HÍREK
A klímaaktivista múlt héten csatlakozott egy németországi szénbánya bővítése elleni tiltakozáshoz.
HÍREK
Pénteken csatlakozott a tüntetőkhöz, akik az ellen tiltakoznak, hogy egy szénbánya bővítése miatt eltöröljenek egy pár száz fős települést a térképről.
HÍREK
Több olyan tanár is felszólalt, akit polgári engedetlenség miatt bocsátottak el állásából az utóbbi időben.
HÍREK
A Miskolcról Budapestre zarándokoló pedagógusok eddig nagyjából 180 kilométert gyalogoltak, hogy felhívják figyelmüket az oktatásügy problémáira.
HÍREK
Megfogalmazása szerint az országban néhány körülmény nem illeszkedik az általa támogatott közösséghez.
HÍREK
A kaszinó blokkolásával arra hívták fel a figyelmet, hogy a megélhetési válság tömegeket sújt, ezért itt az idő, hogy fizessenek azok, akik a válság alatt is profitot profitra halmoznak.
HÍREK
Addig tiltakoznak, amíg az elbocsátott gimnáziumi kollégáikat vissza nem veszik, illetve amíg egy döntési jogkörrel rendelkező személlyel szakmai tárgyalásokra nem kerül sor.
HÍREK
A Mikulás segédei hajnalban látogattak meg a több tankerületet is, nem épp vidám ajándékokkal érkeztek.
HÍREK
„Ha sok gyerek megy be, és nem megoldható a helyettesítés, ellehetetlenítik a sztrájkolók véleménynyilvánítását! Ezt ne hagyjuk!” – üzenik a szervezők.
HÍREK
A pedagógus-tiltakozások és a mellettük való szolidaritás szimbóluma egy férfivécé falán tűnt fel.
HÍREK
Egy időre félbeszakadt az ülés, az Országgyűlés alelnöke „zavart keltőknek” nevezte az aktivistákat.
HÍREK
Szerintük épp elégszer elmondták már, hogy nem tanáraik kérésére, hanem szabad elhatározásra tüntetnek, és nem csak a bérek, hanem az oktatás állapota miatt.
Népszerű
Ajánljuk