A zsebbarát sminktükör telefon: új korszakot nyit a Samsung Galaxy Z flip

2020-at írunk, és ismét azt hisszük, már mindent láttunk, minden, ami most jön az már felesleges. Jó-jó, de minek? - kérdezték az ismerőseim, amikor meglátták nálam a Samsung új Z flipjét, a telefont, ami egy új korszakot nyit meg: a hajlítható okostelefonokét.
Csákvári Péter - szmo.hu
2020. március 06.


Link másolása

Minek? - ez a leggyakoribb kérdés, ami elhagyja az ember száját, ha felbukkan egy új mobiltrend. Amikor az SMS megjelent, a fél világ nem értette, miért nem egyszerűbb csak szimplán felhívni azt, akinek írnánk, majd gyakorlatilag mindent SMS-ben írtunk le. Amikor azokat a telefonokat már össze lehetett csukni, ismét felhördült a világ, hogy hova mennek már össze ezek a telefonok, majd kis idővel “téglafonnak” kezdtük hívni a régi modelleket, és akkor a Snake-ről még nem is beszéltem...

Amikor a kijelzők színesedni kezdtek, újra csak azt lehetett hallani, hogy a színekkel nem lehet telefonálni, majd el is felejtettük milyen volt előtte. Majd egyszer csak a semmiből megjelent az első iPhone, ami már annyi korszakalkotó újdonsággal rontott be az ajtón, hogy nem is igazán értette senki először, hogy mire lesz ez jó pontosan. Ahogy a wifi-hálózatok kiépültek, úgy az okostelefonok korszaka is beköszöntött, s ezzel az unásig ismételt szkeptikusság is folytatódott: Minek? “Minek internetezzek azon a kis szaron?”

2020-at írunk, és ismét azt hisszük, már mindent láttunk, minden, ami most jön az már felesleges. Jó-jó, de minek? - kérdezték az ismerőseim, amikor meglátták nálam a Samsung új Z flipjét, a telefont, ami egy új korszakot nyit meg: a hajlítható okostelefonokét.

Bevallom, én már a premieren beleszerettem a Z flipbe úgy, hogy egyáltalán nem érdekeltek a specifikációi. A Galaxy Fold óta azon gondolkodtam, hogy ez szuper, hogy hajlik, de ne nagyobb legyen már kihajtva, hanem összehajtva kisebb, mert szépen rászoktunk a batár nagy kijelzőkre (nagyról kicsire már nem olyan egyszerű átállni), viszont a zsebeim ugyanakkorák, és férfiként csak nem kezdek kistáskával korzózni, csak azért, hogy egy kisebb tévén nézzem a Netflixet a villamoson, és akkorában cseteljek, hogy az egész körút lássa a beszélgetést. Nem!

A Z flip viszont pontosan az, ami úgy hozza vissza a telefon méretének redukálását, hogy közben nem veszítünk a kényelmes kijelzőméretből sem. Tegnap hozzám került végre a készülék, és pontosan azt adta, amit vártam tőle: elsüllyedt a zsebemben, de minden maradt a régi.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk