HÍREK
Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja szerint szó volt a tanárok fizetéséről, de nem voltak egyértelmű kijelentések. Úgy vélte, hogy ez a nap nem az egyeztetésről szólt, hanem panasznap volt.
HÍREK
A jogerős itélet hivatkozási alap lehet a szakszervezet szerint, hogy tanárok követeljék a ki nem fizetett pénzeket.
HÍREK
A két legnagyobb pedagógus szakszervezet problémája, hogy nem látja a jövő évi költségvetésben a beígért béremelést.
HÍREK
Többek között érdemi és nyilvános párbeszédet, kisebb terhelést, felelős oktatási minisztériumot és versenyképes bérezést követelnek.
HÍREK
A 2600 tankerületi hivatalnok több jutalmat kapott, mint a 106 ezer iskolai dolgozó összesen. Nekik cafetéria is jár, a tanároknak nem, pedig a szakszervezetek szerint nagyon is megérdemelnék.
HÍREK
A szakszervezet korábban már az oktatás világnapjára, október 5-re is országos megmozdulást jelentett be.
HÍREK
A PDSZ szerint a sztrájkkal töltött óráknál több bért levonni jogszabályellenes, ezt a köznevelésért felelős államtitkárnak is jelezték.
HÍREK
Sokan katásként magántanárként is dolgoztak másodállásban, a törvénymódosítás miatt ők is nehezebb helyzetbe kerültek most.
HÍREK
A szakszervezet szerint a gyermekeket, a fiatalokat és a családokat érintő veszélyhelyzet van az országban, nem háborús.
HÍREK
A kormány sem tagadja, hogy elhangzott hasonló mondat. A pedagógusok szerint ez cinikus hozzáállás.
HÍREK
Négy dolgot követelnek az új kormánytól, a miniszterelnöktől pedig azt kérik, hogy jelölje ki a kormány képviselőjét a sztrájktárgyaláshoz.
HÍREK
Remélik, „most - miután a tanárhiány napról napra súlyosbodik - megértőbb fülekre talál kérésük, mint eddig”.
HÍREK
A miniszterelnök szerdán Egerben beszélt arról, hogy „meg kell állítani a genderőrületet”. „Mi elvárjuk a tanároktól, elvárjuk az iskolától, hogy ne neveljék át a gyerekeinket” - fogalmazott Orbán.
Népszerű
Ajánljuk