Összehajtható iPhone lehet az Apple újabb nagy dobása

Az Apple valószínűleg kitalálta, hogyan nem megy gyorsan tönkre az összehajtható képernyő.

Link másolása

Úgy tűnik, hogy készül az összehajtható iPhone, írja az Apple Insider.

A lap az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatal (USPTO) honlapján szúrta ki az Apple legutóbbi szabadalmi kérelmét, melynek a cég az

"Elektronikus eszközök rugalmas kijelzővel és csuklópánttal"

nevet adta. A leírás és a mellékelt tervrajzok alapján a dokumentum egy olyan okostelefont ismertet, mely a képernyőjénél fogva félbehajtható.

A szabadalom alapján az Apple egyedülálló módon közelíti meg az összehajthatós képernyővel rendelkező okoseszközök legnagyobb problémáját, vagyis azt, hogy a képernyőre eltérő nyomás nehezedik nyitott és összecsukott állapotban. Ez pedig viszonylag gyorsan gyűrődést okozhat a felületen, ráadásul a képminőség is hamar elromlik.

A probléma kiküszöbölése érdekében az Apple létrehozott egy olyan egyedülálló mechanizmust, amely kissé nyújtott, szélesebb szögben emeli ki a képernyőt a csuklópánt körül, mint amit a képernyő külső részein alkalmaznak.

Így amikor az eszköz teljesen ki van nyitva, a csuklópánt két belső támasztéka a képernyő alatt a helyére forog, így a kijelző feszített és sima marad.

Az új telefont szakértők korábban 2020-ra várták, de ennél valószínűbbnek tűnik, hogy egy évet csúszik az összehajtható telefon világpremierje, amiről korábban ebben a cikkben is írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk