JÖVŐ
A hibásan megvalósult projekt problémái miatt több tűzeset is volt, veszélyes anyagok kerültek a levegőbe, a szag pedig zavarta a környező települések lakóit.
JÖVŐ
Annak érdekében, hogy a fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjakat „visszaszerezzék” – közölték.
JÖVŐ
A megmozdulást nem jelentették be előre, „a sztrájk résztvevői a valóságtól elrugaszkodott, 80 százalékot meghaladó béremelést követelnek” – írta a polgármester.
JÖVŐ
Ha szerda estig nem lesz megegyezés az FKF-fel, akkor a katasztrófavédelem segítségét kéri a főváros
A tárgyalásokról azonban hiányzik az állami NHKV Zrt., amely évente ötmilliárd forinttal kevesebbet hagy a fővárosban a budapestiek által befizetett szemétdíjból, mint amennyit begyűjt - mondta el a főpolgármester-helyettes.
JÖVŐ
A közterület-fenntartó szerint ha a kukások nem veszik fel a lehető leghamarabb a munkát, a budapestiek meg fogják szenvedni a leállást.
JÖVŐ
A Magyar Közút beszámolója szerint évente 12 ezer tonna illegális szemet szednek össze. Most egy esetet a kamerák rögzítettek is.
JÖVŐ
A tüzelésnek hat használaton kívüli gépkocsi, hűtő és gumiabroncsok váltak percek alatt a martalékává.
JÖVŐ
Azt nem árulták el, hogy pontosan mennyiért, de a következő 35 évben ők gyűjthetik és kezelhetik az ország szemetét.
JÖVŐ
„Ó, igen, pont ott!”, „Gyere vissza hamarosan, és csináld újra!” – mondják többek között ezek a svéd kukák.
JÖVŐ
Vidám képek készültek a tengerfenéken szemétből otthont építő polipokról. A valóságban azonban egy veszélyes és szomorú folyamat zajlik a tengerek mélyén.
JÖVŐ
Az anya szerint a zero waste életmód nem olyan drága vagy nehezen tartható, mint sokan gondolják. Elárulta, ők hogyan csinálják.
JÖVŐ
Beszélgetés az emberi környezet hátsó feléről, a körkörös gazdaságról, a hulladék tudományos és menő oldaláról és DNS-sel teli koszos pelenkákról a TerraCycle és a Loop alapítójával, korunk egyik legnagyobb innovátorával.
JÖVŐ
A főpolgármester büszke rá, hogy „a Fővárosi Önkormányzat cégei összefogásának, közös munkájának hála, Budapest ismét egy kicsit rendezettebb, tisztább lesz”.
Népszerű
Ajánljuk