Hogyan lehet a porszívózás élmény?

Már itthon is elérhető a prémium kategóriás porszívóiról híres Dyson legújabb készüléke, a V15 Detect Absolute, aminek az egyik legnagyobb újdonsága, hogy lézeres porkeresővel rendelkezik. Kollégánk kipróbálta.

Link másolása

Amikor tech cuccok tesztelésébe kezdtem, még nem gondoltam, hogy egyszer az egyik legkielégítőbb tesztem egy porszívóról fog szólni, de aztán egy szép napon csöngetett a GLS, és a kezembe nyomta ezt a szörnyeteget.

Az első gép amibe beleszerettem

Tudjátok hogy van ez, hirtelen lehűl az idő, egy ártalmatlan hétvégén pedig felhívod a haverokat inkább, mint hogy odakint dideregj, mert ilyenkor dacból sem visel kabátot éjjel az ember, pedig már ideje volna. A baráti összejövetel hamar házibulivá avanzsálódik, a következő kép pedig a másnap reggeli őskáosz, ahogy zombimódban keresed a porszívót, annak a csövét, meg a fejét, esetleg ha urasabbak vagyunk akkor konstatáljuk, hogy a robotporszívónk is benyomott az este, (ne adj isten éjjel valaki sörfutárnak használta). Vagy esetemben például újra megállapítottam, hogy nyilván le van merülve az amúgy nem olcsó rúdporszívónk, de mindegy is, mert gyakorlatilag csak játszik a kosszal, szerintem csak rajzol bele, esetleg átpakolja máshová. A lényeg a lényeg, hogy mostanában (születésem óta) nem igazán találkoztam olyan szívóélménnyel, ami helyett mondjuk ne szedném fel szívesebben inkább a parkettát.

Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy csomagolom ki a Dyson V15 Detect Absolute “lézerporszívóját” és azon gondolkodom, hogy vajon mitől lesz lézer egy porszívóban (legutóbb a lézertévénél volt hasonló elmélyedésem). Körülöttem a lakás romokban a küszöbön álló költözés miatt, ha valami, akkor por az éppenséggel van, gyakorlatilag a porszívók Hungaroringje csak rám vár.

A dobozt kinyitva először azt hittem tévedésből egy fullos Fortnite játékfegyvert küldtek, ami annyira élethű, hogy akár ölni is lehet vele, de ahogy összeszereltem, már biztos is voltam benne. Ahogy álltam a szobában a kezemben a Dysonnal, Adri szemében láttam, hogy arra gondol: bármi is legyen az, rohadtul vagány. És bizony ahogy kigyönyörködtem magam benne, össze is állt a kép: ez a Dyson bizony ugyanaz a Dyson, akik többek között a Föld legmenőbb hajszárítóit is gyártják, és ők azok, akikkel minden influenszer álmodik. Na de elég a rizsából, szívjunk!

A Dyson V15 Detect Absolute egy okos porszívó, ami valóban okos, nem csak annyit mutat fel, hogy telón megnézhetjük mennyire van feltöltve, hanem konkrétan azt is tudja mit szív.

Az elődeihez képest egy brutális újítást kapott, a lézeres porkeresőt, ami a Laser Slim Fluffy névre hallgató tisztítófejre lett installálva. Ebből indulnak pásztázni a zöld fényű diódák, amik megkeresik, felismerik, sőt még a bemeneti nyílásnál található piezo szenzor segítségével datálják is a felszívott por mennyiségét és milyenségét.

A porszívó tetején lévő színes(!) LCD kijelzőn pedig láthatjuk is, hogy mennyi élőlényt és más finomságot sikerült felszívnunk lakásunk padlójáról. Személyes adatot nem is osztanék meg, mert még rámküldenék a NÉBIH-et lángszórókkal, pedig esküszöm nem tűnt vészesnek. Ez a porkereső egyébként kegyetlen valójában megmutatja azokat a porszemcséket is, ha közel hajolunk hozzájuk, amiket amúgy nem is láthatnánk, valahogy úgy, mint amikor UV lámpával pásztáz körbe az ember a tisztának tűnő lepedőn.

Mintha a Dysonnál direkt figyeltek volna arra, hogy baromi menő legyen porszívózni. A szíváshoz konkrétan meg kell húznunk a “ravaszt”, és addig nyomva tartani, ameddig üzemeltetni kívánjuk. Ahogy ezt csinálom, és közben lesem a kis zöld lézereket, ahogy másodpercenként majd’ tizenötezerszer megszámolja a mikroszkopikus méretű részecskéket, és figyelem a kijelzőt, hogy hol mennyi atkauraság és atkaasszonyság lakott, egészen elbűvölődöm és azon kapom magam, hogy jól szórakozom.

No de ez a lézeres porfelismerő ügy nem csak arra jó, hogy megtudjuk mekkora kosz van otthon, hanem konkrétan porszívózás közben a készülék olyan erősséggel szív, amilyet megkíván a felület. Ha valahol méretesebb piszkot detektál, akkor hallani, ahogy az egyébként nagyon halk motor egy picit jobban erőlködni kezd, hogy szembeszálljon akár egy félig elszopott cukorkával, egy babszemmel, vagy ne adj isten egy elfeledett, megkövesedett szalámidarabbal. De a szívás erőssége nem feltétlenül a súllyal van összefüggésben, egyszerűen ha porosabb részt fedez fel, megküldi a motort, és nem kegyelmez. Ilyenkor olyan erővel szív, hogy szinte érzed, ahogy kapcsolódsz a földanyához, és kicsit attól tartasz, hogy felszívod az alsó szomszédot is, de az a bikázás hamar alábbhagy mivel nem sokat szórakozik egy-egy koszosabb folttal. Erre nincs jobb szó, mint a varázslat.

El se hittem, hogy a látszólag tiszta szőnyegből mit ki nem szedett.

A zseniálisan egyszerűen üríthető portárolóban (ami a saját szűrőjét is tisztítja a kinyitáskor) olyan finom porszemcsék ijesztően nagy mennyisége halmozódott fel, hogy az embernek legörbül a szája mikor belegondol, hogy ez eddig nem volt bizony felszívva. Ahogy mondani szokás: mutasd a porzsákod, megmondom milyen porszívó vagy.

Nos, a szokásos szöszpamacsokon túl itt meglepően pici, és meglepően nagy elemek is felsorakoztak. Amellett sem mennék el szó nélkül, hogy felfordítva a szívófejet nulla darab dolgot látok belecsavarodva, rátapadva, odaköltözve. Megvan az amikor üldözöl egy szöszcsomót faltól falig, aztán kiderül, hogy csak a kefén kíván utazni az a nyomorult porcica? Na a Dyson Anti Tangle Comb hengerbevonatnak köszönhetően a porszívónak egyáltalán nem marad maszatos a szája evés után, sőt kinyalja a tányért, és megeszi azt is. Ez különösen jó akkor, ha egy olyan Adrival élsz együtt, akinek hatalmas kék hajszálai vannak, és úgy hálóznak be mindent, mint a mycelium a Föld bolygót.

Mindezek mellett a porszívó üzemideje is megér egy misét.

Kemény padlónál Eco módban akár 1 órán keresztül tud harcolni a mocsokkal, ha még ennél is többet porszívóznánk, bármikor beszerezhetünk egy pótaksit. A tárolás egy parádés kis dokkolón történik, ami egyben tölti is a gépet.

Konkrétan annyira jól néz ki az egész, hogy el sem kell dugni, egyébként is lehet vele flexelni, mert ha valami, akkor ez a porszívók Ferrarija, és az utolsó fillérig megéri a 259.990 forintos árát.

Tegnap egy haveromnak említettem, hogy milyen jót porszívóztam erre a szavamba vágva megkérdezte:

- Dyson V12?

- V15 Detect Absolute.

- Neeee, van már új? Az kegyetlen lehet!

Szöveg és borítókép: Csákvári Péter

A cikk a Dyson támogatásával jött létre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk