SZTÁRVILÁG
A Konyha együttes Földrevaló című dalát a Fábián Juli emlékére készített dokumentumfilmhez írták.
SZTÁRVILÁG
Valkusz Milán botlott, Schoblocher Barbara és Judy viszont most sem okozott csalódást. Kivételesen a kieső miatt sem szomorkodtam. Kritika.
SZTÁRVILÁG
Azok kerültek veszélybe, akiket a zsűri a legjobbra értékelt, Valkusz Milán viszont hódított Zsédaként.
SZTÁRVILÁG
Szerinte Tóth Andit és Marics Petit egymás mellé kellett volna ültetni, hisz együtt járnak, de Andit külön megdicsérte a youtuber.
SZTÁRVILÁG
A mezőny ugyanakkor erős, még ha néha nincsenek is egy súlycsoportban a versenyzők. Így láttuk az új évad első élő adását.
SZTÁRVILÁG
A TV2 hírműsorában arról számoltak be, hogy egy diáklányt kényszerített orális szexre egy pedofil, ehhez képest a rendőrség szerint teljesen más történt.
SZTÁRVILÁG
A kommentelők szerint néhány kép alapján egyértelmű, kik fognak biztosan szerepelni a műsorban, de egy-két kép esetében nem egyértelmű, kiről mintázták a szobrot.
SZTÁRVILÁG
Az ország 37. leggazdagabb embere egyáltalán nem bujkál vagy titkolja vagyonát, inkább videókban mutatja meg az életét és az utca népét szórakoztatja.
SZTÁRVILÁG
Hétfőn indult a TV2 új napi sorozata, amely hol krimibe, hol komédiába hajló szappanopera. A sorozatok szerelmesei ezredszer is megkapják ugyanazokat a paneleket, amiket annyira szeretnek, de érthetetlen, miért kell ehhez liszenszet vásárolni. Kritika.
SZTÁRVILÁG
Mi lehetett Timi titka? „Talán az, hogy nem akartam mindenáron meghódítani Attilát, hagytam a dolgokat a természetesen medrükben folyni.”
SZTÁRVILÁG
Legalábbis ezt mondták. A volt politikus szerint a hírműsor trükközött a helyreigazítás állításaival, de még a hangsúlyokkal is.
SZTÁRVILÁG
Az operatőr és dokumentumfilmes rendező a csatorna indulása óta segítette munkájával TV2-t.
Népszerű
Ajánljuk