Mark Zuckerberg a metaverzum megszállottja lett a Facebook alkalmazottai szerint

A dolgozók azt mondják, az alapító már nem is akar másról beszélni, és elvárja, hogy minden részleg a metaverzumra összpontosítson, ami belső káoszt eredményezett a vállalatnál.

Link másolása

A metaverzum egyre kevésbé izgalmas a felhasználók szemében, mivel a legtöbb virtuális valóságban tartott eseményük igencsak bizarrnak mondható. Ennek ellenére a Facebook töretlenül próbálkozik velük. A Business Insider interjújában több alkalmazott megerősítette, hogy Mark Zuckerberg szinte a megszállottja lett a metaverzumnak.

„Ez az egyetlen dolog, amiről Mark beszélni akar”

- mondta egy névtelenül nyilatkozó, korábbi felsővezető a riportban.

A nyilatkozat szerint Zuckerberg kizárólag a metaverzum tartalomkészítésre koncentrál. Azonban állítja, hogy a projekt megvalósítása egy évtizedet vagy annál is többet vehet igénybe, amihez valószínűleg az Oculus Quest 2, más néven Meta Quest 2 fejlesztésére lesz szükség. A Facebook megvásárolta az Oculust, majd később megváltoztatta a nevét Metára.

Zuckerberg az alkalmazottak szerint nem adott ki átfogó stratégiát, de ennek ellenére elvárja, hogy minden részleg, vállalat szinten a metaverzumra összpontosítson. A riport alapján az eredmény belső káosz lett.

„Ez alapvetően a szervezetlenséget és a szorongást szítja. Úgy tűnik, az emberek nem igazán tudják, min kell dolgozniuk, mert még mindig nincs egységes stratégia”

- mondta egy jelenlegi alkalmazott.

Nem biztos, hogy Zuckerberg új fókusza kifizetődő lesz, ugyanis a tavalyi évben 10 milliárd dollárt veszítettek ezen a szegmensen. A Facebook az általa irigyelt technológiákat és alkalmazásokat megvásárolja, azonban a dizájn és az algoritmusok megváltoztatása csökkenti a népszerűségüket. A Meta terve, hogy segítsen a hirdetőknek a platformon bankot csinálni, ez a jó ötlet rossz kivitelezésével viszont mindenki számára tönkreteheti a potenciális szórakozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk