TECH
A Rovatból

A hangod alapján meg tudja mondani egy mobilalkalmazás, hogy koronavírusos vagy-e

Gyors, egyszerű és pontosabb a gyorstesztnél. Egyelőre biztató eredményei vannak, de még várni kell arra, hogy bárki használhassa.

Link másolása

Olyan telefonos alkalmazást fejlesztettek holland kutatók, amely hang alapján képes megállapítani a koronavírus-fertőzést - írja a Metro.

A Maastrichti Egyetem szakemberei kíváncsiak voltak, hogy lehetséges-e az emberek hangjából kiszűrni a betegséget. Ehhez egy mesterséges intelligenciával vezérelt mobiapplikációt fejlesztettek, amelybe egy korábbi kutatás résztvevőinek - köztük igazolt fertőzöttek - hangmintáját építették be. A teszthez a felhasználónak ki kell töltenie néhány adatot a kórtörténetéről, arról, hogy dohányzik-e, stb. Ezután különböző feladatokat kell végrehajtani, például többször köhögni, mély lélegzetet venni a száján keresztül, és rövid mondatokat felolvasni.

Az app egy hangelemzési technika és egy mesterségesintelligencia-modell segítségével képes felismerni, hogy a telefon használója koronavírusos-e, vagy sem, ráadásul kevesebb mint egy perc alatt.

A kutatásban 89 százalékban mutatta ki a pozitív, és 83 százalékban a negatív eredményt. A szakemberek szerint az alkalmazás pontosabb is, mint az otthon, vércseppből elvégezhető gyorsteszt.

Kiemelték az is, hogy ez a módszer olcsóbb, hiszen akárhányszor újra lehet használni további költség nélkül. Ráadásul gyors és egyszerű alkalmazása mellett az is előnye, hogy

biztonságos távolságból is le lehet vele tesztelni másokat, így például nagy rendezvényeken, beléptetéskor is lehet szűrésre használni.

A csapat még további kutatásokat szeretni végezni több résztvevővel, hogy bővítsék az adatbázist, és így még tovább pontosítsák az applikációt. A projekt kezdete óta már 53 449 hangmintát gyűjtöttek több mint 36 ezer embertől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TECH
Hogyan működik az autóban a gyújtás?

Link másolása

A gyújtás feladata, hogy a benzines autókban meggyújtsa az üzemanyag és a levegő keverékét, lehetővé téve ezzel az elindulást és a haladást. A gyújtás legfontosabb részei a gyújtótrafó és a gyertya. A trafó képes feszültséget előállítani, mely aztán a gyújtógyertya két pólusa között szikraképződéshez vezet. Nézzük, pontosan miből áll a gyújtás és melyek a meghibásodás jelei!

A gyújtás részei és működése

A gyújtást alkotó - már említett - gyújtótrafó általában a gyertya felett kap helyett, de a hengerfej legmélyére vagy a motor közelébe is kerülhet. Ilyenkor gyújtókábelek beszerelésére is szükség van. Általában 12 V-os gyújtásrendszer kerül az autókba, melyek azonos elven működnek.

Az égést az állandó gyújtási teljesítmény teszi lehetővé. A feszültségből olyan áramerősség kell, hogy létrejöjjön, amely a gyertya sarkai között szikrát hoz létre ívkisülés útján. Ezt követően pedig az égéstérben lévő levegő és üzemanyag keveréke képes lesz meggyulladni.

Ennek elérése érdekében a feszültséget egy elektromágneses tekercsbe vezetik, ami képes az energia tárolására, majd leadására a vasmagon keresztül. A gyújtás ezen kívül tartalmaz még trafót és megszakítót is. Egy jól működő gyújtásrendszer hosszú időn képes kifogástalan működésre, sok esetben az autó teljes élettartamáig is bírja. Természetesen azonban - ahogy minden alkatrész - a gyújtás is tönkremehet.

A gyújtás meghibásodásának okai és tünetei

A gyújtásban leggyakrabban a kopott gyújtógyertyák okozhatnak problémát. Az elhasználódott gyertyák miatt ugyanis a trafónak mind nagyobb és nagyobb teljesítményen kell működnie, mígnem feladja a harcot.

A gyújtótrafó hibájára utaló jelek, ha:

- nem indul el az autó

- nem indul be a motor

- a motor hibájára figyelmeztető lámpa világít

- nem gyorsul megfelelően az autó

- áramkimaradási probléma lép fel

Gyanakodhatunk tehát arra, hogy elromlott a gyújtótrafó, ha az autó menet közben rángat, mással nem magyarázható okból csökken a teljesítménye és azt vesszük észre, hogy túl sok üzemanyagot fogyaszt. A visszaégés a gyújtótrafó meghibásodásának egyik legkorábbi jele, ami azonban a kipufogóban is károkat okozhat. Figyelmesek lehetünk arra is, hogy hidegben rendkívül nehéz beindítani a kocsit, hiszen a gyújtógyertya nem kap elegendő töltést. Végül pedig az autó egyszer csak lefullad, leáll.

Gyújtótrafó csere

Szerencsére a gyújtótrafó könnyen és alacsony költségen cserélhető. Egy gyújtótekercs meghibásodása esetén érdemes az összeset kicserélni, az új gyújtótekercsek ugyanis a gyújtótrafó hosszan tartó, megfelelő működését is képesek biztosítani. A megfelelő alkatrész az autó típusának megadásával könnyen megtalálható az alkatrészeket árusító üzletekben.

A gyújtótrafó mellett egyéb alkatrészek cseréjére is szükség lehet, így az izzítógyertya, az izzítókábel, a gyújtókábel, a gyújtáselosztó választékot is érdemes felmérni a többi, gyújtással kapcsolatos termék mellett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk