TECH

Egy falatnyi kis füles, ami elkussoltatja nekünk a külvilágot - Huawei FreeBuds Pro teszt

A hangsúly a zajszűrésen volt, ami veszélyesen jól sikerült.
Csákvári Péter - szmo.hu
2020. november 02.


Link másolása

Nem is értem, mi tartott ennyi ideig azóta, hogy a kétezres évek elején megjelentek azok az üzletemberek (vagy annak látszani akarók) fülére nőtt bluetooth headsetek. Persze a vezeték nélküli fülesek mai formájukban is köztünk vannak már pár éve, de talán most érettek meg annyira, hogy a komolyabb vezetékes játékosokkal is felvegyék a versenyt - felesleges kábelek nélkül. Noha azért a technika még csak kapargatja a lehetőségei padlóját, már érdemes befektetni az olyan gyöngyszemekbe, mint például a Huawei Freebud Prója is.  

A Huawei Freebuds Pro a széria tökélyre fejlesztett bestiája, ami – főleg a metálszürke kivitelben – igen csinosra is sikeredett.

A Huawei mindig is jól érzékelte, hogy mivel kellene kitűnnie egy-egy termékével, de a Freebuds Pro esetében úgy érzem majdnem minden téren odatette magát. A hangsúly azonban most a zajszűrésen volt, ami veszélyesen jól sikerült. Szó szerint…

A hibrid aktív zajcsökkentő technológiát alkalmazva ugyanis a fülesen befelé és kifelé néző mikrofonok érzékelik a fülön kívüli és a fülben lévő maradék zajt, majd a dinamikus meghajtók pontos zajcsökkentő jeleket generálnak. Ezáltal akár 40 dB zajcsökkentő hatást érhetünk el, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy az általános tömegzajt, monoton gépzajt simán kiszűri.

A zajcsökkentés típusát és mértékét magunk állíthatjuk. Három fő csapásirány közül választhatunk a fülesen található gombot hosszan lenyomva.

Zajbeengedést is választhatunk egy gombnyomásra, ha tisztába akarunk lenni a környezetünkkel, ami baromi hasznos tud lenni, ha épp valaki megszólítana minket az utcán, és nem tudnánk eldöntetni, hogy buszjegyre gyűjt egy szál cigit, vagy csak a kikötődött cipőfűzőnkre szeretné felhívni a figyelmünket. A zajszűrés már úgyis látványos, ha épp nem hallgatunk semmit, alapjáraton is tompítja a külvilág neszeit a füles. A jól sikerült szűrő azért is hasznos, mert nem kell üvöltetnünk a zenét, hogy élvezhetően halljuk, így nem kell ideje korán megsüketülnünk a munkába menős, magunkban tombolás miatt.

  

A szintén elég jól sikerült, ugyanakkor fele ennyibe kerülő Freeduds 3i-hez képest nagy változás a fizikai gombok beépítése, ami határozottan jobban működik a gesztusvezérlésnél. Bár jópofa volt kopogtatni a fülünket, de közel sem volt olyan hatásos, mint a gombok. 

A hordása először kényelmetlenebbnek tűnt, mint az előd, de rájöttem, hogy a Pro-t nem kell csontig tolni a csigába, elég kényelmesen becsusszantani, szépen fixen tart, sportolásnál is a helyén marad.

Hosszabb videókonferenciák közben szinte meg is feledkeztem arról, hogy a fülemben van annyira, hogy többször véletlenül a fülemben hagytam, és úgy mentem tovább a dolgomra. 

Az alu töltőtok igazán pofás, sugárzik belőle a minőség, kényelmesen simul kisebb zsebekben is. Ugyanakkor a fülest beszippantó mágnes olyan erővel ragaszkodik hozzá, hogy nedves\zsíros kézzel esélyünk sincs kiszedni, viszont azt sem tudom elképzelni, hogy véletlenül kiessenek a tokból, úgyhogy nem vág földhöz a kis trükközés kiszedéskor. 



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


TECH
Mutatjuk, mennyibe kerül majd az új iPhone
A legolcsóbb típusért is 450 ezer forintot kell fizetni.

Link másolása

Szerda este mutatta be az Apple az iPhone 14 szériát. Ahogy a 24.hu kiszúrta, az esemény után

frissült a cég weboldala is a hivatalos árakkal.

Ezek pedig a következők:

  • iPhone 14 (128 GB): 449 990 forint
  • iPhone 14 (256 GB): 509 990 forint
  • iPhone 14 (512 GB): 629 990 forint
  • iPhone 14 Plus (128 GB): 499 990 forint
  • iPhone 14 Plus (256 GB): 559 990 forint
  • iPhone 14 Plus (512 GB): 679 990 forint
  • iPhone 14 Pro (128 GB): 569 990 forint
  • iPhone 14 Pro (256 GB): 629 990 forint
  • iPhone 14 Pro (512 GB): 749 990 forint
  • iPhone 14 Pro (1 TB): 869 990 forint
  • iPhone 14 Pro Max (128 GB): 629 990 forint
  • iPhone 14 Pro Max (256 GB): 689 990 forint
  • iPhone 14 Pro Max (512 GB): 809 990 forint
  • iPhone 14 Pro Max (1 TB): 929 990 forint

    A készülékeket péntektől lesznek előrendelhetők.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Ajánljuk
    TECH
    Az iskolai KRÉTA rendszert dobja ki a pokol szóra keresve mindkét alkalmazás-áruház
    A tanulók által használt KRÉTA és a szülői KRÉTA is megjelenik az első találatok között.

    Link másolása

    Az elektronikus naplózásra és távoktatásra is használt KRÉTA rendszert rendkívül sokan értékelték meglehetősen rossz véleménnyel. Ez lehet az oka annak, hogy

    ha a két legnagyobb applikáció-letöltő felületre beírjuk a "pokol" szót, akkor az első találat a tanulóknak szánt KRÉTA-rendszer

    - szúrta ki az rtl.hu.

    De nem kell sokat görgetni, a szülői KRÉTA a Play Áruházban az ötödik helyen, míg az Apple App Store-ban a második helyen szerepel.

    Találat a pokol szóra az Apple App Store-ban

    Az iskolákban meglehetősen nehezen indult a tanévkezdés, már az első napon több helyen polgári engedetlenséggel tiltakoztak.

    A Tanítanék Mozgalom szeptember 5-től tervez szervezett polgári engedetlenséget. Péntek délután pedig „évnyitó tüntetést” tartanak a diákok Budapest belvárosában, mivel semmilyen javulást nem tapasztalnak az oktatásban.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    TECH
    Fura anomália lépett fel a Facebookon: hírességek oldalára írt rajongói posztok lepték el a hírfolyamot
    Mostanra kiderült, hogy a váratlan hibát egy konfigurációs változás okozta.

    Link másolása

    Meglepő furcsaságot fedezett fel több millió felhasználó, amikor szerdán fellépett a Facebookra:

    a hírfolyamot teljesen ellepték a hírességek oldalain megosztott rajongói bejegyzések.

    A hibabejelentésekkel foglalkozó Downdetector szerint reggel fél 8 körül kezdődtek a problémák, 9 óráig több mint 2800-an jelezték, hogy valami nem oké az oldalon.

    Mi is arra lettünk figyelmesek, hogy a hírfolyamunk elejére csak olyan posztok kerültek, amiket idegen emberek írtak hírességek oldalaira.

    Sokan már csak poénból kezdtek el mindenfélét kiírni a celebeknek, és persze már a mémek is elkezdtek terjedni.

    FRISSÍTÉS:

    A Facebook pár órán belül megoldotta a problémát. A Meta technológiai kommunikációs vezetője a Twitteren azt írta, egy "konfigurációs változás" okozott gondot egyes felhasználóknál, ezért elnézést kérnek.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    TECH
    Megjelent az ország első párkapcsolati applikációja
    Az applikáció a párbeszédben és önreflexióban kíván segítséget nyújtani a párkapcsolatok fenntartásáért.

    Link másolása

    A Szeretetkertet két éven keresztül fejlesztette dr. Piczkó Katalin pszichiáter és csapata.

    A világon is egyedülálló alkalmazás célja az, hogy a párok a feszültségekkel teli időszakban jobban megismerhessék magukat, valamint kapcsolatukat, és így könnyebben tudjanak megbirkózni a nehézségekkel.

    Az applikáció a párbeszédben és önreflexióban kíván segítséget nyújtani a párkapcsolatok fenntartásáért. A program segítséget nyújt a problémás területek feltérképezésében és konkrét kézzel fogható, praktikus megoldásokat ad a változtatáshoz.

    A 25-40 éves korosztály számára fontos, hogy digitális formában, könnyen elérhető segítséget kapjon lelki gondjaira. Közülük sokan szakértőhöz sem szívesen fordulnak problémáikkal. Bár az alkalmazás nem pótolja a terápiát, támogatást nyújthat abban, hogy a felhasználó közelebb kerülhessen önmaga és párja lelki világához, belső érzéseihez, vágyaihoz - írják.

    Az app a szakemberek és korábbi párterápiák tapasztalatait ötvözte közérthető és könnyen elsajátítható módon. A program középpontjában egy szimbolikus kert áll, amelynek minden egyes területe a párkapcsolatok fontos elemeihez kötődik. "A tó például a párunknak tartott tükör, a virágoskert a szeretetnyelv, az ösvény a kommunikáció, a kert közepén álló fa pedig az énképünket jelenti" - tette hozzá a pszichiáter.

    A kertben az önismereti előrehaladást írásos anyagok, előadások és videós jelenetekkel bemutatott megoldások támogatják. Utóbbiakban olyan ismert hazai színészeket láthatunk és hallhatunk, mint Schell Judit, Csőre Gábor, Balázsovits Edit, Hajdu Steve, Kálloy Molnár Péter, Pokorny Lia, Mucsi Zoltán. A Magyarországon egyedülálló alkalmazásban a felhasználók fejlődési folyamatukat a kapcsolat folyamatos felmérésével és egy naplóban követhetik nyomon. Az applikáció állapotfelmérés része ingyenes, ezt a felhasználók magukban, vagy párjukkal együtt is kitölthetik.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk