TECH

Kipróbáltuk a Dyson új szuperporszívóját, a V11 Absolute-ot, nekünk nagyon bejött

A futurisztikus rúdporszívóval hihetetlenül könnyű volt a takarítás, és nemcsak a lakásban, a kocsiban is jó szolgálatot tett.

Link másolása

Az elmúlt években hagyományos porszívóval takarítottunk otthon, nemrég pedig beszereztünk egy robotporszívót. Az persze hamar kiderült, hogy önmagában a robotporszívó nem lesz elég, mert se a vastagabb szálú szőnyegekkel, se a sarkokkal, apróbb résekkel nem birkózik meg.

Ekkor érkezett meg a szerkesztőségbe a rúdporszívók csúcsa, a Dyson V11 Absolute, amit gyorsan haza is vittem egy tesztre kipróbálni. Otthon nagyot néztek, mert a dobozból elsőre nem igazán lehetett kitalálni, mit is rejt. A kibontás után is inkább egy legó-készletre hasonlított, mint a jó öreg hagyományos porszívónkra, sok-sok darabkából állt, de hamar kiderült, hogy ez a rengeteg kiegészítő miatt van így, és a fő elemeket gyerekjáték összerakni.

Amikor kész lett, igazán futurisztikus látványt nyújtott, mintha egyenesen a jövőből küldték volna hozzánk.

Ami viszont kisebb fejtörést okozott, hogy hová is kerüljön a dokkolóállomása. A V11-et ugyanis a hagyományos porszívókkal ellentétben nem kell takarítás közben bedugni újabb és újabb konnektorokba, nincs zavaró kábel, ami össze-vissza tekeredne a szobán. Ehelyett

egy elegáns dokkolóállomás tartozik hozzá, ami nemcsak tartószerkezet, hanem töltőként is funkcionál.

Csakhogy a dokkolós töltéshez magát a vezetéket be kell dugni a konnektorba, így szóba sem jöhetett a szekrény, ahol eddig a porszívónkat tartottuk. Kamránk meg nincs, de akinek van, annál sem feltétlenül van benne konnektor. Végül ideiglenesen a nappaliban kapott helyet az új szerzemény, de lássuk be, elég furcsán mutatott a könyvek előtt.

Miután feltöltöttük, kezdődhetett az első takarítás.

Kezdetben kicsit tartottam tőle, hogy a 3 kilós szerkezetet nem lesz könnyű ide-oda hurcolászni, ez a félelmem azonban teljesen alaptalan volt. A Dyson V11 súlyeloszlását úgy alakították ki, hogy egy pillanatig se tűnjön nehéznek, és csakugyan, egyáltalán nem volt fárasztó vele a munka. Mivel a kialakítása teljesen szimmetrikus, bal- és jobbkezeseknek egyformán kézre esik.

A működtetéséhez egy piros gombot kell folyamatosan nyomva tartani, ami leginkább egy pisztoly ravaszához hasonlít. Praktikus, mert amikor nem kell, egyszerű leállítani a szívást, így takarékoskodhatunk az aksival. Amint lenyomjuk, rögtön fel is éled a készülék. Egyáltalán nem úgy szól, mint egy hagyományos porszívó, a motort alapjáraton szinte alig hallani, inkább csak a vákuum sustorgását, meg utána egy kis utóbúgást, ahogy a rendszer a tartályba továbbítja az összegyűjtött porszemeket.

A szerkezetet úgy tervezték, hogy elnyelje a rezgéseket és tompítsa a zajt. És ez csakugyan működött, egyedül a vastagabb felületeken, például a rojtszőnyegeken lett a porszívó hangosabb.

A szomszéd szobában alvó két hetes babánk mindenesetre egyszer sem ébredt fel rá.

Ami elsőre szembeötlött, a rúd tetejére szerelt LCD kijelző volt, amitől az az érzésem támadt, hogy végre egy okoseszközt tartok a kezemben. És ez tényleg így van, ha ugyanis a három lehetséges beállítás közül a középső, automata állást választottam ki, a porszívó magától a padló típusához igazította a szívóerőt. A burkolt felületeken kisebb erővel működött, a szőnyegeken viszont rákapcsolt, anélkül, hogy nekem bármit is tennem kellett volna.

Ahogy a leírásában szerepel, a High Torque tisztítófejben található intelligens technológia ilyenkor másodpercenként 360-szor ellenőrzi a tisztítókefére ható ellenállást, és ennek alapján szabályozza a teljesítményt.

Aki persze ezt szívesebben állítgatná maga, megteheti, és használhatja az Eco vagy a Boost üzemmódot is. Az első értelemszerűen a takarékosabb, kisebb erejű üzemelést jelenti, míg a második az igazán brutálisat.

A Dyson V11-ben ehhez van is bőven erő. A legvastagabb szőnyegünkkel is játszi könnyedséggel birkózott meg, és a fürdőszobai szőnyegben megbújó hajszálakat is kivétel nélkül összeszedte. Ebben sokat segített, hogy a legnehezebb "terepen" a motor másodpercenként akár 60-szor is megforgatja a forgókefét.

Ami számomra még meglepetés volt, a rengeteg hasznos kiegészítő. A csomagban volt résszívó fej, matractisztító fej, porkefe, keménysörtés kefe, kombi szívóka és még ki tudja, mi - némelyikről csak találgattam, mire való.

A fő szerkezeti elem egy kattintással leválasztható a rúdról, így egy kéziporszívót kapunk, csak jóval hatékonyabb kivitelben. Erre a megfelelő fejet felkattintva a legszűkebb helyekhez, résekhez is könnyedén hozzáférünk. Ha pedig kell, akkor a kisebb fejek és a motor közé visszakattinthatjuk a rudat is, így valóban mindent elérünk.

Én a könyvespolcon még a portörlést is kipróbáltam az új porszívóval, és tökéletesen működött.

Ugyanígy kész öröm volt a kocsitakarítás.

Eddig vagy a dögnehéz porszívót cipeltem le minden alkalommal a harmadikról, vagy olyan mosóba vittem az autót, ahol belső tisztítást is vállaltak. Most viszont a Dyson-t a fél kezemben lóbálva sétáltam oda a kocsihoz, és az ülésektől a csomagtartóig 10 perc alatt mindennel végeztem.

Volt még egy nagy előnye a két hetes tesztnek. Sokkal kevesebbet tüsszögtem, mint máskor. A készülék teljesen zárt szűrőrendszere a hivatalos tájékoztató szerint megköti még az akár 0,3 mikron nagyságú mikroszkopikus porszemcsék 99,97%-át is. És én tényleg úgy éreztem, most tisztább lett a levegő.

A portartály egy mozdulattal kiüríthető. Mivel a kioldó gomb jóval feljebb van, mint a kukába beeresztett cső vége, nem koszol.

Sarkalatos kérdés a hasonló porszívóknál az aksik teljesítménye. Az LCD kijelzőn folyamatosan nyomon követhetjük, hány perc üzemidő maradt még. Automata módban az akkumulátor 60 percet bír, de nálam egy-egy takarítás 40-50 percnél nem tartott tovább, sosem kellett menet közben tölteni. Ráadásul a csomagban küldtek egy pót akkumulátort is, így semmiképp nem kellett volna 4 órát várni a feltöltésre.

Végül a porszívó ideális helyét is megtaláltam. A tartószerkezetet és a falra szerelhető dokkolót félretettem, a Dyson V11 pedig bekerült a szekrénybe, a régi porszívónk helyére. A levehető aksikat külön töltöttem, ahogy egy kamera aksiját szokás.

Összességében én nagyon megszerettem a Dyson V11-et. Sokkal könnyebb vele mozogni, sokoldalúbb és alaposabb, mint azok a porszívók, amiket korábban használtam. Viszont nem olcsó. 230 ezer Ft-nál indul, és a legfelszereltebb típus 300 ezer Ft-ba kerül. Akinek azonban van ennyi pénze rá és rajong az új dolgokért, annak jó szívvel ajánlom, egy csúcstechnológiás készüléket kap cserébe, aminek minden apró részletén látszik, hogy a tervezők alaposan végiggondolták, és ami tényleg élménnyé teszi a takarítást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


TECH
Zuckerbergék azzal fenyegetőznek, hogy a Facebookot és az Instagramot is leállíthatják Európában
A Metának egyelőre nem sikerült megállapodni az adatkezelésről az Európai Unióval, így elképzelhetőnek tartják, hogy ha továbbra sem lesz megegyezés, akkor elérhetetlenné teszik a két legnépszerűbb közösségi oldalt az európaiak számára.
Címkép: Simon/Pixabay - szmo.hu
2022. február 07.


Link másolása

Meglepően erős mondat került a Meta éves jelentésébe, amit múlt csütörtökön adott le az Amerikai Értékpapír‑ és Tőzsdefelügyelet számára - számolt be róla a Mashable.

Azt írták benne, hogy akár meg is szüntethetik a Facebookot és az Instagramot egész Európában, ha nem tudnak megállapodni az Európai Unióval az adatkezelésről.

Az uniós adatvédelmi szabályozás (GDPR) ugyanis tiltja, hogy az európai felhasználók adatait amerikai szervereken tárolják, a Meta viszont egyelőre nem tudja ezt megoldani. Mark Zuckerberg cége azt állítja, hogy az a felhasználói adatok jelenlegi feldolgozási módja kulcsfontosságú üzleti tevékenysége és a célzott hirdetések megjelenítése szempontjából, és egyelőre nem is sikerült másik megoldást találniuk erre. Mivel azonban emiatt nem tudtak új megállapodást kötni az adatmegosztásra vonatkozóan, ezért elképzelhetőnek tartják, hogy a Facebookot és az Instagramot elérhetetlenné teszik Európában.

Mint írják, ha nem tudnak adatokat továbbítani az országok között, vagy korlátozzák őket az adatok megosztásában, az befolyásolhatja a szolgáltatásnyújtásukat, annak módját és a célzott hirdetések megjelenítését. Bár úgy vélik, hogy a fentiek ellenére idén tudnak majd új megállapodásokat kötni, de ha nem, akkor valószínűleg képtelen lesznek a világ két legnépszerűbb közösségi oldalát működtetni Európában.

A CityAM gazdasági lap megkereste a Metát, a globális ügyekért felelős alelnök pedig azt mondta, hogy azért a sok ezer kisvállalkozásért is küzdenek a szabályozó hatóságokkal, akik a Facebookhoz hasonlóan ezekre a mechanizmusokra támaszkodnak az adatok biztonságos továbbítása érdekében.

Az valóban igaz, hogy sok vállalkozás hirdet a Facebookon és az Instagramon, és ezek kiesése fájó lehet számukra. Azt viszont egyelőre nehéz elképzelni, hogy e két közösségi oldal - amely sokunk életének része lett - hiánya mennyiben változtatná meg a mindennapjainkat. Tavaly már volt példa arra, hogy órákra leállt a Facebook és vele együtt az Instagram is, és már az is elég nagy fennakadást okozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TECH
Kifejezetten futóknak tervezett óra – Huawei Watch GT Runner
Az óra 4 GB tárhellyel rendelkezik, és durván két hetet megy egy feltöltéssel, ami még mindig világbajnok. Teszteltük.
Csákvári Péter - szmo.hu
2022. március 20.


Link másolása

A Huawei okosórái már a kezdetektől fogva meglehetősen jól sikerültek, pompás anyaghasználat, parádésan prémium megjelenés jellemzi őket, ezek azok az órák, amik óraként néznek ki, mégis tele vannak pakolva azokkal a funkciókkal, amikkel a mai kor okosóráinak tele kell lennie pakolva. Már volt a cégnek egy kikacsintása a sportosabb órák felé a GT 2e-vel, de ott inkább a monitorozott sportfunkciókon volt a hangsúly, valamint a szíj árulkodott némiképp sportos megjelenésről, most azonban elkészítették az első igazi, kifejezetten futóknak tervezett órájukat, a GT Runnert.

Az első dolog ami meglepett, hogy mennyire könnyű lett az óra, mindössze 38,5 gramm, és légáteresztő tulajdonságokkal rendelkezik, így elképesztően légiesen hasal az ember csuklóján, de ennek ellenére megmaradt a prémium anyaghasználat is, az óratok kerámiából, a korona titánból készült, a szilikon szíj pedig masszív, strapabíró. Nem csak sportoláshoz kényelmes, de még igazából alváskor sem zavaró. Az óra 1,43"-es AMOLED kijelzőt kapott, 466×466 pixel felbontású, és Gorilla Glass 3 védi, meglehetősen jól, én valahogy vonzom bal csuklóval az ajtófélfákat, meg a kulcsokat, de egyetlen karcot sem ejtettem rajta. Elég nagy fényerővel bír, az automatikus fényállítással ragyogó napsütésben is jól látható maradt a kijelző.

Óraszámlapokra a Huaweinél eddig sem volt hiány, de végre a Runnernél már a reszponzív lapok is megjelentek, tehát a lapon belül is rányomhatunk egy-egy funkcióra. Szenzorokból minden mait megkapott, beleértve a bőrhőmérséklet és a légnyomásmérőt is de új pulzusmérő technológiát is kapott a vas, a HUAWEI TruSeenTM 5.0+ pontosabb mint elődje a pulzus és a véroxigén szint mérésében is, mivel az erőteljes interferencia- és zajcsökkentő kialakítás miatt az okosóra jobban megbirkózik a szabálytalan mozgás okozta zajjal. Az öt fő műholdrendszernek és a beépített GNSS pozicionáló chipnek köszönhetően még pontosabb a helymeghatározásban is - írja a sajtóanyag, és csak megerősíteni tudom, mivel már nem a Dunában futottam, mint egyes korábbi modellekkel, valamint marginálisan gyorsabb is lett a pozícionálás.

Az értesítések kezelése végre fejlődött, látszanak az emojit, gyorsválaszokat is kapunk, de képmegjelenítés még mindig nincs. Ebbe az órába is került hívásfogadás és -indítás, eSim nincs, de személy szerint ennek nem is éreztem sosem hiányát, viszont ami végre megérkezett az az NFC a fizetéshez, ami miatt mindig irigyeltem az Apple Watch-osokat már évekkel ezelőtt. Öröm az ürömben, hogy csak a Huawei Pay-el használható egyelőre Kínában, de ha már benne a technológia, talán később, valami, értitek..

Noha végre minden fontosabb edzős appot támogat az óra a legfontosabbat még mindig nem, tehát Strava támogatás továbbra sem elérhető, így valószínűleg egy profi futó élből mást választana, hiszen a Strava bebetonozta magát az élsportolók applikációi közé. ANT+ eszközöket sem támogat az óra, de pontosítás céljából az órához csatlakoztathatóak azért speciális eszközök, például pulzuspántok vagy bizonyos edzőtermi gépek. 5ATM minősítéssel rendelkezik, így úszni is lehet vele bátran.

Az óra 4 GB tárhellyel rendelkezik, és durván két hetet megy egy feltöltéssel, ami még mindig világbajnok. Az óra 109.990ft-os áron érhető el, ami nem kevés, de ha nem profi sportórát keresünk, és esetleg Huawei eszközöket használunk, akkor kiváló választás lehet az egészséges élet monitorozásához, és a mindennapokhoz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
Űrvihar pusztította el Elon Musk 40 Starlink-műholdját, alig egy nappal a fellövésük után
Vissza fognak zuhanni a Földre, de ez ránk nem jelent veszélyt.

Link másolása

Egy geomágneses vihar megsemmisítette a SpaceX múlt csütörtökön fellőtt műholdjainak többségét - erősítette meg Elon Musk űrkutatási vállalata.

Közlésük szerint a 49 műholdból 40 vissza fog zuhanni a Földre, olyan jelentős mértékben megrongálódtak az űrvihar miatt. Ránk viszont ez nem jelent veszélyt, mert a műholdakat úgy tervezték meg, hogy amint újra belépnek a Föld légkörébe, kiégjenek, az alkatrészek pedig nem esnek le a bolygóra.

A műholdak egyébként 210 kilométerrel a Föld felett jártak múlt pénteken, amikor a geomágneses vihar elérte őket. Ezután a Starlink munkatársai biztonsági üzemmódba állította őket, hogy minimálisra csökkentsék a légellenállást és el tudjanak távolodni a vihartól.

Ezek a műholdak egyébként egy tervezett műholdas konstelláció részei voltak, amelynek a célja, hogy állandó internetes lefedettséget biztosítson a világ nagy részén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TECH
Az LMBTQ-ellenes törvények miatt nem adják ki a Sims 4 esküvős kiegészítőjét Oroszországban
Az orosz hatóságoknak nem tetszett a kiegészítő reklámvideója. Ebben ugyanis egy menyasszony otthagyja az oltárnál a vőlegényét egy nő miatt, akivel később össze is házasodnak.

Link másolása

Nem dobják piacra Oroszországban a Sims 4 My Wedding Stories elnevezésű kiegészítőjét, mivel ez az ottani szigorú melegellenes törvények miatt melegpropagandának számít.

A népszerű videójáték új kiegészítő csomagja lehetővé teszi, hogy eljegyzési partit, legény- és lánybúcsút, próbavacsorát és persze esküvőt szervezhessünk a karaktereinknek. Természetesen ahogy az eddigi összes Sims játékban, úgy ebben is bármilyen nemű simet létrehozhatunk, aki bármilyen nemű másik virtuális emberrel összejöhet, tehát van lehetőség a melegházasságra is.

A játékot gyártó ELectronics Arts is egy olyan történettel reklámozza az új kiegészítőt, amelyben egy menyasszony az esküvőjén otthagyja a vőlegényét, hogy egy nővel lehessen, akivel aztán össze is házasodnak. Ez azonban az orosz hatóságoknak nem tetszett, és arra utasították a gyártót, hogy változtasson a reklámon, vagy töröljék. Az EA végül úgy döntött, hogy inkább nem is teszi elérhetővé a kiegészítőt Oroszországban.

A cég egy nyílt levélben közölte, kitartóan ragaszkodnak ahhoz, hogy bemutassanak és ünnepeljenek olyan történeteket, mint a reklámban szereplő Dom és Cam kapcsolata. Azért döntöttek úgy, hogy lemondanak a My Wedding Stories kiadásáról Oroszországban, mert ez a koncepció az ottani törvények miatt módosulna, ezt pedig nem akarják. Így hát sajnos az ott élő Sims-rajongók nem fogják tudni megvenni ezt a kiegészítőt.

Egyébként már a Sims 4 alapjátékot is csak 18 éven felüliek használhatják Oroszországban, hogy megfeleljen a szigorú melegpropaganda-ellenes törvényeknek. Európában és máshol a világon már 12 éves kor felett lehet játszani vele.

A My Wedding Stories Oroszországot kivéve mindenhol elérhető lesz február 17-től.

A Sims 4 My Wedding Stories kiegészítőjének reklámvideója:

Forrás: Daily Star

Link másolása
KÖVESS MINKET: