nem csoda, hogy a Samsung kifejezetten ajánlja, hogy ezen a tévén nézzük meg újra a Trónok Harcának azt az ominózus részét a fekete csatáról, amit a fél világ lehurrogott, hogy nem látott belőle semmit.

A gaming szörny

A maximális képfrissítési rátája 120 Hz. Emellett támogatja az AMD FreeSync Pro dinamikusan változó képfrissítési ráta technológiát, amivel megelőzhető a képtörés vagy mikroszaggatás. Az input lag pedig 10.6, így a tévé nagyon jól muzsikál játékra is, sőt olyan kapukat nyit meg egy-egy nagyobb címnél, amire nem is számítanál (főleg a sötétebb játékoknál!)

A betekintési szög is elképesztő, ami párosul egy olyan Anti-reflection védelemmel, hogy a nap is süthet rá, nyugodtan körbe lehet ülni azt a tévét, szinte bárhonnan ülve maximális az élmény.

A Samsung QN85A egy kicsit komolyabb, 2.2.2 csatornás, 60 wattos integrált hangrendszert kapott, a hangszórók mellett került bele két mélynyomó is, illetve, két darab hangsugárzó is a készülékház felső részére.

Ennek és az Objective Tracking Sound+ technológiájának köszönhetően a néző a képernyő azon feléből hallja a hangot, ahonnan az érkezne a képernyőn. Ez persze még mindig nem olyan, mint egy komolyabb külső hangrendszer, de a beépített technológiák közül az egyik legdurvább kétségtelenül.

Ez a tévé is megkapta a Samsung egyik idei újítását, a napelemes távirányítót, ami már a Frame-nél is elvarázsolt. Bár telefonról a Samsung Smart Things alkalmazással is vezérelhetjük a készüléket, sőt akár USB-vel összekötve egérrel és billentyűzettel is, a távirányító kifejezetten kézreáll, és könnyű, de ha valamilyen furcsa oknál fogva netezésre akarnánk használni a tévénket, akkor persze az is jól jöhet.

A távirányítót egyébként 50 lux feletti fényerőn már tölthetjük, így nem is kell feltétlenül napra rakni, egy világos szobában szépen tölti magát.

Amint megnyitottad ezt a cikket, már tudtad, Kedves Olvasó, hogy ez a tévé nem lesz olcsó, de senki sem titkolta, hogy ez egy prémium áru.

Korunk egyik legjobb háztartási televíziója, viszont tény, hogy nem egy 50nm-es panellakás áll neki a legjobban. Viszont ezért a pénzért egy igazi tévészörnyet kapunk elképesztő színekkel és kontraszttal, valódi feketével, baromi jó hangzással, és még annyi más extrával, de az utóbbi miatt veszünk tévét, ugye.

Ha tévé terén nem ismersz kompromisszumot, akkor ez neked való.

Samsung QN85A 55″ (QE55QN85AAT) – ~630 000 forint

Samsung QN85A 65″ (QE65QN85AAT) – ~840 000 forint

Samsung QN85A 85″ (QE85QN85AAT) – ~1 800 000 forint


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk