HÍREK
Úgy tűnik, végleg elmérgesedhetett a helyzet az országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd polgármester között.
HÍREK
A gyanú szerint a férje lefizetett egy kormánytisztviselőt, hogy a polgármesterhez kerülhessenek az ingatlana szomszédságában lévő telkek is.
HÍREK
Vass György ugyan úgy vélte, hogy megdolgozott érte, de végül mégsem vitte a képviselő-testület elé az ügyet.
HÍREK
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben politikailag jó döntés-e felvenni a jutalmat, Vass György így válaszolt: „Milyen gazdasági helyzetről tetszik beszélni?”
HÍREK
Egy kommentben írta le, hogy nem tudja, az állam miért nem egyeztet például a posták tervezett bezárásáról.
HÍREK
Balaicz Zoltán nyílt levelet írt a posta vezérigazgatójának, személyes egyeztetést szeretne a várost érintő döntésekről.
HÍREK
Jozef Mižigárnak menekülnie kellett az otthonából. A csetepaténak a kiérkező rendőrök vetettek véget.
HÍREK
Dézsi Csaba András végül egy alapítványnak ajánlotta fel a bruttó 5,2 millió forintos jutalmat.
HÍREK
A polgármester elnézést kért, és elmondta, hogy a „kellemetlen malőr” felelősét megtalálták, és következményei voltak az esetnek.
HÍREK
Példaértékű, amit alapítványával létrehozott az édesanya, aki daganatos betegség miatt veszítette el a gyermekét.
HÍREK
Korábban ő volt az, aki melegpropagandát kiáltott az iskola falának szivárványszínű mandalája miatt.
HÍREK
Zólyomi Tamás azon akadt ki, hogy az iskola nem vett részt a település október 6-i megemlékezésén.
HÍREK
Szerinte az iskolai ügyek a tankerületre tartoznak, és ők sem akarnak beleszólni abba, hogy az önkormányzat hogyan és kikkel látja el feladatait.
HÍREK
Horváth Tamás, Rákosmente vezetője szerint az is elfogadhatatlan, hogy míg náluk három postát is bezárnak, addig más kerületben egyet sem.
HÍREK
„Töltéstava előre megy, kivéve, ha szakadék van előtte. Mert, akkor nem érdemes” – írta többek között tájékoztatójában Sándor Károly.
Népszerű
Ajánljuk