BALATON
A kisműhold fedélzetén három másik egyetemen készült önálló kísérletek mellett két cég mérőeszközei is a világűrbe kerülnek.
BALATON
Több mint 30 kilométer magasról zuhant a Földre a tojásrakéta, amit egy meteorológiai léggömb két óra alatt vitt fel az űrbe.
BALATON
A tőlünk 460 fényévre található L1527 olyan fiatal, hogy egyelőre képtelen saját energiát termelni.
BALATON
A tudósok szerint a kísérlet sikeres volt, ezzel pedig egy új korszak kezdődött az emberiség történetében.
BALATON
Viharok és örvények egyvelege a Jupiter körül, amelyek olyan intenzíven tombolnak, amit mi el sem tudunk innen képzelni.
BALATON
A csillagászok szerint ez egy mindent vagy semmit játék: vagy életünk egyik legcsodálatosabb hullócsillagraját láthatjuk hamarosan, vagy semmit – írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
BALATON
A potenciálisan veszélyes kategóriába sorolt kisbolygó a becslések szerint 76 ezer km/h-val fog elszáguldani a bolygónk mellett, becsapódástól viszont nem kell tartanunk.
BALATON
A felvételt egy olasz űrhajósnő posztolta. Samantha Cristoforetti másfél perces videóját már több mint 600 ezerszer nézték meg.
BALATON
Az Európai Űrügynökség osztotta meg a videót, amiben bemutatják egy asztronauta esti rutinját.
BALATON
Csak néhány északi ország érezheti magát igazán biztonságban, ha az oroszok nem tartják a fejünk felett az 500 tonnás űrállomást.
BALATON
Ezzel Kulin György és Lovas Miklós után Sárneczky Krisztián a harmadik magyar csillagász, akiről üstököst neveztek el. Elmesélte, hogyan bukkant rá .
BALATON
Intenzív hőnek és sugárzásnak kellett ellenállnia, ám eközben új adatokat gyűjtött a Nap működéséről.
Népszerű
Ajánljuk