Máris kész a szimulátor, amivel bárhova beszoríthatod az Ever Given hajót

Budapesten például gond nélkül el lehet akasztani a hajót, de a Balatonon már meg kell növelni hozzá.

Link másolása

Nem olyan meglepő, hogy a Szuezi-csatornába beszorult Ever Given hajó múlt hét óta ad bőséges inspirációt az internetes népművészek számára, most pedig egy játékot is ihletett: egy applikáció-fejlesztő megcsinálta azt a szimulátort, amely segítségével a pórul járt hajót a világ tetszőleges pontjára szoríthatjuk be - írja a Mashable.

Bár épp az imént jelentették be, hogy sikerült teljesen kiszabadítani a Szuezi-csatornában még múlt kedden elakadt teherhajót, az internet nem felejt. Garrett Dash Nelson webapp-fejlesztő megcsinálta azt a kis játékot, amellyel a világ bármely részére odaküldhető a hajó.

Az Ever Given Ever Ywhere névre keresztelt játékkal

a hajó egy műholdas térképen helyezhető el, méretét tetszőlegesen állíthatjuk, de maradhatunk a méretarányos változatnál is. A hajót tetszőlegesen forgathatjuk, hogy még jobban passzoljon a beszorítani kívánt területre.

Természetesen hazai pályán is kipróbálhatjuk, Budapesten például egészen könnyű bárhol elakasztani a 400 méter hosszú hajót, de például a Balatonon, Tihany és Szántód közt már nagyobbítani kéne a járművet, ha igazán látványos elakadást akarunk.

Lapozz a példákért:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk